„Budainak lenni világnézet” – írta Márai Sándor, és illusztris budaiakkal – mint Levko Esztella és Gryllus Dorka színésznő, Till Attila műsorvezető vagy a politika világából Boros Tamás elemző, az Egyensúly Intézet vezetője, illetve Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere – beszélgetve ez a meglátás máig igaz lehet.
A II. kerületi Sarolta utcában áll egy elegáns, Bauhaus stílusú villaépület, amelyhez a helytörténeti sétákon is elzarándokolnak. Az egykori Bródy-villát a háború után a kommunisták vették birtokba (lást keretes írásunkat), majd munkásszállás működött benne, mielőtt az egyik lakást megvásárolták új tulajdonosai, Levko Esztella és Boros Tamás. A színésznő-politikai elemző házaspár ekkor még nem tudta, hogy itt már korábban is szalonokat tartottak – a felújítás során tárult fel előttük a villa története, majd személyesen megkeresték az itt felnőtt Alexander Brodyt –, mikor 2022-ben elhatározták, megalapítják a Sarolta Kulturális és Közéleti Teret. Miután ők is két különböző világban – a művészetben és a politikában-gazdaságban – mozognak, szerettek volna e két világ képviselői számára találkozási pontot, programokat, közösséget teremteni. Éppúgy, ahogyan közel egy évszázaddal korábban a gabonakereskedő és lóversenymágnás Bródy János és festőművész felesége, Pollatschek Lili tették budai otthonukban.
A Sarolta szalonban immár tizedik alkalommal, rendhagyó módon két napon át fogadták nappalijukban a meghívott vendégeket, hogy Budapest három fontos történeti korszakát szalonbeszélgetéseken és helyspecifikus színházi előadásokon keresztül bemutassák, amivel a független színházi szférát is támogatták. Esztella alkotóként is érintett, de férjével közös szívügyük a rendszerkritikus, emiatt kivéreztetett független kortárs kultúra életben tartása.
A ház adta az inspirációt
„Ezen a házon végigvonult a történelem, a harmincas évek idilli nagypolgári miliőjétől a világháborún és a kommunista államosításon át végül az ide elszállásolt ukrán vendégmunkásokig. Fontos volt, hogy ez a két nap ne csak történelmi visszatekintés legyen, hanem reflektáljunk a mára is. Második ősbemutatónk, a háború alatt és után megerőszakolt nők történeteiből, a mellettünk folyó háborúval is fájdalmasan rezonál. Így vagyunk Alexander Brody történeteivel is, rengeteg olyan kurrens téma érdekelte, amelyek ma minket is foglalkoztatnak, például, hogy mit jelent hazafinak lenni, magyarnak lenni” – mondta el bevezetőjében házigazdánk, Levko Esztella, akit olvasóink tavaly novemberben A férjem című magyar–macedón összművészeti estsorozat megálmodójaként már megismerhettek.
Az eseményt megnyitó Berg Dániel, a II. kerület kultúráért felelős alpolgármestere személyes történetét osztotta meg: „Miután édesanyám 1974-ben Halász Péter társulatával disszidált, jól tudom, milyen a Central Parkban sétálva a Margitszigetről ábrándozni.”
Majd Alexander Brodyt, az egyik legnagyobb magyar „világfi-hazafit” méltatta: „Kicsit Szindbád, kicsit Falstaff, kicsit Don Quijote, de mindig ízig-vérig gentleman.”
Az emlékének megőrzése különösen fontos a budaiaknak, akik a szó klasszikus értelmében polgári értékrendet képviselnek, melynek esszenciája a kritikus gondolkodás, a személyes szabadság és egyenlőség tisztelete, a világra és embertársainkra való nyitottság, s a kulturális értékek őrzése, ápolása mellett a haladás szolgálata is, ami már a felvilágosodás óta jellemezte a polgári szalonokat.
Sándorkától Alexanderig
A Bródy család különleges története elevenedett meg lelki szemeink előtt, ahogy Gyabronka József és Boncz Ádám Szenteczki Zita rendezésében előadtak egy hosszabb részletet Alexander Brody és Nagy József Megtalálni Serendipityt című interjúkötetéből. A családba megannyi kivételes író, művész és mecénás született: Bródy Sándor, a nagyapa „egy csapongó és csapodár őstehetség volt”, míg felesége, Rosenfeld Izabella megbízható és gyönyörű nő volt, férje társa és írói vetélytársa, Fehér Judit néven publikált. A nagyapának született egy gyermeke Hunyady Margit színésznőtől is – az író kolozsvári színházlátogatása tizenöt hónaposra nyúlt, ebből a viharos szerelemből született (mindkettőjük házasságán kívül) a későbbi drámaíró, Hunyady Sándor, azaz Sándorka, akit a nagyapa (felesége halála után) végül magához vett.
Noha Alexander Brody a háború után szinte még gyerekfejjel került ki Amerikába – ahol később a világ egyik vezető reklámvállalata, a Young & Rubicam nemzetközi igazgatója lett – életére nagy hatást gyakorolt Sándorka és az őt mindig magázó, mindig udvariasságra és szerénységre intő édesapja, Bródy János is. Ő a család művészembereivel szemben a gyakorlatias, gabonakereskedői vonalat képviselte, de Pollatschek Lili festőművészbe beleszeretve elfogadta, hogy otthonában rendszeresen vendégeskedtek a „piszkos körmű” művészek, köztük olyan zsenik, mint Czóbel Béla, Szőnyi István, Szánthó Piroska és Kmetty János. Később Párizsban és New Yorkban Georges Braque, Andy Warhol és Jackson Pollock is megfordultak a szalonjában, ahol főzött is nekik.
Alexander édesanyja fellépett Warhol egy happeningjében is, anyaszült meztelen ücsörögve a színpadon egy kádban, ami a fiát ugyan szörnyen kellemetlenül érintette, de az édesanyja örömét csak nem ronthatta el…
Az üzletember vezetőként is kivételes mentalitást képviselt: mindig a legjobb emberekkel vette körbe magát, rájuk bízta a kreatív munkát, végezzék azt a legjobb tudásuk szerint, így számára csupán az a feladat maradt, hogy ezt teljes mellszélességgel képviselje az ügyfelek felé.
Az előadás végszavaként Nagy József elárulta, mi is a serendipity: „a tükörképek. A véletlen lényeges találkozások, Alexander Brody személyes fordításában.” Szenteczki Zita arról kérdezte a riportert és Kurta Zsuzsanna irodalomtörténészt, a Bródy-hagyaték gondozóját, milyen személyes emlékeik voltak Alexanderről. „Amiről a kötetben beszélt, az az élete egy százaléka. Én ismerek kettőt, de a másodikról le vagyok tiltva, hogy arról beszéljek. Sándor pedig csak az élete feléről volt hajlandó tudomást venni. Ami nem fért bele az ő mesevilágába, az életről alkotott pozitív képébe, mint a vészkorszak vagy a kommunizmus, arról nem is akart beszélni. A volt feleségeiről, akik nem túl szépen bántak vele, szintén csakis jókat mondott” – mesélte az újságíró, aki a mai napig érzi a kivételes ember, barát és mesélő hiányát. „Mindig a múltról beszélgetett a legszívesebben. Hunyady Sándorról, Bródy Sándorról, Szép Ernőről, akivel itt játszott a földön, és akit az egész család nagyon szeretett” – mondta Kurta Zsuzsanna, aki a hagyatékban több, „Ernő bácsitól” érkezett, a nehéz időkben, majd az emigrációban biztató, bensőséges hangú levélre bukkant.
Budai identitás
Budai polgárnak lenni egyszerre kiváltság és belsővé tett indíttatás, hogy foglalkozzunk a körülöttünk lévő világgal, az ebben zajló örömteli, és mostanság sokszor aggasztó folyamatokkal. Az est során számos alkalommal szóba került a budai identitás, hogy lehet valaki vízivárosi, hidegkúti vagy pasaréti, vannak közös azonosulási pontok abban, hogy a Duna innenső oldalán élünk, sokan itt is nőttünk fel (e sorok írója is), s ha át is kalandoztunk életünk során a várost jelentő Pestre, ide kötnek minket az emlékeink, a társaságaink, a közösségi tereink.
Mint az egykori Moszkva tér, amelynek Török Ferenc ikonikus filmjében bemutatott arcát mi még jól ismertük, és csak a mai kamaszok nyelvében fordult át újra Széll Kálmán térré.
Avagy a Margit körút és a Lövőház utca újraéledő kávézói, bárjai, és az olyan fontos kulturális terek, mint a Jurányi Közösségi Inkubátorház, az Átrium és a Lóvasút Rendezvényközpont, ahol Gryllus Dorka az Üvegfal című előadásban látható. A színésznő elmondta, kezdetben tartottak tőle, hogy ide nem zarándokol ki a kultúraszerető közönség, majd egyre többen jelezték, milyen jó, hogy nem kell mindig Pestre átjárni színházba.
Boros Tamás – akinek mind az otthona, mind az általa vezetett agytröszt, az Egyensúly Intézet a II. kerületben van – a kerülethez fűződő kapcsolatukról kérdezte vendégeit, mire a színésznő elmesélte, egy százhúsz éves házban lakik, amit a családja épített Pasaréten, amikor még arrafelé csak szőlő volt. Ebben a házban találkozott a nagypapája és a nagymamája, az apukája és az anyukája, és ő is a férjével. Noha hosszabb ideig Berlinben élt, ott is olyan környéket keresett, amely hasonlított az otthonhoz, ami abban is páratlan, hogy ha itt beszalad a kisfia az Auguszt cukrászdába, egyből megismerik, hogy „itt a kis Gryllus gyerek”.
Till Attila a III. kerületben nőtt fel, 27 éve él a másodikban, amióta a feleségét megismerte. Nevetve mesélte, hogy ő a „piszkos körmű” képzőművész vonalon indult, az óbudai lakótelepről előbb Pestre vágyott, lakott az Újlipótvárosban, de sehol nem érezte annyira otthon magát, mint itt. Remeteszőlősön volt a családjának telke, kamasz korából a hosszú villamosozásokra emlékezett, a benzingőzös, betonmeleg hűvösvölgyi buszvégállomásra, ami mára sokkalta élhetőbb környék.
Őrsi Gergely a Margit körútról költözött ki családjával Hűvösvölgybe, szerinte a 33 különböző kis részből álló kerületben a többség inkább budainak vallja magát, bár egyre többen használják, hogy ők lipótmezeiek vagy nyékiek. Gyermekkori élményként felidézte, mikor nagypapájával lesétáltak a Margit körúti kalaposhoz, melynek helyén ma a Margitka vintage shop működik. Szó esett sztereotípiákról is, a polgármester szerint bár sokan hiszik, hogy ez egy nagyon gazdag kerület, valójában pont ugyanazokkal a szociális problémákkal szembesülnek, mint bármelyik másik budapesti városrész. Különösen jellemző a „kisnyugdíjas a nagypolgári lakásban”, amin az önkormányzat a 65 év felettiek kommunális adójának eltörlésével 2019 óta igyekszik segíteni. A kellemes hangulatú beszélgetés végén vacsora és borozás várta a vendégeket, akik a páratlan budai panorámában is gyönyörködhettek, ahogyan egykor a Bródy család és vendégeik láthatták a teraszukról.
Infó: Az esemény a Műhely Alapítvánnyal együttműködésben valósult meg, a II. Kerületi Önkormányzat, a Thummerer Pincészet és az Aranyponty étterem támogatásával.
Háború női szemszögből
A Sarolta-napok második felolvasószínházi ősbemutatója a magyar nők elleni erőszak II. világháború alatti és utáni történeteit mesélte el, többek között az akkor a II. kerületben élő Gyarmati Fanni naplóbejegyzései alapján. Az előadást Klaudia Gardenö rendező Döbrösi Laura, Levko Esztella és Száger Zsuzsanna színésznők, valamint Hársing Hilda dramaturg közreműködésével, Kunt Gergely történész Kipontozva című könyve alapján állította színpadra. A Sarolta-villa ebben is kapcsolódik a történelemhez, ide is betörtek a szovjet felszabadítók: Bródy Zsófia, Alexander akkor 11 éves húga a bátyja leleményességének – és Patek karórájának – köszönhette, hogy megmenekült az erőszakos orosz katonáktól, amikor megtalálták őket a ház óvóhelyén.
A Sarolta villa története
A II. kerületi Bauhaus stílusú villa az 1930-as években épült, Kudelka György, valamint az egyik leghíresebb magyar modernista építész, Fischer József és mérnök felesége, Pécsi Eszter tervei alapján. A Fischer-házaspár jó barátságban volt Bródyékkal, összejártak, együtt is szánkóztak a Sarolta utcában. A II. világháború végéig az író Bródy Sándor fia, Bródy János és felesége, Pollatschek Lili festőművész lakott a házban. Fiuk, Alexander Brody író és reklámszakember Zsófia húgával együtt itt töltötte gyermekkorát. A villa egykori szalonja – hasonlóan a Boros–Levko házaspár mostani kezdeményezéséhez – a korabeli főváros politikai és kulturális összejöveteleinek népszerű színhelye volt, olyan vendégekkel, mint Bajor Gizi, Csortos Gyula vagy Dinnyés Lajos egykori miniszterelnök. A háború utáni államosításkor feldarabolták, és a villa a kommunista párt vezérkarának adott otthont. Jelenleg három család otthona.
