Kubában ez még nem teljesen egyértelmű. A sok keserűség ellenére a Castro-korszak nemzedékeiben biztosan él az indíttatás a szembenézésre a forradalom ígéretével és a nyomában kialakuló társadalmi valósággal. Számunkra megkésettnek tűnhet mindez, és aligha várunk tőle új, nagy felismeréseket.
Mégis izgalmas élmény végighaladni Leonardo Padura A férfi, aki szerette a kutyákat című nagyregényén.
Trockij-összes
A találkozáshoz a művel, persze, kell személyes érintettség. Nem hirdetésekből, burjánzó kritikai visszhangokból fogjuk megtudni, hogy létezik. Meg kell látni a könyvesboltban, fel kell ismerni a borítón Trockij képét. És ha még jelent, beindít valamit, régi vitákat, könyvlopást Párizsban, becsempészést a határon, vagy esetleg apuka érdekeset mesélt róla, biztos a belelapozás a könyvbe. Egy pillanatra talán elbizonytalanít, hogy a száműzött forradalmár mexikói jégcsákányos meggyilkolása áll a fókuszban, így aztán a másik főszereplő az elkövető, Ramón Mercader, és hát aki eljutott eddig az érdeklődésben, alighanem olvasta Jorge Semprun regényét (Ramón Mercader második halála), látta a Trockij meggyilkolását, és orosznyelv-tudás birtokában esetleg még a nemrég készült Trockij-sorozatba is belepillantott. De a kubai megközelítés ígér valamit, ma nem kockáztatnak csak úgy a kubai irodalom népszerűsítésével a kiadók, nem lehetnek véletlenek a felsorolt nemzetközi díjak. Ha pedig van még pár perc idő, az internet rávarázsol a telefonra minden fontos információt a szerzőről is, amelyek azt sugallják, hogy Leonardo Padurát illene ismerni, nemzetközileg jegyzett író és újságíró, aki inkább vállal konfliktusokat, de nem hagyja el Kubát. Magyarul eddig népszerű detektívregényei sem jelentek meg, noha sikeres tetralógiájából Négy évszak Havannában címmel minisorozat is futott a Netflixen.
Mindez azonban csak önigazolás a könyv elolvasásához. Aki pénztárhoz vonul vele, bizonyára attól csábul el, hogy pár bekezdés átfutása után világossá válik, itt most megint be lehet lépni pár napra a szocialista-kommunista gondolatkörbe, világszemléletbe. Talán fájdalmas lesz, talán minden eddigi kritikai szembesülésnél fájdalmasabb, de aligha leegyszerűsítő, értéktagadó. Látásmódja tág értelemben összhangban van a baloldali mentalitással.
Árnyak és árnyalatok
Nem lehet elégszer elismételni egy fontos dolgot:
a sztálinizmus minden válfajának utóhatásával együtt a baloldal, a kommunisták tragédiája is. Szellemi-erkölcsi szinten pedig elsősorban az övék. Ebből a szempontból a párhuzamot nem a fasizmus, a nácizmus jelenti, hanem a kereszténység.
Humanista társadalomfelfogás és jövőkép – szélsőséges, kegyetlen terrorba hajló, diktatórikus politikai gyakorlat. Ennek az ellentétnek a rejtélye, milliónyi áldozat terhe, a személyes felelősség kérdése emészti mindazokat, akik bármilyen formában elköteleződtek a tőkés kizsákmányolással, a társadalmi egyenlőtlenséggel szemben alternatívát ígérő forradalmi átalakulás mellett. Nem véletlen, hogy a sztálinista modell természetrajzát legmélyebben feltáró és elutasító elemzések és műalkotások többsége baloldali szellemi szférában született. Ami egyben azt is jelenti, hogy a szocialista-kommunista gondolatkör nem azonosítható a sztálinista demagógiával vagy bármilyen későbbi, szovjet pártállami „marxizmussal”.
Mondhatnánk, hogy Trockij életútja is ennek a reflektív, kritikai magatartásnak egyik példája. Bolsevik vezetőként szerepe volt a hatalom megtartását célzó, emberéleteket nem kímélő diktatórikus mechanizmusok, a forradalmi terror kialakításában, majd mind következetesebben szállt szembe a modell sztálini társadalmasításával, amelyről máig érvényes elemzéseket írt. De ha végigpillantunk akár csak a marxista ihletésű mozgalmak, irányzatok történetén, véget nem érő, sokszínű diskurzus tárul fel előttünk a kizsákmányolás és osztályok nélküli világ lehetőségéről, a felé vezető útról.
Bár Padura regénye alapvetően Trockij száműzetésben töltött éveinek, az ellene készülő merényletnek, gyilkosa beszervezésének egy kémtörtének izgalmasságával elmesélt krónikája, elemi ereje mégis abban rejlik, hogy visszarántja az embert ebbe a diskurzusba, éspedig egy nagy történelmi tabló keretében. Hiszen ahogy Trockijt követjük Törökországtól Franciaországon és Norvégián át Mexikóba, képet kapunk a helyi baloldali mozgalmak belső viszonyairól, a Szovjetunióval való kapcsolatuk ellentmondásairól, míg Ramón Mercader életútjával ismerkedve bepillanthatunk a spanyol polgárháborúba, a köztársasági erőket feszítő ellentétekbe, és megjárjuk a szovjet titkosszolgálat kiképzőtáborait is. Mindeközben érkeznek a hírek Hitler megerősödéséről, a moszkvai perekről, a háborús előkészületekről. És van a regénynek egy harmadik, alkotói szála, amellyel Padura lényegében a jelenig tágítja az elbeszélést és a problematikát: egy válságba került kubai író különös találkozása a férfival, aki szerette a kutyákat: az idős Mercaderrel és történetével, ami idővel visszaadja számára írói hitét, elszántságát. Világossá válik, hogy az egykori események értékelése mennyiben segítheti a jelenkori szembenézést a szocialista Kuba történetével, az előtte álló válaszutakkal.
Mindebből ugyan nem született nagy, korszakos mű, számos eleme a hatvanas évek óta ismerős számunkra, mégis megmozgatja az embert, hogy újra felveheti kellő mélységben ezt a fonalat. Méghozzá eredeti, valódi minőségében. Itt nem azt akarják bizonygatni, hogy a forradalmárok valójában alvilági figurák, akik hatalomra törnek, hogy a Szovjetunió az orosz birodalmi törekvések fasisztoid megvalósítója, hogy a szovjet szocializmus mennyire rossz kapitalizmus. Nem, Padura regényében visszakapják fényüket és történelmi szerepüket a forradalmi törekvések. Így lesz igazán elviselhetetlen és kiábrándító a kudarc, és felkavaró, ahogy emberekben egymásnak feszülve kavarog a mítosz és a valóság, hőstettekre és gaztettekre motiválva őket. Az igazán nagy kérdőjelekre persze most sem sikerül választ találni. Trockij figurája plasztikus, vívódásai könnyen értelmezhetők, miként a regénybeli íróéi is. Reflektív, elemző alkatuk képessé teszi őket a szembesülésre, az erkölcsi önértékelésre, távlati tanulságok levonására. Nem, ezt így nem, soha többé, kell lennie egy más útnak, jobb pillanatnak. Folyamatos töprengés, intellektuális zamatú gyötrődés. Ezzel szemben Ramón Mercader karakterén nem sikerült ábrázolói fogást találni, mereven, élettelenül végzi dolgát a történetben. Ami nem meglepő, hiszen ő az igazi rejtély. A fanatizált végrehajtó. Pedig van benne érzékenység, és sem értelmi képességei, sem családi környezete nem gátolná abban, hogy gondolkozzon. Mégis, bármit tapasztal, bármilyen ellentmondásba, felfoghatatlan kegyetlenségbe ütközik, nem rendül meg, teszi, amit az ügy érdekében kérnek tőle. Nem kerülünk közelebb sem a pszichózis megértéséhez, sem az átéléséhez.
Féktelen kapitalizmus
A sztálinizmus, a mindennapi társadalmi-politikai mechanizmussá formálódó erőszak egyéb változataival együtt továbbra is ijesztően nagy talány. Mindenekelőtt társadalompszichológiai szempontból. Arról könnyű okoskodni, hogy megfelelő előfeltételek, létező társadalmi minták híján a bolsevik társadalomépítés miért futott zsákutcába, miért nem működött a tervgazdálkodás, miért nem lehet a társadalomra rákényszeríteni valamit, miért szül a kisebbségi hatalom megtartása erőszakot, hogyan igazgat a félelem. Ám az elvakult, bármire képes engedelmességnek egy szintje már felfoghatatlan. Halálos ítéletükkel tisztában lévő emberek magukra vállalnak el nem követett bűnöket. Sztálinisták és trockisták a közös büntetőtábor poklában is küzdenek egymással. A Vezérnek egy pusztító háború fenyegetése idején is egyik legnagyobb gondja, hogy nagyszabású akciót szervezzen száműzött, erőtlen ellenlábasa meggyilkolására…Egyvalami biztosan nem visz közelebb ezeknek a mintáknak a pontos diagnosztizálásához: ha a baloldal teljes mértékben magára vállalja keletkezésüket. Fontos történelmi mechanizmusok, hatalomtechnikai beidegződések is szerepet játszanak a hasonló folyamatokban. Az önkény nem a szovjet szocializmussal született, és mai posztszovjet megnyilvánulásai sem igazán abból származnak. A modern kor valódi nagy problémája nem a létezett/létező szocializmus, hanem a kapitalizmus. Annak ellentmondásai, igazságtalanságai szülték a szocialista-kommunista gondolatkört és mozgalmakat. A bolsevik forradalmi hatalomátvétel az első világháború pusztító zűrzavarában történt.
Napjainkban sem kommunista rendszerek agresszivitása okoz világháborús feszültséget.
A globális elitek összecsapása megint behozza a köztudatba a befolyási övezetekért folytatott küzdelmet, a hatalmi pólusok fogalmát, az új biztonsági rend kialakításának képzetét.
Kelet-Európában véres háború zajlik. Nyugodtabbak leszünk, ha azt ismételgetjük, hogy a jövőben semmilyen szocialista átalakulás nem vár ránk? A sztálinizmustól meg lehetett szabadulni, a kommunisták döntő többsége leköpi magát, ha bármi köze volt hozzá. De mi fékezi meg a kapitalizmust?
