A zuglói Danuvia Szerszámgépgyárban bableves és mákostészta volt az ebéd 1956. október 26-án, pénteken. Feszült volt a légkör, hiszen szerda óta többször akartak betörni a gyárba fegyveres felkelők: sztrájkra szólították fel a dolgozókat, és fegyvert követeltek.
Az igazgató és a dolgozók hiába próbálták megmagyarázni, hogy három éve motorkerékpárt és alkatrészeket gyártanak, nincs náluk fegyver. De ha lenne, sem osztogatnák a raktárkészletet. Dolgoztak tovább az ebédidőig. Ebéd után egy Pákozdi Antal nevű művezető a tetőről akart körülnézni, hogy „tiszta- e a levegő”. Ahogy az ajtón kilépett, lövés dördült. A szemközti ház emeletén lesben álló orvlövész lelőtte. Azonnal meghalt. 47 éves volt.
A rendszerváltásig Budapest XIV. kerületében tér és az úttörőház viselte a nevét, mivel a gyári munkásokkal és az igazgatóval együtt megakadályozta, hogy a felkelők fegyverek után kutatva kárt okozzanak a gyár gépeiben, raktárkészletében, akár emberéletekben. Ez ugyanis azokban a napokban számos helyen megtörtént országszerte. (Eörsi László 1956 hordaléka címmel írt erről.) A dolgozók a gyár védelmére önkéntes őrséget szerveztek. Pákozdi Antal ennek az őrségnek volt tagja.
A rendszerváltás után mind az úttörőház, mind a tér új nevet kapott. A tér Pákozdi tér lett, a Pákozdi csata emlékére.
Majd a Pákozdi teret is átnevezték, Wass Albert térre: néhány ügybuzgó helyi potentátot a név még így, csonkán is „az egykori kommunista munkásőrre” emlékeztette.
De vajon munkásőr volt? Kommunista volt? És ha igen, akkor lelőhető? Orvul?
Egy korabeli jegyzőkönyvből tudjuk, hogy a júliusi munkásgyűlésen elítélte azokat, akik a pártot kárhoztatják, holott az irányvonal jó, csak van még sok javítani való, például a lakhatási válság, a dolgozók megkérdezése nélküli döntéshozás. De ezeket ki kell javítani, nem a rendszert szidni. Nem egyedül ő gondolkodott így akkor. Sokan hittek a rendszer megreformálhatóságában. Akár párttag volt, akár nem, a gyilkos lőtt. Teketóriázás nélkül. Akárkit lelőtt volna, aki felbukkan az ajtóban.
Pákozdi Antal munkásőr pedig nem lehetett, mert a Munkásőrség 1957 februárjában alakult: létrehozását azzal indokolták, hogy a hivatásos rendőri és katonai állomány nem volt képes a gyárakat megvédeni a fosztogatásoktól, de a munkások igen. Aki tehát a későbbi, rossz emlékű fegyveres testülettel hozza kapcsolatba Pákozdi Antalt, annak hiányosak az ismeretei, vagy szándékosan manipulál.
Esetleg hibás volt abban, hogy „körül akart nézni”. Ülhetett volna nyugodtan a többiekkel. Ő talán kíváncsi volt, hogy elmúlt- e a veszély. A délelőtti műszakból hazaigyekvőket akarta biztonságban tudni? Nem tudjuk. Művezető volt, aki a gyárért és a dolgozókért is felelősséget érzett. Vagy csak rá akart gyújtani? A gyilkosnak. mindegy volt Ő ölni akart. Dühében, amiért nem kaphatott fegyvert. A gyilkos politikai hovatartozását nem kutatja senki. Pákozdi Antal halotti anyakönyvi kivonata szerint a halál oka: „háborús sérülés”. Ez a haslövés finom megfogalmazása. Háború nem volt.
Nem én szeretném megmondani, hogy kiről és halála után hány évvel nevezzünk el úttörőházat, teret vagy utcát. De azt otromba kegyeletsértésnek találom, hogy évtizedekkel holta után bárki emlékét meggyalázzuk, életrajzát meghamisítsuk. Az 56-os áldozatok nevét Pestlőrincen emlékmű őrzi. Az ő neve is szerepel az áldozatok között. Hiszen áldozat volt! Gyilkosság áldozata!
Jó lenne, ha nem mosdatnánk tisztára az elkövetőt, és nem sároznánk be áldozata emlékét. Nagyon rossz üzenete van annak, ha így jelezzük, hogy bárki lelőhető, akiről csak feltételezzük, hogy tőlünk eltérően gondolkodik az élet nagy kérdéseiről.
Ma hol ilyen, hol olyan gúnyát húznak történelmünk szereplőire, mintha csak közönségfilmet forgatnának: valaki romantikus hős jelmezt kap, másra a gonosz szerepét osztják. Pákozdi Antal már viselte mindkettőt. Ideje lenne józanul gondolkodni az ártatlan áldozatokról is. Az ő halálának is „1956 hordalékai” között van a helye.
Elgondolkodhatunk, hogy mi magunk vajon mit tettünk volna a helyében. Hit- és erkölcstan órán, vagy az évforduló kapcsán meg lehetne vitatni a történteket. Egyet nem lehet: átkölteni a történetét, és alaptalanul megrágalmazni.
—
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
