Idős borászok és rutinos zenészek mindig meggyőznek róla, a bor kóstolva, a jazz élőben játszva az igazi. Bill Frisell triója a Veszprém Jazz Fesztiválon mindezt szórakoztatóan prezentálta nekünk. Mert a zenész és a borász tudja: a jó termés nem a harsány egón múlik, hanem sok év tapasztalatán, melyhez grátisz jár a derűs bölcsesség és a mértékletesség.
Infó
Bill Frisell Trio. Veszprém Jazz Fesztivál 2023. Expresszó (Veszprém, Brusznyai Árpád utca 2.), november 16.
Az amerikai gitáros-zeneszerző, Frisell kezébe az Ed Sullivan Show-ban látott Beatles adta a gitárt, majd Jimi Hendrix – és főleg McLaughlin – majdnem letetette vele. „Ezek az emberek újra feltalálták a hangszert”. Az angol gitáros, Jeff Beck akkor kezdett instrumentális zenét játszani, mikor először hallotta a Led Zeppelint. Az ő játéka Bostonban változott meg végleg, mikor az 1970-es évek közepén nagyjából egy időben induló – és máig a jazzvilágot uraló négy gitárvirtuóz muskétás egyikét, Pat Methenyt hallotta játszani – Scofield, Mike Stern és persze Frisell tartozik ebbe a zártkörű klubba –, aki pont úgy játszotta a Paul Bley-dallamokat, Ornette Coleman-motívumokat, meg az All The Things You Are-t, mint ő, úgy érezte, „ellopták” az ötleteit.
A Grammy-díjas Frisell igazi specialitása a nyitottság. Szüleinek New Jersey-be költözése megteremtette számára az alkalmat, hogy bármikor meghallgathatott olyan nagyágyúkat, mint Gary Burton, Thelonious Monk, Cannonball Adderley, vagy Charles Lloyd. De az ő névjegyén a kezdetektől ott áll mottóként: zenész határok nélkül. Elvin Jonestól Paul Motianig legendák sorával játszott, érdekelte a blues, a bluegrass, a country és a rock and roll is. Lazán beszáll ma is gitározni olyan előadók mellé, mint Robert Plant, Elvis Costello, Marc Ribot vagy Norah Jones. A Valentine című lemeze turnéjának állomásaként jött Veszprémbe, ahol Thomas Morgan bőgős és Rudy Royston dobos asszisztálásával vezette a kóstoló ceremóniát. Monk módjára csinált haiku-dallamot a szerzeményekből – az ő kifejezésével: internalizálta azokat. A fiatal ritmusszekció kiváló volt a spontán interaktivitásban, eltanulta a mestertől Jim Hall tanítását: egyszerűnek kell láttatni bonyolult dolgokat is.
Néha sajnos nem volt könnyű a zenei finomságokra koncentrálni a büfénél hangoskodók miatt. Érdemes volna a jegyhez jutás lehetőségét Szent Benedek reguláinak ismeretéhez kötni, különösen a „Hallgass és figyelj!” tanácsra hívnám fel a figyelmet. Ha már a jazz kiválóságait sikerült elhozni, akiknek a kedvéért még az éjszakai autózást is bevállaltuk. Mert Frisell most is másfél órás, igazán exkluzív koncertet adott, megmutatva a Baba Drame vagy a Keep Your Eyes Open előadásakor, hogy a muskétás még ma is virtuóz a saját „hangmintáira” rögtönzött párhuzamos monológokkal, egy valcerrel, a kompozíciók montázsaival, amihez a társak sűrűn szőtt groove-ot varázsoltak. Igazolta a What the World Needs Now Is Love-val, hogy a bor és a jó jazz a harcos asszonyt is békéssé teszi. Frisell-nél szebb balladákat nem is tud senki játszani nekik.
