A NER észhez térítésére irányuló hivatásos buzgalomnak stációi vannak. (Az önkéntes buzgalmat hívják választópolgári aktivitásnak, de ez már többnyire Nyugaton hanyatlik, vagy itt ragadt ugyan valamiért, de már bottal sem piszkálná szívesen az Orbán-rezsim furcsa kis beakadásait.)
Az első stáció az elképedésé. Meghallgatod a Kossuth Krónikát, lesz egy erős megélésed (a notórius kampány új szava a „szuverenitás”), majd Varga Judit nyilatkozatán dermedezel. „A szuverenitás megvédésének éve lesz 2024, tavasszal hatalmas küzdelmeket kell vívni, mert a tankok átfordulnak Lengyelország felől Magyarország irányába.” A tankok. Háború van több kontinensen, emberhalál, földönfutás, csecsemők levágott fejjel, és a marketing-keresztény-konzerver (vagy a rendszer bármely más regrutája) katonás képekben beszél. A liberálkomancs Brüsszel kinyír téged is, ha hagyod, fegyverkezz, készülj a gyilkolásra, máskülönben téged gyaknak le.
A második stáció a szarkazmusé. Komolyan veszed? Meg vagy te húzatva? De hiszen ez az egész komolytalan! Duma, hablaty. A seregek összetrombitálása. Aminek a végén jön a nagy fehér heteró törzsfőnök és csatába hív, kilovaglás, puskapor, lövészárkok, miegymás. A szarkazmus segít normálisnak maradni. Persze, fiam, tankok, Von der Leyen harckocsizó kucsmában kukucskál a lőrésen, célkeresztben az osztják-zürjén hadisten, Viktor Viktorovics? A magyar egyetlen esélye a totális megfideszesedés, ami kicsit korrupt, kicsit tolvaj, kicsit pofátlan, de a miénk?
A harmadik stáció mégis csak az észszerűségé: visszarakod a kibombázott sarokpontot a helyére megint. Leszögezed ezredszerre, nem a múlékony zakkanat fogja megmondani, magyar-e vagy. És leszögezed, semmi köze a családodhoz. A szeretet teszi a családot, és a hazát is. Ez itt szemlátomást nem szeret téged. De hogy tudja szeretni nélküled a hazátokat?