„Még egy fontos ügyet szeretnék előremozdítani a közeljövőben, amivel eddig nem vagy nem jól foglalkoztunk. (…) A családanyák megszólítása kifejezetten őket célzó irodalmi-muzeológiai programokkal. (…) Ha kulturális termékeket akarsz eladni, akkor az anyákat kell megcéloznod. Online világ ide vagy oda, többnyire ma is ők határozzák meg a család kultúrafogyasztási szokásait. (…) A magyar társadalom kulturális szempontból erősen matriarchális, otthon nagyjából mindenről a nők döntenek” – nyilatkozta Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója november végén a Mandinernek. A magyarok kultúrafogyasztási szokásait vizsgáló kutatások legtöbbször valóban arra a következtetésre jutnak, hogy a nők többet olvasnak a férfiaknál, a többi területről azonban nincsenek ismert, széles körben elérhető adatok. A Publicus Népszava számára végzett kutatása szerint például a nők 65 százaléka olvas szépirodalmat valamilyen rendszerességgel, míg a férfiaknak csupán 47 százaléka.
Ettől függetlenül több tekintetben is sántítanak Demeter Szilárd megállapításai Gregor Anikó szociológus, egyetemi docens szerint. A magyar társadalomra például semmilyen szempontból nem igaz, hogy matriarchális lenne a berendezkedése, és az sem, hogy a háztartásokban mindenről a nők döntenének. „A nagyobb anyagi kiadással járó döntéseket jellemzően nem a nők hozzák meg a családon belül, pláne akkor, hogyha a párok között nagy különbség van a bérek tekintetében a férfi javára, márpedig ez elég gyakori.
Amit Demeter Szilárd ebben az interjúban csinál, azt úgy hívjuk, hogy jóindulatú szexizmus,
ami úgy tartja fent az egyenlőtlen nemi viszonyokat, mintha dicsérné a nőket. Elismeri, hogy a nők mennyi mindent tesznek a családon belül a kultúra továbbörökítéséért. Erre volt korábban is példa: Varga Mihály néhány évvel ezelőtt egy nőnapi köszöntőben azt mondta, hogy a nők hősök, a láthatatlan munka hősei. Ennek a láthatatlan munkának értéke van egyébként, körülbelül a GDP egyharmadát-egynegyedét teszi ki, és a nagy részét a nők végzik, csak hát ezt senki nem fizeti ki” – világít rá a szociológus.
Kísért az államszocializmus szelleme
Gregor Anikó szerint látványos, hogy az elmúlt időszakban a kormányzati diskurzusban többször előkerültek a nők, mint a nemzeti kultúra újratermelői, akik anyaként és a szakmájukban is ‒ például tanárként ‒ felelősek azért, hogy a következő generáció ugyanazokat a nyelvi kódokat, a szimbólumokat, jelentéseket értse és használja, mint a szüleik korosztálya. – Már nem csak az a fontos, hogy szüljenek, és biológiai értelemben termeljék újra a társadalmat, hanem kulturális szempontból is. Nincs új a nap alatt, a két világháború közötti konzervatív nőpolitikának ugyanez volt a célja: a nőnevelés arról szólt, hogy nehogy már buta asszonyok foglalkozzanak a gyerekekkel” – teszi hozzá a szociológus, aki szerint Demeter Szilárd nyilatkozata mellett több hír is arra mutat, hogy a döntéshozók fókuszába került ez a kérdés. Így a jövőben megszaporodhatnak a múzeumokban, művelődési házakban és más kulturális intézményekben a különböző kisgyerekes programok, baba-mama körök, amelyeken valószínűleg kedvezményesen vehetnek majd részt a megcélzott anyák. „Ilyen lépések mentén fogják tudni ideológiailag és szimbólumaiban is újratermelni azt a kulturális jelrendszert, aminek a gazdasági és politikai alapjait lefektették az elmúlt 13 évben.” Ennek része lehet a nyitás azok felé a társadalmi rétegek felé is, akik egyszerűen nem engedhetik meg maguknak, hogy például színházjegyet vagy múzeumi belépőt vegyenek, jelenleg ez főleg a magasabban iskolázott, jómódú családok kiváltsága.
Demeter Szilárd egyedüli pályázóként nyert, újabb öt évre nevezték ki a Petőfi Irodalmi Múzeum éléreMindez szervesen illeszkedhet abba a kultúrharcba, amelyet a NER a többi között Demeter Szilárd vezetésével évek óta folytat. Egyre hatékonyabban uralják az emberek számára a kultúrát közvetítő intézményeket, vagyis az iskolákat, múzeumokat, színházakat, könyvtárakat, a kultúrpolitika egyre inkább próbálja meghatározni, hogy milyen tartalmú színdarabok, filmek és könyvek jelenhetnek meg, ez pedig – különösen ha ezekhez bizonyos társadalmi csoportok olcsóbban juthatnak hozzá – kísértetiesen hasonlít az államszocializmus gyakorlatára Gregor Anikó szerint.
Miközben a nők célpontjai lesznek a kormány kultúrpolitikájának, a kulturális szférában hasonlóan alacsony a női vezetők aránya, mint a politikai és gazdasági életben,
ebből adódóan valójában problémáik és a szempontjaik is sokkal kevésbé tudnak megjelenni. Emellett az is igaz, hogy önmagában abból, hogy egy intézményt nő vezet, még nem következik, hogy a női emancipáció vagy a női egyenjogúsítással kapcsolatos társadalmi üzenetek nagyobb teret nyernek. Mint ahogy attól, hogy egy országban nő a köztársasági elnök és az igazságügyi miniszter, nem kerülnek előtérbe az őket érintő problémák a politikai döntéseknél.
A vezető pozíciók azokban a társadalmakban tudnak megnyílni a nők számára is, ahol a politikai- gazdasági életben már megvalósult valamiféle emancipáció, ha nem is a teljes esélyegyenlőség. Magyarországon a gyerekekről és idősekről való gondoskodás terhének nagy része még mindig kizárólag a nők vállát nyomja, így gyakran csak azok tudnak versenyben maradni a férfiakkal, akik ezt a feladatot másra tudják bízni, vagy nincsenek ilyen kötelességeik. Ugyanakkor az alacsonyabb szinteken a kulturális szférában több nő dolgozik, mint férfi. A muzeológusok, könyvtárosok, levéltárosok nagyobb része nő, és megalázóan keveset keresnek. Éppen ezért Gregor Anikó úgy gondolja, már önmagában az is egy feminista cselekedet lenne, ha a kulturális dolgozók bérét megemelnék.
Még mindig a férfiak vezetnek
Magyarországon még mindig kevés a női vezető, és bár pozitív példák és kivételek akadnak, a legfontosabb kulturális intézményeink nagy részét férfiak irányítják. Így van ez a Kulturális és Innovációs Minisztériumban is, ahol az első számú vezető Csák János miniszter, és csak a második poszt, a kultúráért felelős államtitkári jutott nőnek: Závogyán Magdolnának. A legfontosabb múzeumok női vezetőinek egyike az L. Simon László eltávolítása után a Magyar Nemzeti Múzeumot megbízott főigazgatóként néhány hete irányító Hammerstein Judit. A Ludwig Múzeumot 2013 óta Fabényi Júlia, és szintén tíz éve a Robert Capa Központot Kőrösi Orsolya vezeti. A jelentékeny magángalériák és aukciós házak egyikét, a Falk Miksa utcai Virág Judit Galériát is nő – Virág Judit - alapította 26 éve és vezeti (Kelen Anna, Nemes Zsófia és Törő István társaságában).
Ami a könyvespolcainkat illeti, a meghatározó könyvkiadók vezetői között kiegyensúlyozottabb a nő-férfi arány: Kuczogi Szilvia (lapunk volt munkatársa) az Európa Könyvkiadót, a Kolosi Beáta vezette Líra Csoporthoz tartozó Magvetőt Dávid Anna, Rózsavölgyit Gazdag Judit, Athenaeumot Dian Viktória irányítja. A Sárközi Bence vezette Libri Könyvkiadói Csoporthoz tartozó Libri kiadót Gyuricza Eszter, Jelenkort Nagy Boglárka, Park Kiadót Tönkő Vera igazgatja. A Diafilmgyártó Kft-t pedig Lendvai Gabriella vezeti. Mindemellett a több mint kétszáz éve alakult Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesülését is nő, Gál Katalin irányítja.
Művészeti egyetemeink közül – Vigh Andrea Zeneakadémiai rektori mandátumának október 31-i lejárta után – kettőt, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet és a Magyar Táncművészeti Egyetemet vezeti nő, előbbit Sepsi Enikő, utóbbit Fodorné Molnár Márta.
Nagyon erős a férfiak túlsúlya a színházigazgatók között: Eszenyi Enikő és Ráckevei Anna távozásával még kevesebb a női vezető a legfontosabb teátrumainkban: Kováts Adél a Radnóti Színházat, Rozgonyi Kulcsár Viktória a Jurányi Házat, Eilinger Edina a Budapest Bábszínházat irányítja.
Intézményt nem, de egy-egy próbaidőszakban csapatot irányítanak, azaz vezetők a színházrendezők. A hazai színházi élet jelentős női rendezői közé sorolódik Székely Kriszta és Novák Eszter. Forgatások idején pedig a filmrendező irányítja a stábot, ezért számíthatjuk a női vezetők közé Mészáros Mártát és Enyedi Ildikót, akik mellett a fiatalabbak: Bucsi Réka, Horvát Lili, Kiss Hajni, Kocsis Ági, Szakonyi Noémi Veronika is halmozzák a nemzetközi sikereket. És persze a női producerekről sem lehet megfeledkezni: Berkes Júlia (legutóbb Reisz Gábor Magyarázat mindenre című filmjével kapcsolatban szerepelt gyakran), Kemény Ildikó (többek között a Dűne és a Vörös veréb) Mécs Mónika (Enyedi Ildikó Berlinben Arany Medvét nyert Testről és lélekről-je), Pataki Ági (egyebek mellett a Fehér tenyér és az Üvegtigris).
A dirigensek között világszerte is ritka a nő, magyar női karmester sincs túl sok. Úttörő szerepet tulajdonítanak a 2015-ben elhunyt Váradi Katalinnak, zenekart dirigál Daru Andrea, Dobszay-Meskó Ilona, Dömötör Zsuzsa, és Szabó Mónika, utóbbi művészt a Virtuózok című televíziós komolyzenei tehetségkutatóban is láthattak a nézők. A magyarországi szimfonikus zenekarok között azonban egyet sem találtunk, amelynek élén nő állna.
Demeter Szilárd: Bödőcs Tibor egyre butábban csinálja, Tóth Gabit azért kell támogatni, mert elképesztő jó énekesnő