Legalább kétszázötven éve kutatják – tudósok és tudatlanok egyaránt – a magyar nyelv eredetét. Miből fejlődött ki nyelvünk, fejlődött-e egyáltalán, melyik nép nyelvét nevezhetjük rokonnak, mit vettünk át ettől, attól, amattól, mit vett át tőlünk ez, az, amaz…?
Voltak, akik a Biblia héber nyelvére esküdtek. Azután megjelentek a sumer-rajongók, bizonygatván, hogy az ókori Mezopotámia talán legfejlettebb kultúrájának, nyelvének örökösei vagyunk. Évtizedeken át dúlt a harc a finnugor nyelvrokonság hívei és a török (türk) eredethez ragaszkodók között. Sokan tartják elképzelhetőnek az „ősi” japán–magyar kapcsolatot. Újabban Észak-Korea képe is megjelent a „családi tablón”.
Nemrég kis könyv került a kezembe az antikváriumban. Címe: „Engwer. Engwer-saecel. Kontinentális angol-szász hangtan nyelvtan olvasókönyv (Az angol eredeti rövid magyar kivonata)". Szerzője: Fehér István. A szerző nem kevesebbet állít, minthogy a magyar nyelv az angol rokona. Ráadásul, az angol nép vándorolt ki innen, a Kárpát-medencéből mintegy ezerötszáz esztendővel ezelőtt. „Őstelepe” a Temes és a Berettyó vidéke volt. Amint a Brit-szigetre értek, ottani kedvenc folyójukat – merő hagyománytiszteletből – Thames-nek, vagyis Temzének nevezték el. A Berettyóból pedig Britanny lett. A saecel név a székelyekre utal.
A kiagyalt szómagyarázatokra nem érdemes figyelmet pazarolni. A lovas angolul ugyebár horser. Fehér úr szerint huszár. Kend netalántán nemesember? Igen. Kend – gent, vagyis gentleman. Egyes magyar szavakban szerinte az angol pénzegységek is felismerhetők: shilling – sallang, farthing – fitying, pence – pénz. A font sterlingben pedig az eszterlánc csendül meg: eszterlánci cérna, pénz volna karika… Nem fárasztom az olvasót afféle elmebukfencekkel, mint: dead – dög, sing – zeng, noise – nesz. De a közismert magyar nóta átírása engwer nyelvre azért már kiveri a biztosítékot: „El torott a hégedajm nömé akarrz szajlanjai" (Eltörött a hegedűm, nem akar szólani).
Fehér István – akár álnevet használt, akár nem – nem lehetett buta, műveletlen ember. Nagyon is tudhatta, hogy nevetségesnek tűnő próbálkozásával milyen célt szolgál. Nézzük csak meg a könyv címlapját! A kiadás éve: 1939. Egy-két lépés, és ránk gördül a német gőzhenger. Hogyan kerülhetnénk ki? Történtek már korábban is hivatalos és félhivatalos lépések, hogy közeledjünk az angol kultúrkörhöz. A húszas évek végén a milliárdos brit sajtómágnás, Lord Rothermere újságjai többször is szót emeltek a trianoni döntés ellen. A magyar kormány ezért, s talán más előnyökért a keblére ölelte az angol arisztokratát. Egyesek az ő fiának szánták Szent István koronáját, hogy aztán megalapíthassa az elképzelt Rothermere – magyarosítva: Radomér – dinasztiát. Kállay Miklós, a későbbi magyar miniszterelnök a diplomáciában a Brit Birodalom felé orientálódott. Nyilvánvalóan azért, hogy ellensúlyozza a náci Németország iránti elkötelezettséget, és elodázza, vagy legalább késleltesse a csatlósállamok tragikus végzetét.
A finnugor nyelvrokonság, de még a török elmélet hangsúlyozása sem volt elegendő, hogy nyomatékot adjon a némettől eltérő hagyományoknak. Szilárd háttér, erős támasz kellett. Nem igaz a sirám, sugallja a könyvecske, hogy „egyedül vagyunk”. Bizonyítsuk be, hogy mögöttünk a brit oroszlán magasodik! A cél érdekében még az olyan túlzások is megbocsáthatók, hogy a sörényes-koronás behemót a Temes partjáról lépdelt a Temze torkolata felé. Bizonygassuk, hogy – a később elterjesztett közhellyel szólva – az erő vele van. Azaz hogy tulajdonképpen: velünk. Az engwer-saecel összehasonlítás csak első látásra mulatságos. Valójában méltányolandó kísérlet a magát felsőbbrendűnek, minket alacsonyabb értékűnek hazudó náci ideológia elhárítására.
Vigyázat! Hátrább a dicséret agaraival! Családi, baráti körben nem akadályozható meg, hogy valaki tudománytalan nézeteket, fantazmagóriákat terjesszen. De újságban, könyvben, rádióban, tévében, a neten közzétenni? Több, mint felelőtlenség. A magyar és az angol nyelv soha nem volt rokon. A hangalak szerinti összevetések semmivel nem igazolhatók.
Már-már hajlamosnak mutatkoztam jószándékot látni a magyar-angol nyelvrokonság hirdetésében. Csakhogy, mint tudjuk, jószándékkal van kikövezve a pokolba vezető út is. És ebben az esetben mi a pokol? Nem más, mint a tudatlanság, ami egyúttal a rémtettek, a gyűlölködések, a háborúk vegykonyhája is.