A napokban Menczer Tamástól megtudtuk, hogy a demokrácia fokmérője a bűnözés. Külügyi államtitkárunk logikai bravúrokkal felépített villámelemzéssel válaszolt a svédeknek, akik – ahogy mondta – „folyamatosan hazudoznak” Magyarországról, legutóbb egy oktatóvideóban, amelyben a Népszabadság bezárásáról és a CEU Budapestről való elűzéséről is szót ejtettek. A máskor is irigylésre méltó éleslátásról tanúbizonyságot tévő államtitkár a svéd demokráciáról való kutakodásai során – forrás megjelölése nélkül – megállapította: idén 261 lövöldözés és 124 robbantás volt a „svéd mintademokráciában”. Ebből az okfejtésből kiindulva a sztálinista államok, például Rákosi Magyarországa vagy Gottwald Csehszlovákiája – és sorolhatnánk – a demokrácia őshazái voltak, hiszen ezekben sem volt lövöldözés vagy robbantás. Stockholmban manapság megirigyelhetnék Észak-Koreát is „demokratikus” berendezkedéséért. Bár egy-egy diverzáns azért ott is akad, a nép ellenségeire keményen lecsap a hatalom.
Svédországban tényleg vannak utcai lövöldözések, a drogbandák egymás közötti leszámolásaiban többen életüket is vesztették, de azt továbbra sem látjuk, hogy ez milyen összefüggésben áll a demokrácia szintjével. Ám ha már a „véres” svéd antidemokráciáról beszélünk, bővítsük ki némiképp Menczer ismereteit, s említsük meg, hogy a svédországi helyzet eldurvulásában Orbán Viktor jó barátja, Erdogan is ludas. Az egyik maffiavezér ugyanis Svédországból – Irakot érintve – Törökországba menekült, s amint a svéd kormány kérte a kiadatását, Ankara rögvest török papírokkal látta el, s mivel török állampolgárokat nem adnak ki más államoknak, az ügy elhalt.
Soros György szerepét láthatóan Stockholm kezdi átvenni a kormány kommunikációjában. Svédország szörnyű államként tűnik fel a propagandában, nem is kérdés, meg se érdemlik, hogy ratifikáljuk a NATO-integrációjukat. Ami mégis motoszkál bennünk: sok magyar vajon miért vállal munkát e bűnös országban? Miért nem érik be az itthoni békés, biztonságos, demokratikus Kánaánnal?