Nem számoltam még össze, hogy idén hány órát játszottam, és mennyi zeneszerzőtől, de év végéig meglesz a száz koncert – mondja Teleki Miklós orgona- és zongoraművész, aki amellett, hogy járja az országot, hetente fellép Budapesten a Szent István-bazilikában. Tíz éve feleségével pedig koncerteket is szervez, már túl vannak a háromszázadikon, eddig több mint hetven zeneművészt hívtak meg fellépni, a helyszínek közt szerepel Balatonboglár, Budapest, Hévíz, Siófok és Székesfehérvár. – A fővárosban, a belvárosi Szent Mihály-templomban minden vasárnap szervezünk koncerteket, ami azért is örvendetes, mert folyamatosan nő a látogatottság.Tehetségét külföldön is elismerik, legutóbb a Nemzeti Összetartozás Alapítvány kérte fel, hogy részt venne-e egy hangversenysorozaton, amellyel a kárpátaljai magyarságot támogatják. – Erre rögtön igent mondtam, és gyönyörű helyszíneken léptem fel, mint Ócsán, Mezőtúron és a szlovákiai Ipolyságban – mondja a zenész, hozzátéve, a koncertekből befolyt összegből egy iskolát fognak segíteni.Emellett a szabadidejét is kihasználja: tavasszal felvette César Franck tizenkét orgonára írott művét a Hungarotonnál, a lemez még idén megjelenik. – Franck a szívemnek azért kedves, mert a francia romantika legnagyobb zeneszerzője volt, és a legtehetségesebb orgonaszerzők között tartják számon.
Minden héten bazilika
A Rákospalotán született művész már fiatalon zenével foglalkozott, a kerületi Rädda Barnen utcai ének-zene tagozatos általános iskolába járt, ahol elsős korától kezdve mindennap volt énekórája. Tízéves korától többféle hangszeren is tanult játszani, de hamar kiderült, hogy az orgona a kedvence. – Beleszerettem a hangzásába, de hogy miért, arra észszerű magyarázatom nincs – mondja Teleki, aki többször is bekéredzkedett a református templomba, hogy kipróbálja az orgonát. És bár szülei a konzervatórium helyett gimnáziumba íratták be, a fiú annyira kitartott a zenei pálya mellett, hogy érettségi után nem volt kifogásuk, hogy a Zeneakadémiára menjen orgona szakra. Itt első diplomáját Lehotka Gábor orgonaművész irányításával szerezte meg, majd lediplomázott zeneelméletből is. Jóval később, 2015-ben a Szegedi Tudományegyetemen elvégzett egy zongoratanári kiegészítőt, melyen a diplomakoncertje olyan meggyőző volt, hogy a vizsgabizottság rábeszélte, tanuljon még tovább az egyetemen zongoraművész mester szakon. – Így is történt,
negyvenhat éves koromban felvételiztem húsz év körüliekkel együtt, és fölvettek a képzésre. Azóta zongoristaként is koncertezem, amivel teljesült egy régi álmom.
Az egyetemi évek mellett szintén meghatározó élménye, hogy a 2010-es évek elejétől minden csütörtökön a Szent István-bazilika orgonáján játszhat több száz ember előtt, az eseményeken pedig fellép három fuvolaművész kollégája és Kováts Kolos operaénekes is. – Ezekre a hangversenyekre a föld minden részéből jönnek a látogatók, nem is tudnék mondani olyan kontinenst, ahonnan ne találkoztam volna emberekkel. Ezt a koncertek után kapott névjegykártyákkal tudom bizonyítani.
Követni a dallamot
Az orgona egy kifinomult és nemes hangszer, így kérdéses, hogyan lehet megszerettetni a szélesebb közönséggel. Teleki szerint a lényeg, hogy a zenész jó színvonalon és változatos repertoárral lépjen fel, melyben könnyebb és népszerűbb darabok is lehetnek, mint Bach d-moll toccata és fúgája, Léon Boëllmann Gótikus szvitje vagy Liszt Ferenc B-A-C-H prelúdium és fúgája, esetleg más híres szerzemények orgonaátiratai.
– Aki beül egy koncertre, az katarzisra vágyik. Vagyis nem arra, hogy a hétköznapjai folytatódjanak, hanem teljesen ki akar kapcsolni, és valami olyasmit kapni, ami kicsit fölrepíti egy valóságon túli, másik dimenzióba. Ha ezt megkapják az emberek, márpedig sokszor megkapják, akkor garantált a siker. Nincs ebben semmi ördöngösség.
Teleki úgy látja, bár a koncertjein fiatalok is vannak, az emberek többsége közép- és időskorú, az átlagéletkor negyvenöt-ötven lehet. Mégsem tart attól, hogy a fiatalabb generációk nem válnak orgona- vagy komolyzene-rajongóvá, mivel úgy érzi, ez idővel beérik. – Azt látom, hogy a komolyzenei koncerteket akkor is lehet élvezni, ha az embernek nincsen semmiféle zenei képzettsége, hisz a dallamok keltette érzelmek az emberre úgyis hatni fognak. Ha pedig valaki megéli, amit hallott, akkor jobban fogja élvezni a zenét is.
Változatos kihívások
Teleki fontosnak tartja azt is, hogy a fiatal generációt is tanítsa, ezért részállásban Székesfehérváron és Siófokon is zeneiskolában dolgozik. – Tanítottam már mindenféle korosztályt orgonára, zongorára és kamarazenére, a munkám sok szép élményt ad – mondja a zenész, aki szerint a zenetanulás javítja a figyelmet, a memóriát és a kognitív képességeket, így a gyerekek más tantárgyakból is sikeresebbek lesznek.
Orgonán tanulni manapság kicsivel könnyebb, mint Teleki gyerekkorában. – A nyolcvanas években nagyon rossz volt a magyarországi orgonaállomány, egy otthon használható digitális orgona pedig gyakorlatilag luxus volt. Emlékszem, többen Nyugatról szerezték be, egy kreatív villamosmérnök meg épített valami szintetizátoros gépet – mondja Teleki. Ő fiatalkorában Vácra járt ki gyakorolni, ahol a család barátja, egy idős és kedves ferences szerzetes, Anselm atya engedte meg neki, hogy zenéljen a „Barátok templomában”, ahol a kilencvenes években a fiú tíz forintot fizetett óránként a villanyszámla kompenzálására. – Volt olyan templom, ahol fél évig gyakorolhattam, de utána az ottani kántor bácsi teljesen alaptalanul azt hitte, hogy a helyére pályázom, így elintézte, hogy ne járhassak többet. Nehéz idők voltak azok.
Teleki szerint manapság „csak” pénz kérdése, hogy valaki digitális orgonához jusson, mely egy játszóasztalból és hangszórókból áll, de tartozhat hozzá komolyabb hangrendszer is, attól függően, hogy milyen az árfekvése. – Én a tanítványaimmal Fehérváron a zeneiskola orgonatermében szoktam gyakorolni, ahol két digitális orgona van. A díszteremben ugyan játszhatnánk egy befejezetlen akusztikus orgonán is, de zavarnánk vele a tanítást, mert igencsak áthallatszanak a falak, a nyílászárók meg nem a legjobbak. Ehelyett átjárunk az evangélikus templomba, ahol az új, 2019-ben elkészült koncertorgonán gyakorlunk, de mivel ott fűtés nincsen, télen már nem lehet megmaradni…
Máshogy szóló billentyűk
Teleki Miklós azon kevesek közé tartozik, aki zongorán és orgonán is játszik, ami azért nagy szó, mert a két hangszer között lényegi különbségek vannak. Az orgona billentyűzetének például a mélysége kisebb, mint a zongoráé, így némely esetben a zenész kéztartását másmilyen helyzetbe kényszeríti, vagyis ugyanazt az ujjrendet, amit zongorán meg lehet oldani, az orgona esetében nem mindig. A másik fő különbség, hogy az orgonahang a billentéskor megszólal, majd azonos intenzitással szól, egészen a billentyű elengedéséig. Ezzel szemben a zongorán a billentyű leütése után a húrok zengésének ereje egy kiugrás után fokozatosan csillapodik.
A két hangszer más paraméterekben is eltér egymástól: egy átlagos zongorának nyolcvannyolc billentyűje van, míg egy mai orgonának ötvenhat, és míg a zongora három pedállal rendelkezik, addig az orgonának pedálbillentyűzete van, amelyen két lábbal kell játszani, pontosabban lábhegyekkel és sarkokkal, miközben be- és kikapcsolhatjuk a sípsorokat is.
