A világhírű Reigl Judit festészetéhez idén több alkalommal is közel kerülhetett a nemzetközi és a magyar közönség az alkotó születésének centenáriuma alkalmából. A világ legfontosabb múzeumai, mint a New York-i MoMA, a londoni Tate Modern, a berlini Neue Nationalgalerie és az amszterdami Cobra Museum mellett hazánkban az Art and Antique vásáron szerepelt több jelentősebb alkotása, majd A „Négy apostol” Rómában 1947-1948 című tárlaton Reigl és a festőbarátai kaptak hangsúlyt, a Szépművészeti Múzeumban a művész utolsó rajzsorozatát mutatták be, nyáron pedig a Kiscelli Múzeumban a figurális alkotásait. Most, az év végén a Műcsarnokban vár minket a legátfogóbb tárlata, melyen megnézhetjük a 2020-ban elhunyt alkotó hét évtizedes életútját a negyvenes évektől egészen a 2010-ben festett képekig. A termeken haladva mindig két vagy több korszak tárul elénk, a nagy méretű vásznakon pedig könnyen végigkövethetjük a művész témáinak és stílusának alakulását, miközben átadhatjuk magunkat az expresszív, fekete gesztusoknak vagy a gyengéden felvitt színeknek.
Reigl Judit már a harmincas éveiben rálelt stílusára, melyben nagy segítségére voltak külföldi utazásai is. Az 1923-ban, Kapuváron született művész 1941 és 1945 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolára járt festő szakra, majd 1946-tól a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként közel két évet töltött Olaszországban a festőtársaival, Bíró Antallal, Böhm Lipóttal és Zugor Sándorral, miközben Ravennában megismerkedett későbbi élettársával, Betty Anderson brit szobrásszal. Noha 1948-ban visszatért Budapestre, az új politikai rendszer miatt elhagyta hazáját, és 1950-től Párizsba költözött, ahol először a szürrealista festészet hatott rá, majd Hantai Simon megismertette vele André Bretont, aki megrendezte a fiatal festő első egyéni tárlatát. Ezután Reigl festészetében fordulat állt be: képein már absztrakt formák jelentek meg, majd megalkotta 1955 és 1958 között a Robbanás, majd 1958 és 1959 között a Dominancia-központ című sorozatokat, melyeket a Műcsarnok első termében láthatunk. Előbbi széria képein sötét és fehér alapon „cikáznak” narancs, vörös és fekete erővonalak, míg a másodikban a szabadon hagyott vásznon körkörös fekete gesztusok mögött tűnnek fel az energikus színek.
Reigl azonban nyugodtabb formákat is vászonra vitt: az 1964 és 1966 között készült A súlytalanság élménye című sorozatában a vászon szélét vonta be fekete festékkel, a középső részét üresen hagyta, így fejezve ki a Semmit. Az 1958 és 1965 közti Guano című szériában a félbehagyott festményeit hasznosította újra, melyekkel korábban a műterme padlóját védte, míg az 1959 és 1965 közti Tömbírás képein a színmezők és a színcsíkok „harcából” hozott létre erőteljes kompozíciókat. Utóbbi sorozat egyik vásznán azonban egy emberi torzóra lett figyelmes, mely után 1966 és 1972 között elkészítette az Ember sorozatát, melynek képein izmos férfitesteket ábrázolt perspektívikusan – melyek akár absztrakt alakzatokként is értelmezhetők. A tárlaton több ilyen mű is helyet kapott, köztük az 1967-es Éva című, hasonló stílusú, de nőalakot ábrázoló kép is.
Az erős vonalakat a hetvenes évektől felváltják a lágy gesztusok, Reigl művészetében pedig fontos szerepet kap a klasszikus zene. A harmadik teremben is hangzásra „komponált” műveket láthatunk, mint az 1973 és 1980 között készült Folyamat című sorozat darabjai. Ezek úgy készültek, hogy a műterem mennyezetéről lógó vásznakra Reigl zenehallgatás közben festéket hordott fel egy szivaccsal, így hozva létre játékos formákat.
Az ember mint motívum a nyolcvanas évek közepétől visszatért a képein: a tárlat utolsó részében is ilyen témájú művek sorakoznak, de ezeken a testek már nem torzókként, hanem teljes alakos, lebegő vagy zuhanó emberként jelennek meg. A figurák azonban új jelentést kapnak a New York, 2001. szeptember 11. című sorozat képein, melyeken mint a történelmi tragédia áldozatai jelennek meg. Emellett Reigl utolsó, Madarak című szériájából is láthatunk két tusrajzot, melyeken az erős, fekete gesztusokból elegánsan szárnyaló formák bontakoznak ki, így bizonyítva, hogy a művészt idős korában sem hagyta el a kísérletező kedve.
Infó: Reigl Judit 100. Reigl Judit és a második párizsi iskola Kurátor: Makláry Kálmán. Műcsarnok. Megtekinthető január 28-ig
Absztrakt kortársak
A Műcsarnok apszisában Reigl mellett a Második párizsi iskola nevű művészeti csoportosulás többi absztrakt alkotójának műveit is megnézhetjük, melyek közt szerepel a német-francia Hans Hartung, a kanadai Jean-Paul Riopelle, illetve a francia Jean Dubuffet és Jean Degottex. Mellettük látható munkája több kivándorolt magyar művésznek is, mint Anton Prinner, Bíró Antal, Braun Vera, Fiedler Ferenc, Hantai Simon, Kallós Pál, Rozsda Endre és Szóbel Géza festményei.
