Kedvenc művészeimet már régóta nem gyászolom. Tudomásul vettem, hogy távozóban vannak, akik ezüstpapírral szórták be életem, olykor még értelmet is tudtak adni neki. Két búcsú valamiért mégis megrázott. Az egyik Török Ádámé volt. Ennek a nagy, férfiasan mamlasz rockernek az elvesztése meglepően fájdalmas űrt teremtett bennem. Belém égett fuvolaszóba vésett romantikus alkata, darabos szentimentalizmusa, biztonságot adott, hogy elmehetek a koncertjére, és akkor is zenélni fog, ha csak öten leszünk a teremben. – Gyertek közelebb, támogassátok a kicsi bandát! – kiáltotta volna. Hiányzik a levegőből. A másik nagy fájdalom pedig… Csomós Mari. A SzínészNő. A csábítóan lüktető, drámai érzelmesség. Kamaszkoromban azok közé tartoztam, akik szerelmesek voltak belé. Képe szobám falán, a 141 perc a befejezetlen mondatból-t szinte csak akkor nem láttam, ha nem adták. Ezer árnylatra képes, kacér tekintete volt számomra az érett, intelligens, szép női melegség.
A bánat feltörő pillanataiban alakját mégsem Fábri Zoltán filmje idézte fel, hanem egy televíziós produkció, a Cserepes Margit házassága. Biztos voltam benne, hogy az MTVA Archívumának oldalára gyorsan felkerül egy válogatás Csomós Mari emlékére, de máig nem született meg. Szőnyi G. Sándor tévéfilmjére egy eldugott, kalózhangulatú szájton bukkantam végül rá. Kavart szép vitákat annak idején, 1974-ben ez a Fejes Endre darabjából készült adaptáció. Még mindenkiben dobogott a Jó estét nyár, jó estét szerelem országot megmozgató élménye, alighanem valami hasonlót vártunk. Ezért aztán csalódást okozott a tekervényes szerkezetű, kicsit Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt-jét vagy Svarc Hétköznapi csodáját idéző darab, amelyben az író birkózik hőseivel, a történettel, az alkotással. Végig tudja-e vinni eredeti elképzelését, hogy Vitok Pál, a tiszta kezű munkás féltékenységből megöli hűséges, de komisz, férfiakkal kacérkodó feleségét, Cserepes Margitot, vagy a művészi világ fellázad az alkotói önkény ellen, és saját törvényei, valósága szerint kezd el működni? Mesterkéltnek tűnt az önreflexiókba bonyolódó elbeszélés töredezettsége, és színtelenül modernkedőnek a Fejér György III. Richárdjának nyelvezetét követő, premier plánokra, beszélő fejekre épülő, de szűk térbe, egy dolgozószobába zárt képi világ.
Nos, az idő lefújta az értetlenség porát a tévéfilmről.
Vagy a sok érték, tehetség feltámadása ad neki megújult erőt. Mindenekelőtt Fejes Endre világának újjászületésére gondolok, amely teljes gazdagságában ragyog fel. Nem remekművé formálódva ugyan, de ennek semmi jelentősége, mert azok is megszülettek. Ugyanebből a művészi szövetből, amelynek varázsa átüt minden szétesettségen. Ahogyan nincs rossz Shakespeare- vagy Csehov-dráma, Mozart-kompozíció, József Attila-vers. Fejes poézise önmagában érték, minden rezzenése műélvezetbe ringat. A megnyomorított érzékenység fájdalma szól belőle. Az ő munkáshősei lírai szépségű nyelven beszélnek, jelzők végtelen tárával, névelőket kerülve. Karakterük, sorsuk mégis hiteles. Mert az elnyomott, ki nem teljesedhető emberi szépség megtestesítői. A megtaposott érzelmek, izzadtságba fúló gondolatok dalnokai.
Újra előttünk színészóriások rétegek, közegek, sorsok élményével, arcvonásaival. Tarka, markáns, lebilincselő látványvilág. És ha becsukjuk a szemünk, nem huny ki a művészet, a hangjuk, dikciójuk gyönyörű muzsika. Kishitű önteltséget, elnézően szikrázó anyai aggodalmat, kispolgári fegyelmezettséget, didergő szerelmet, számítóan rúzsos bölcsességet pengető. Sulyok Mária, Drahota Andrea, Mensáros László, Harsányi Gábor, Bessenyei Ferenc, Tomanek Nándor, Koncz Gábor. És Csomós Mari. Cserepes Margit szerepében. A szép lány, a komisz, aki kacérkodik mindenkivel, de csak a pofája jár. Búg, incselkedik a hangja, majd fájdalomtól, félelemtől megremeg. Szeme szerelemre csábít és segítségért könyörög. Mosolya kéjsóvár bizonytalanság. Mozdulataiban asszonyosra formálódó, szabadságszomjazó nőiesség. Harmincegy éves. Ebben az időszakban fedezik fel, lökik el emlékezetes alakítások felé, szerettetik meg az országgal. Hogy aztán sirathassuk. A pokolba ezzel a fránya, mocskos, mindent szenvedéssé dermesztő Halállal!
