- Búcsú az aranykortól

Szűcs Attila képeinek témáját nehezen lehet meghatározni: a vásznakon leomló hajzuhatagok, a semmiből előtűnő arcok és testek tűnnek fel, melyek összeolvadnak a környezetükkel. A festőművész szerint a Deák Erika Galériában rendezett tárlatának művei egy eltűnő világ lenyomatai, miközben egy új korszak eljövetelét is jelzik, hisz a valóságunk gyökeres átalakuláson megy át. Szűcs szerint egy paradigmaváltás közepén vagyunk, melyben a világ könnyen válhat disztópiává a természeti katasztrófák terjedése és a mesterséges intelligencia kezelhetetlen volta miatt. A kiállítás címe, „Az utolsó aranykor portréi” is erre az átmeneti időszakra utal, mintha búcsút intene egy idilli és bőséges periódusnak.

A tárlathoz egy gazdagon illusztrált könyv is készült, melyet a galéria a londoni Anomie Publishing kiadóval közösen hozott létre. Az angol és magyar nyelvű kiadvány többségében Szűcs 2021 és 2023 között készült szürreális olajképeiből, illetve tus- és grafitrajzaiból mutat válogatást, de tartalmaz „színfalak mögötti” fotókat is, melyeken az alkotó látható a műtermében vagy az említett galériában Mundruczó Kornéllal, akinek az Evolúció című filmjének plakátjához használták fel az egyik festményét.

A könyv másik erősségét Az Univerzum arcképe című beszélgetés adja, mely Szűcs Attila és Hornyik Sándor művészettörténész között zajlott a jelen kiállítás kapcsán. A diskurzus a képek ábrázolásából indul ki, melyeken az emberi arcok és testek beleolvadnak a mű valóságába vagy magába a festménybe, mellyel az alkotó a világ elemeinek szoros összefüggésére utal. Szűcs úgy látja, bár az ember a környezetében a dolgokat különféle nevekkel látja el, a világ annál homogénebb, hiszen a részei összetartoznak. A műveken ezért az arcok is feloldódnak valami nagyobb egészben, mintha az ábrázolt személy feladná a saját énjét. Szűcs esetében azonban ez nem pusztán a képeken jelenik meg, de alkotói folyamatának alapja is, melynek lényege az ego feladása. Ha ugyanis a művész meditatív állapotba kerül, az énje védtelenné válik, így maga az alkotási folyamat is felszabadultabb lesz. Szűcs emellett úgy véli, egy festmény akkor működik igazán, ha nincs befejezve, és van benne hibafaktor, mely az életnek is a jellemzője.

Hornyik szerint a művek a realitás alakulását is láthatóvá teszik, komplex felépítésüknek köszönhetően szándékosan elbizonytalanítják a nézőt. Utóbbit Szűcs részben azzal éri el, hogy a felfestett munkára hígítót visz fel, mely a szó szoros értelmében feloldja a formákat. Az esztéta szerint a képek a valóság mögé is betekintenek, vagyis felfedik azt, ami szabad szemmel nem látható, és a hétköznapi szókinccsel nem kifejezhető. Ez szintén a művek ambivalens volta okozza, az ismétlődő figurák, a tükrözött alakok és a formák említett feloldása. Hornyik szerint ez összefüggésbe hozható a hinduizmus azon gondolatával, miszerint az ember Maja istennő fátylán keresztül látja a világot, míg meditatív technikákkal elérheti a Brahmant, mely a valóság igazi arca.