A plakátművész beszéde – akárcsak plakátjai – bővelkedett politikában és történelemben. Felidézte, ahogy 1956 november elején Komlón hat évesen az eltorlaszolt ablakuk sarkából nézte az utcán haladó tankokat, harckocsikat, majd a tanulmányairól mesélt, a Pécsi Művészeti Gimnáziumban töltött évekről, amikor még nem szerette a betűírást, a typográfiát, de élvezte az iskola másságát, a relatíve szabad, liberális szellemét.
Ezután már a munkáiról adott számot. Kezdetben a Petőfi Népe napilapnál készített hirdetéseket, kisebb kiadványokat, majd a hetvenes évek közepén eldöntötte, hogy főképp kulturális plakátok tervezésével akar foglalkozni. 1983-ban a Szerencsés Dániel című filmhez készített plakátját a hatalom nem nézte jó szemmel, így azt egy másik plakáttal ragasztották át. 1989-ben a film rendezője, Sándor Pál megkeresésére a Szerencsés Dánielt a plakátművész egy másik terve alapján újranyomták.
Szintén botrányt kavart, amikor 1987-ben Kecskemét Város Tanácsa felkérésére plakátot tervezett a közterületet elborító csikk és szeméttenger visszaszorítására. Pócs el is készítette a munkát, de azon elhelyezett egy gondosan összegyűrt Élet és Irodalmat, melyen a Jogállam felirat jól látható volt, a plakát tetején pedig a „Nem bántja a szemét!?” felirat szerepelt. Noha hatszor hat centiméteres diapozitívon mutatta be a munkát, a feliratot kiszúrták, Pócsnak pedig ki kellett montírozni azt. Emellett mesélt a társaival alapított DOPP csoportról, vagy a Ducki-Orosz-Pinczehelyi-Pócs négyesfogatról, mely 1987 és 1996 között számos országban szerepelt neves galériákban, illetve a Magyar Plakát Társaságról, mely a magyar plakátművészet fennmaradásáért született.
