Nemrég mutatták be a Jelenkor folyóirat legújabb számát a PécsLIT-en, a Művészetek és Irodalom Házában, furcsa térben, Kai Hensel Fátyol című darabjának díszletében folyt a beszélgetés, ugyanis aznap este játszották ugyanebben a térben, a moderátor Ágoston Zoltán meg is jegyezte a félreértés elkerülése végett, hogy nem az épületet tatarozzák.
A Petőfi-szám apropója nyilván a bicentenárium volt, a kiadványt Milbacher Róbert szerkesztette, közte és Margócsy István irodalomtörténész, a hazai Petőfi-kutatás meghatározó alakja közt folyt a beszélgetés. A lapszám koncepciója „Petőfi kimozdítása” volt.
Margócsy István is írt a szeptemberi számba, elmondása szerint egy irodalomtörténeti pamfletnek szánta Pálffy Albert, Petőfi Sándor egykori barátjának fiktív levelét, melyet Jókai Mórnak írt. Az írás lényegében egy panasz vagy felvetés Jókai Mórnak arról, hogy másként is lehetne értelmezni Petőfi alakját. – Két öregember panaszkodik, hogy életük nem fiatalkori elveik és elképzeléseik szerint alakult – magyarázta a professzor, hozzátéve – ami ebből komoly, az az, hogy én borzasztóan elégedetlen vagyok irodalomtörténetírásunk fő csapásvonalaival, számomra nagyrabecsült filológusok is nagyon erőszakos összvíziókat állítottak föl Petőfi Sándorról. Senki nem vette figyelembe, hogy Petőfi életműve befejezetlen, a költőt huszonhat éves korában lekaszabolták, az ő életműve megszakadt. Mindenki Gyulai Páltól kezdve Martinkó Andráson, Pándi Pálon át Horváth Jánosig egyívű fejlődést kívánt bemutatni.
Eszerint a költő már gyerekkorában képes volt arra, hogy az egész társadalmi renddel szembeszálljon, és az irodalmat arra használta föl, hogy ezt a szembenállást, ezt a lázadó attitűdöt prezentálja, lebutítva: azért írt a juhászokról, mert nem bírta a nemeseket.
– Margócsy István arra törekszik, hogy ezt a sokrétű életművet végre a maga változatosságában lássuk. A Jelenkorban megjelent írás erre a problematikára reflektál, hiszen a Petőfi-mítosz már az 1870-es évektől részint megkötötte a költő életművének értelmezését. – Hiszen az irodalomtörténet az nem csak úgy van, azt csinálják – jegyezte meg.
Rengeteg mítosz alakítja a Petőfi-képet – reagált kollegája szavaira Milbacher Róbert – ha csak belegondolunk, hogy máig az az ikonikus kép él 1848-as forradalomról, hogy Petőfi Sándor áll a Nemzeti Múzeum lépcsőjén és elszavalja a Nemzeti dalt, miközben ez hazugság, tudható, hogy nem igaz. Ehhez jönnek még a Petőfi holttestét Szibériában kereső expedíciók. Ezek a küldetések és legendák több szempontból érdekesek, önmagában a folyamat megérne egy Netflix-sorozatot: hogyan épül egyik hazugság a másikra. – Milbacher Róbert fölemlegette a Megamorv-expedíció történetét, mely során egy barguzini női csontvázat azonosítottak Petőfi Sándor maradványaiként, át is csempészték a határon, mi több, pár éve a legendahívők eltemették a Kerepesi temetőben. – Sokatmondó, hogy Petőfit nem kezeljük halottként, egy 200 éve született, mindössze 26 évet élt nyikhaj csávóról úgy beszélünk, mintha még mindig élne. Ez nagyon fontos, és ebben egyedi Petőfi. – Milbacher Róbert úgy fogalmazott, bár az irodalomtudósok feladata nyilván az, hogy minél tisztább és reálisabb képet adjanak a költőről, szerinte a köré fűzött legendák nem károsak.
Margócsy István egyetértve kollegájával kiemelte, hogy a Petőfi-kutatás egyik legérdekesebb pontja a költő anyanyelve, hiszen ez egy súlyos kérdés egy olyan szerző esetében, aki ennyire a nemzettudat meghatározó része, külföldön is ő a legismertebb magyar szerző. – Petőfi szlovák családba született, ezzel szemben 150 év irodalomtörténetírása azt próbálta elhitetni, hogy a költőnek magyar volt az anyanyelve. Tudható a leírásokból, hogy édesanyja, Hrúz Mária rosszul beszélt magyarul, és az ő nővére egy szót sem értett magyarul, emiatt nyilvánvaló, hogy a családban tótul beszéltek, miért tettek volna másképp? – A professzor elmondta, hogy Petőfi szlovák nyelvtudását sokszor elhallgatta, sőt letagadta a tudomány. Hovatovább Petőfi soha nem nyilatkozott a nyelvről semmit, azt mondta magáról, hogy ő „magyar és természete komoly”, a leírásokból tudható, mennyire humoros figura volt a költő, így ez a kijelentés ugyancsak hagy kérdőjeleket maga után. – Az idei emlékév egyetlen szenzációs filológiai felfedezése, hogy az Evangélikus Országos Levéltárból előbányászták azokat a dokumentumokat, melyek bizonyítják, hogy Petőfi egy évig Pesten szlovák iskolába járt, szlovákul is konfirmált Ján Kollárnál, aki a pánszlávizmus atyja és lelkes magyargyűlölő volt. Következésképp ki van zárva, hogy elfelejtett volna szlovákul. – mondta el Margócsy, aki arra is felhívta a figyelmet, van még felfedeznivaló a költő kapcsán, ő is a hetekben jött rá, hogy Petőfinek szolgája volt, aki útjai során kísérte. – Egy pesti értelmiségi megengedhette magának, hogy szolgát tartson, de ezt elismernünk igazán problematikus lenne, hiszen A farkasok dalából azt olvashatjuk ki, hogy aki szolgát tart, az gonosz ember. – Az ellentmondások kapcsán Milbacher Róbert azt is megemlítette, hogy Petőfire dajka vigyázott kiskorában, hiszen családja rendkívül jómódú volt, és később nagy vagyont szerzett a műveivel, emiatt kérhette meg a társadalmilag magasabb szinten álló Szendrey Júlia kezét. – Nehéz lehet elfogadni, hogy a magyar nép költőjének dadája és szolgája is volt, azt meg pláne, hogy netán szlovák volt az anyanyelve, hiszen akkor el kéne ismerni, hogy nem etnikai nemzet vagyunk, hanem ez egy kulturális nemzet. Ezért nem mindegy semmi Petőfivel kapcsolatban. Nem mindegy, hogy Kiskőrösön vagy Kiskunfélegyházán született, hiszen Kiskőrös szlovák volt. Továbbá Petőfi is ferdít, amikor azt mondja verseiben, hogy a Kiskunság a hazája, az egy választási propaganda része volt, amikor a népképviseleti választáson indult. – Milbacher Róbert fölemlegette egyik kedvenc példáját Petőfi származásával és identitásával kapcsolatban, miszerint Németh László annyira kereste a költőben a mélymagyarságot, hogy azt nem lelve a következő metaforát találta ki: „Petőfinek az ágai voltak a gyökerei”.
A beszélgetés végén röviden bemutatták a Jelenkor szóban forgó lapszámát, melyben több ismert szerző írja újra Petőfi életének vagy emlékezetének bizonyos pontjait, írt a lapba Szécsi Noémi, Szabó T. Anna és Dragomán György is. Az esszék és tanulmányok közül kiemelendő Owaimer Oliver Petőfi elmaradt pere című írása, melyben azt latolgatja, milyen büntetés várt volna Petőfire, ha túléli a szabadságharcot, Vaderna Gábor a költő egyetlen drámáját, a Tigris és hiénát elemzi, továbbá Onder Csaba Kölcsey in Love című komédiáját is közölték.
