1944 tavaszán a húsvéti szünet után mindenkit hazaküldtek a Cinkotai Tanítóképzőből, kivéve a végzősöket. Teréz utolsó éves volt. Félt, de a félelem nem jó szó. Visszafojtott örömmámorban teltek számára a szünet utolsó napjai. Biztos volt benne, hogy gyereket vár. Ha kitudódik, nem vizsgázhat le, és nem lesz meg a diplomája. Egy asztalra ragasztott cédulán számolta a napokat, a papír az íróasztala közepén volt, rajta egy férfi neve, szív és Ámor nyila. Cinkotán kicsapják az olyan lányokat, akikkel ez megesik. Kiközösíti a tanári kar, mehet, amerre lát. És neki nincs hova mennie, így is albérletben lakik, a nagynénje támogatja, aki a belvárosban él a Józsefvárosban. Postással és rokonokkal küldi neki minden héten a pengőket.
Ida néni, a tanítóképző alapítója előző évben hunyt el. Tabódy Ida ünnepelt név lett még életében. De rettegett név is. Szelíd, okos, tekintélyparancsoló iskolaalapítónak mondták, ám a diákjai a szünetekben nemes egyszerűséggel Szörnyidának becézték. Nem kedvelték, a szigora is ijesztően hatott. Volt egy kis szakálla, és sokszor letört a cipője sarka, mert a cinkotai köveken rohangált a HÉV-hez, a villamoshoz. Folyton ügyeket intézett a belvárosban, lobbizott a nemesasszonyoknál az iskoláért, grófokhoz járt, nagyurakhoz. Trianoni árváim, így hívta a diákokat, akik ezt ki nem állhatták. Ida néni Pozsonyból költöztette az iskoláját Cinkota falujába, kimenekítették az egész tantestületet.
A német katonák hónapokkal ezelőtt beköltöztek az árvalányképző patinás kastélyépületébe. Az első emeleten laktak. Néha ott flangáltak a tantermek előtt, volt, hogy egy szál gatyában mentek párokban, és leskelődtek a lányok után.
Némán tűrni kell. Egy pisszenést ne halljak! Csak udvariasan!
Az írásbeliket az iskola pincéjében tartották.
Világháború van, ismételgette Teréz. Visszhangzottak benne a szigorú szavak. Tegyünk úgy, mintha normális élet lenne, akkor túléljük! A tanári kar szerint a háború mulandó, lesz itt még béke és árva gyerek bőven, az égből is egyedül hagyott nők és gyerekek potyognak majd. Nagy a szükség most minden okos nőre!
Nehéz, súlyos követ cipel a hátán a Teréz, és egy kicsi kavicsot a hasában.
A szerelem tilos volt a vizsgák idején, de legalábbis titkos szenvedély. A tanítónő egész embert kér. Erkölcsöt, fegyelmet, akaratot. A lüke szenvedély ártalmas lehet egy ilyen különösen vészterhes korban. Ida azt sem engedte meg az olyan lányoknak, akik férjhez mentek a diploma előtt, hogy vizsgát kérvényezzenek. Nagy ritkán tett csak kivételt, ha megárvultak, vagy eltűnt a fronton az egyik szülőjük, és nem tudták tovább fizetni a tandíjat. Persze, Ida néni egyedül élt, sose ment férjhez, egész életét a tanulásnak szentelte. Ott lakott az iskolában. Fiatal korában elhagyta Ungvárt és Kárpátalját, Berlinben, Zürichben tanult, aztán Pozsonyban telepedett le, megalapította a Pozsonyi Tanítóképzőt. Mikor Trianon után a csehek elfoglalták a magyar intézeteket, Batthyány Ilona, az öngyilkos Beniczky báró özvegye segítségével Cinkotára költöztette az iskoláját.
Hazafelé Teréz arra gondolt, hogy ez a Tabódy Ida olyan kedvesen volt szigorú, mint a szörnyetegek szoktak az angol misztikus regényekben. Miket beszél ez a Teréz? Te tiszta dilis vagy, mondták a barátnői. Igen, ő az, az alakváltó szörnyeteg… Kedves, kerek, selymes arcbőre mögött szilárd, kemény, kegyetlenül szigorú csontok ültek.
Ida néni állítólag a rákospalotai leánynevelővel példálózott. Szögesdrótozott, magas téglafalával – ott milyen lehet bezárva lenni? Ha példát akart statuálni, vagy azonnal kipenderíteni valakit, akkor csak annyi volt, hogy hívja Palotáról a nevelőintézeti autót.
Ment, ment tovább a Teréz. Elhaladt a parkban a tankok mellett. A téglaporos, virágos járdán peckesen ment. A Rádió utcán fel, a mozi előtt aztán elkanyarodott a nagy ablakos, klinkertéglás házak felé. Falusi otthonok, kalyibák, vályogólak, mély, sáros pöcegödör a kert közepén. Elkanyarodik jobbra fel az öreg temetőnél. Szed pár virágot, és visszafordul. Hirtelen feszült lesz, meggondolja magát. Futni kezd. Köhög a sietségtől, alig kap levegőt.
A Gyuri ott van. A szokott kapunál várja. Megfogja, öleli, olyan szorosan, hogy nincs levegője már, de jó, édes, erős és szoros ölelés ez. Tisztára a falhoz nyomja a Gyuri szerelme, de már nem érez fizikai dolgokat, csak a szenvedélyt.
Szeretlek.
Én imádlak.
Visznek a frontra Teréz, hallod-e? Ki fogod bírni?
Nem is igaz!
Ugye megvársz?
Hát nem szerelsz le? Azt ígérted.
Egy csók, lehet még, Terézke? A szép arcú, bagószagú, egyenruhás Gyuri kéri, könyörög, az örök szerelem ígéretét kéri a zokogó Teréztől.
Teréz néma, szótlan. Most fáj a hasa is, mi történhetett. Egy pillanatra nem tért magához, forgott a világ.
Agyoncsókolja. Megfogja, újra a falhoz szorítja. Holnap este a temetőnél várlak, a templomnál, súgja édes, karcos hangján a Gyuri. Teréz annyira átadja magát az ölelésnek, hogy nincs szíve elmondania, hogy megesett. Vagyis eszébe sem jut, mert mikor mondaná, a Gyuri fut a bakák után, hogy felkapaszkodjon a füstölő teherautó platójára… Gyuri eltűnik a gödöllői dombok felé a határban.
Majd holnap, ha újra látja, és lesz idő beszélni. Holnap most már el kell mondani az igazat!
Gyuri, fiad születik! – kiabált a Teréz hazafelé Rákosszentmihályon. Kiabált, de kutya nem hallotta, olyan üresek voltak a bombafüstös utcák. A törött üvegszilánkok, a cserepek, a faldarabok, darabjaira széthullott minden.
Harsogtak a szirénák, mikor a Szilas-patakhoz ért. Teréz a Sándor utca és a Szent Korona utca sarkán lakik, ami akkoriban pár hónapig Mussolini utca volt. A pincéjük penészes, levegőtlen, sötét. Megnézte a sorsjegyeket, amiket vett útközben, nem nyert egyik sem. Egy újabb sírásroham. Utána mérhetetlen jókedv, boldogság és vágyakozás fogta el: Gyuri!
A múlt héten elvitték a legjobb barátnőjét, a Márkus Annát, azt is kibírta. Pedig zokogott. Anna nem írt azóta. A cinkotai állomáshoz gyűjtötték a zsidókat, a szülőket és a gyerekeket, vitték aztán gyalog a Keletibe őket, eltűntek mind.
Elérkezett az írásbeli napja. Teréz korán reggel felébredt, és bement a fürdőszobába, beköltözött. Az üvegezett faajtóra egy törölközőt csapott, mert a főbérlő Hájpofa folyton leskelődik. Hosszadalmas munkával felkötött magának egy fűzőt. Behúzta a hasát, még kicsit a kezével is megnyomta, hogy jól behorpadjon.
Néma csend ül a falakra az írásbeli alatt. A légy se zümmögött, csak a katonák gyakorlatozása hallatszott a távolból az intézet falai között. Meg füst volt, por. Mikor végeztek, mindenki sietett gyorsan haza. Teréz Rákosszentmihályra indult, sötét volt már addigra, és csak elemlámpával lehetett közlekedni. Átbotorkált a temetőhöz, ahol a Gyurival szoktak találkozni. Nem volt ott, sokáig várta, órák is eltelhettek. Csak a szél fújt, vacogtatóan.