Erotikusan pózoló nők, zenei ikonok, filmes karakterek és híres filozófusok tűnnek fel a Pulpbrother művésznéven alkotó Javier Mayoral festményein, melyeket sorra pakol fel az Instagram- és Flickr-oldalára, illetve árul az eBay online piactéren. Humoros képei pedig nemcsak a virtuális térben hódítanak, azokat pólókra, képeslapokra és poszterekre is nyomatják. A spanyol alkotó műveit ezúttal mi is megnézhetjük december 19-ig a budapesti Start Galériában, a vintage színekben pompázó képeken számos pikáns jelenetnek lehetünk tanúi.
Amerikába jöttem
Mayoral útja a sikerig hosszú és rögös volt, noha már fiatalon érezte, hogy tehetsége van a festészethez. – A nyolcvanas években Spanyolországban egy reklámcégnél voltam illusztrátor, miközben absztrakt képeket festettem, volt is pár tárlatom Madridban. Egy alkalommal Leo Castelli New York-i galériatulajdonos mondta nekem, hogy ki szeretné állítani a képeimet – mesélte a művész, aki két év múlva, 1989-ben rászánta magát a döntésre, mivel hazáját akkoriban zártnak érezte, és világot akart látni.
New Yorkba érkezve felkereste a galeristát, de Castelli közölte vele, hogy azóta változott a helyzet, mivel a következő öt évre betelt a naptára. Mayoralt azonban beajánlotta más galériákhoz, így az alkotó kiállíthatott, de a New York-i életet drágállta, ezért akkori feleségével továbbálltak. – Arizonába utaztunk, mert ott élt Max Ernst német festőművész, az egyik kedvencem. Gondoltam, ha ő jól érezte magát abban a nyugati államban, akkor én is jól fogom – mondta Mayoral, aki öt évet töltött Arizonában, ahol megszületett az első két fia. Ezután San Franciscóba költöztek, ahol a harmadik fiú is napvilágot látott, végül Miamiban telepedtek le, ahol elvált a feleségétől, magához vette a három gyereket, és újból megházasodott.
– Visszatérve a keleti partra kifogytam a pénzből, ezért egy rendezvényszervező barátomtól kértem tanácsot, aki pincérnek ajánlott. Egy eseményen aztán a pultost kellett helyettesítenem, amikor is találkoztam egy házaspárral, akik közölték velem, hogy szakácsot keresnek, mire ajánlani akartam egyet, de ők mondták, hogy rám gondoltak – meséli Mayoral, aki hamarosan meglátogatta a családot a közeli Fisher-szigeten, majd tizenöt éven át dolgozott náluk.
– Sok pénzt kerestem, amikor pedig nem főztem, akkor festettem. Végül annyi képet csináltam, hogy már nem tudtam, mit kezdjek velük
– mondta a művész. A felesége akkor régi, vintage ruhákat árult Miamiban egy boltban, így felajánlotta neki, hogy állítsa ki a műveit, melyek rögtön elkeltek. Mayoral ezután virtuálisan is próbálkozott, az eBay piacterén bocsátotta aukcióra a képeit. – A festmények 9 dollár 99 centtől indultak, aztán rendesen felmentek az árak. Azóta is sokan vásárolnak tőlem, egy német gyűjtőm vagy nyolcszáz képet vett már.
Szelfik helyett festmények
Később Til Mette hamburgi karikaturista vette fel vele a kapcsolatot, amikor az Egyesült Államokba utazott, hogy órákat tartson Rhode Islanden. – Amikor találkoztunk, felajánlotta nekem, hogy könyvet is kiadna a képeimről, meg kiállítást rendezne nekem Hamburgban, Kasselben és Münchenben. Nem hittem el a dolgot, de aztán küldtek két repjegyet Berlinbe, ahol találkoztunk a kiadóval, aztán volt egy könyvbemutatóm, majd utána kiállításaim a másik három német városban. A többi pedig már történelem: visszamentem az Államokba, és mondtam a főnökömnek, hogy nem akarok tovább szakács lenni.
Az egyik fia segített neki, hogy elindítsa a weblapját, majd rábeszélte apját, hogy legyen Instagram-oldala is. – Mondtam neki, hogy én nem fogok szelfiket feltölteni, mire közölte, hogy nem kell magam megmutatni, elég, ha csak posztolom a festményeimet. Így is cselekedtem: két éven át töltöttem fel a fotókat, és örültem is, hogy háromszázan követnek, míg egy nap felkeltem, és láttam, hogy tizenkétezer követőm van. Ki is kapcsoltam a mobilomat, mert azt hittem, valami rendszerhibát látok – mondta. Kiderült aztán, hogy egy többmilliónyi követővel rendelkező ausztrál magazin megosztotta Instán a képeit, ezért „rohamozták meg” annyian a profilját. A pulpbrother nevű oldalt jelenleg háromszáztizennyolcezren követik.
– Ha egy fiatal művész megkérdezi tőlem, hogy mi a sikerem titka, akkor azt tanácsolom neki, hogy legyen nagyon következetes és fegyelmezett, és ne a pénzért csinálja az egészet. Mert ha pénzért akarja csinálni, akkor frusztrált lesz. Ezért azt javaslom neki, hogy vállaljon másodállást, ha anyagilag rendben akar lenni. Ez a titka az egésznek.
Nem akar Picasso lenni
Ha megnézzük Mayoral kiállítását vagy böngészni kezdjük az Instagramját, akkor hamar feltűnhet, hogy számos helyről meríti az inspirációt. Sűrűn böngész fotókat a neten, miközben a barátai és családtagjai is küldenek neki ötleteket. – Szeretek olyan dolgokat ábrázolni, amikről az emberek gondolkodnak és fantáziálnak, de nem feltétlenül beszélnek. Ilyen a szex és a különböző fétisek, amiket ki akarnak próbálni. Ami egy természetes dolog, és fontos része mindenki életének – véli a művész.A képeken ábrázolt helyzeteket és alakokat pedig tiszteletben tartja, azok felett nem akar ítélkezni. Ha például filozófusokat vagy írókat jelenít meg, nem írja ki, hogy egyetért-e Kafka, Nietzsche vagy Sartre gondolataival, de a legkülönfélébb szituációkban ábrázolja őket – egyik képén Kafka például tíz csésze kávéval és három csésze teával egyensúlyoz, míg egy másikon Nietzsche bagettet vesz át egy meztelen nőtől.
– Mást sem csináltam fiatalon, mint faltam a könyveket. Szenvedélyesen vágytam a tudásra.
A mai gyerekek viszont nem olvasnak. Nem tudják, hogy ki az a Nietzsche. Sok fiatal küld nekem üzenetet, hogy a képeim hatására kerestek rá a nevére a Google-ben.
Egyes művein egymással nem összeillő figurákat „ereszt össze”. A tárlaton az egyiken például Andy Warhol, a pop-art irányzat ikonikus alakja látható Merrill Stubing kapitány társaságában, aki a Szerelemhajó című romantikus sorozat főszereplője volt. – Amikor ezt festettem, feltettem magamnak a kérdést: Javier, ki az a személy, aki biztosan nem állna Warhol mellett? Néha ilyen egyszerű ötletekből születnek a képeim. A nézők persze megpróbálják értelmezni a jeleneteket, de nem kell annyit gondolkodni azokon. Én nem akarok az új Picasso lenni. Csupán boldoggá szeretném tenni az embereket. Szeretem is, amikor elismerést és pozitív visszajelzést kapok tőlük. Ezért úgy érzem magam, mint egy rocksztár. És ki ne akarná ezt?
