A kutatást bemutató, hamarosan megjelenő monográfia (A maszkon túl ‒ Generációs koronavírus- és válságmegélések vizsgálata több kutatási módszer együttes alkalmazásával) már a címében utal rá, hogy újfajta módszertannal dolgoztak. Miben tér el ez a kutatás a megszokottaktól?
A magyar ifjúságkutatás jellemzően kérdőíveken alapul, aminek az az előnye, hogy reprezentatív mintát lehet képezni, azaz kevesebb ember megkérdezésével a teljes népességre vonatkozóan lehet mondani valamit. A hátránya viszont, hogy az adatközlő nem a tényleges tevékenysége, hanem a véleménye alapján mond valamit, nem mindig ugyanazt értve egy fogalmon, mint a kérdező és sokszor a társadalmi nyomás is torzítja a válaszokat. Mi ebben az MTA finanszírozta kutatásban „módszertani mixet” használtunk, vagyis van hagyományos kérdőíves része, de a különlegessége egy big data alapú, úgynevezett social listening módszer, amelynek során hárommillió nyilvános posztot, kommentet – a többi között a Facebookról, a YouTube-ról, a Twitter-ről, a TikTokról és különböző blogokról – vetettünk össze egy szoftver segítségével, Ilyen típusú kutatás Magyarországon fiatalokkal kapcsolatban, főképp a Coviddal összefüggésben még nem volt. Előnye, hogy valós tevékenység alapján lehet a fiatalokról megállapításokat tenni, a hátránya az, hogy elvész a reprezentativitás.
Miközben arra keresik a választ, hogy vajon létezik-e a Covid-generáció, még magát a generáció fogalmát is megkérdőjelezik.
Valóban, a generációs felosztás egy évtizede lett a szakmai- és közbeszéd „bestsellere”. A fogalmat csaknem 100 évvel ezelőtt alkotta meg a magyar származású Mannheim Károly, akinek kicsit leegyszerűsítve az volt a meghatározása, hogy ez valami élményközösség. Ilyen generációt meghatározó esemény lehet 1968 (nyugaton a diáklázadások, nálunk a csehszlovákiai bevonulás), 1989-ban a keleti blokk összeomlása, vagy 9/11. Ez bár módszertanilag nem igazán stabil lábakon álló fogalom, de jól használható kategória. A mi kutatásunk alapvető témája, hogy hogyan viselkedtek a Covid alatt és utána a fiatalok, hogyan befolyásolta az életüket a világjárvány.
Adott ilyen „élményközösséget” a koronavírus-járvány a fiatalabb korosztály számára?
Arra jutottunk, hogy nem igazán, miközben a fiatalok kétharmada érvényesnek tartja magára nézve a generáció-fogalmat, leginkább az X-Y-Z felosztást fogadják el, valószínűleg azért, mert erről hallani a legtöbbet. A 15-29 évesek nagy többsége a Z generációhoz tartozónak gondolja magát. Ők elsősorban a nyelvhasználatukban, öltözködésükben, közösségi média használatukban különböztetik meg magukat a többiektől, de a Covid alatt átélt tapasztalatok nem váltak ilyen megkülönböztető jellemzővé. Van arra is számos példa, amikor egy látszólag jelentős eseményből nem lesz önmagában generáció-szervező erő, ilyen például a 2008-as gazdasági válság, és most úgy tűnik, az orosz-ukrán háború is. Bár nagyon fontos és meghatározó események, nem feltétlenül bírtak olyan erővel, ami az egész gondolkodásukra hatással lenne.
Hogyan lehetséges ez? Hiszen a legtöbbünknek az alapvető biztonságérzete rendült meg a Covid alatt, miközben a bezártság, a home office, a távoktatás, munkahelyek elvesztése vagy akár családtagok, ismerősök halála mindenkit érzékenyen érintett.
Ez így van, a kutatás szerint minden harmadik család tágabb környezetében volt Coviddal összefüggő haláleset, és minden második 15–29 évest közvetlenül is elért a betegség. Szintén nagyon meghatározó tapasztalat a távoktatás, amely kevés helyen ment gördülékenyen, és tudjuk, hogy vannak olyan szegregátumok, ahol ez az egész egyszerűen nem működött. Voltak olyan pedagógusok, akik tudtak váltani, de a többség pontosan ugyanazokkal a frontális módszerekkel próbált tanítani, ez pedig kudarcra volt ítélve. Magunk is tapasztaltuk az egyetemen, hogy ez a fajta online oktatás nem működik: öt perc után elsötétül a képernyő, és ha nem halkítják le a mikrofont, akkor még a kávéfőző zörgését is lehet hallani. Bár
kétségtelen voltak nyertesei is távoktatásnak, az érettségi sokaknak jóval egyszerűbb volt, az egyetemeken a járvány alatt sokan jóval több kreditet gyűjtöttek, mint egy átlagos félévben.
Ami igazán felértékelődött a pandémia alatt az a mentális egészség, ugyanakkor nagyon érdekes eredménye a kutatásunknak, hogy a nagy fogadalmakból a személyes kapcsolatok fontosságán túl szinte csak a kézmosás, a higiéniára való törekvés maradt.
Ha ez nem, akkor mi kovácsolhatja közös értékek mentén szerveződő generációvá ezt a korosztályt?
Ezt előre nem lehet megmondani. Korábban volt egy elméletünk, hogy a Thunberg-jelenség, a Fridays for Future mozgalom és a vírushelyzet nyomán a fiatalabb korosztály „Qlímákra és Qaranténokra” tagolódik. (Ezt a két elnevezést a kutatók alkották meg). Az előbbi csoport felismeri, hogy a kollektív felelősségvállalás a lehetséges út a fenntartható fejlődés érdekében, és ők a jövőben jelentősebb politikaformáló tényezővé válhatnak. Ezzel szemben a Qaranténok a geek (túlzottan intellektuális, stréber) szubkultúrából nőnek ki, az online világban és az IT-eszközökkel figurázhatják ki a másik csoport világvégét vizionáló szemléletét. De most az látszik, hogy ez sem történt meg, a klíma-téma sem hozta össze egyelőre ezt a generációt, sőt, közülük a legidősebbek, vagyis a 25-29 évesek azok, akik leginkább foglalkoznak a fenntarthatósággal, a bolygó jövőjével, de ez nem Greta Thunberg korosztálya.
Ha ezek az elméletek nem jöttek be, mit lehet biztosan állítani a mostani fiatalokról? Mi az, amiben különböznek a szüleik korosztályától?
A 2010-es évek fiataljait az új csendes generációnak is szokták nevezni, ami azt jelenti, hogy nem igazán lázadtak a szüleik világképével szemben, bizonytalanok, passzívak, „szinte alig látszanak”. Most a 2020-as évek fiataljainál az látszik, hogy visszaszorulóban van ez a fajta csendesség. Banális példának tűnhet, de az utóbbi hetekben úgyis mindenki erről beszélt: ahhoz, hogy az ezredforduló vagy a 10-es évek nagy zenekarai ‒ mint például a Quimby ‒ megtöltsék a nagy arénákat, 20 év munkájára van szükség, és még így is keveseknek sikerül. Most meg jön egy 21 éves srác, Azahriah és megtölti a Puskás Arénát háromszor.
Néhány évvel ezelőtt még mindenki azzal volt elfoglalva, hogy mi szól a Petőfi Rádióban, ha egy zenekar nem feküdt jól a kormánynál, nem adták le a számait, és ez veszélyeztette az ő érvényesülésüket. A mai huszonéves korosztály és kedvenc előadóik erre magasról tesznek, úgyis minden ott van a Spotify-on.
Sokkal nagyobb az igényük az autonómiára, mint az idősebbeknek, és biztosan átírnak majd jó néhány szabályt.
Mit tudunk a mostani fiatalok világképéről, a politikához való hozzáállásáról?
A négyévente felvett nagy mintás kérdőíves kutatás szerint – ez az, amit a kormány és kutatóintézetei szeretnek évekre eldugdosni – a fiatalok jóval nagyobb része inkább liberális, mint konzervatív és a bal-jobb skálán is tetten érhető a baloldali eltolódás. Mivel a liberális szitokszónak számít, ezért az eredmény egyszerűen kimaradt abból a gyorsjelentésből, amely a szokásos kormányzati győzelmi propaganda hátterét adta. Miközben szeretnek elhallgatni adatokat – például, hogy a magyar fiatalok döntő többsége az EU és a NATO iránt elkötelezett, nem a Türk Tanács és a kipcsakok iránt – aközben az EU forrásból finanszírozott kutatás adatai csak másfél évvel az adatfelvétel után ismerhetőek meg. Nyilván nem nagyon vagyunk meglepve, ha a fiatalok Londont, Berlint és Bécset választják és nem Azerbajdzsánt vagy Tádzsikisztánt.
Utánuk következik majd a 2010-2020-as években született Alfa generáció, akik csecsemőkoruktól okoseszközökkel vannak körülvéve, így a szakértők egy része szerint biztosan egészen másképp működnek majd, mint az idősebb korosztályok.
Az X-Y-Z generáció felosztás is erős leegyszerűsítés, de az Alfa generáció ilyen szempontból végképp tudománytalan. Egyfelől, amikor 2011-ben kitalálták, hogy elfogytak az ABC betűi és a 2010 után születetteket hívjuk alfáknak, akkor ennek a korcsoportnak több mint a 90 százaléka még meg sem született. Ma a legidősebbek 13 évesek, most kezd kialakulni a társadalomfogalmuk. Ráadásul nincs szociológiai értelemben használható adatmennyiségünk ezekről a fiatalokról. Attól ugyanis, hogy két ovis csoportot megfigyelek Zuglóban vagy Manhattanben, még nem tudok megállapításokat tenni arról, hogy fogják megváltoztatni a világot 20 év múlva. Akik ezt szajkózzák, olyanok, mint a csillagász, aki magáról elnevez egy csillagot, mielőtt felfedezte volna. Mentségére legyen mondva az alfa generációt minden második mondatukban elsütő „szakértőknek”, tudnak hasonló bornírtságot mondani – mondjuk fél tucat interjú alapján – a korábbi generációkról is. Összességében nem tudjuk, mi lesz az élményközösség, ami meghatározza majd a most felnövekvők világképét. Nem akarom a fantáziámat túlságosan elengedni, de a sci-fik jó része ezzel foglalkozik: repülő autó, agyba ültetett chip, saját avatár. Persze nem is a technológiai fejlődés a fontos, hanem az erre adott társadalmi reakció. De ez már inkább az üveggömbből jóslás esete.
Névjegy
Nagy Ádám tanulás- és ifjúságkutató, az Excenter Kutató- és Fejlesztőközpont vezetője, 1972-ben született Budapesten. Korábban MTA Bolyai-ösztöndíjas kutatóprofesszor és a Nemzeti Civil Alapprogram elnöke. Jelenleg a főváros ifjúságpolitikai tanácsadója és a Magyar Pedagógiai Társaság alelnöke.
