Nem szokott jól elsülni, ha életében saját szobraként viselkedik az ember. A szoborszerű entitás nemcsak az orrát hordja magasan, de a kognitív funkcióit is, márpedig odafenn a levegő is ritka. És ahol ritka a levegő, ott ritka az értelmes gondolat. Botor mondásokra hajlamosít a fennhéjázó magasság, és lenézve a tömegre könnyen úgy tetszhet, a mérhetetlen tisztelet lengeti a népek kezét. Persze, van ilyen is. De a fele ország továbbra is azt integeti egyezményes nemzetközi jelekkel, hogy ember, bárhonnan jössz is ki, pihenned kéne már.
Ehhez képest a közelmúlt beszédes döbbenetei alapján – Tusványos, Tranzit, Kötcse, demográfiai csúcs: csupa oxigénszegény szféra – 2060-ig kell készülnünk a Fidesz országlására. Ez veszélyes. Ha egyszer ismét demokratikus közegben élne a nyájas olvasó, és a kormányfő emberöltőre előre tervezné a saját és tábora hatalmát, akkor döntsön. Ha lehet, rendszert legott, ha nem, akkor döntsön az országról, ahol szívesebben lenne magyar.
Orbán Viktorból szobrot építettek a sajnálatos események és a folytatólagos félreértések. A szabadságra vágyó magyar lélek oly meseszép jogalapot formált a liberális demokráciához, amiben talán csak egy finn vagy holland demokrácia tudta volna elkerülni a kétharmados visszaéléseket. Sajnálatos esemény. 2006-ból emlékszünk egy politikai színvallásra az elrontott kormányzásról, miközben 2010 óta tucatnyi őszödi beszédet mutatott föl Orbán kormányzása. „Illiberális demokráciát építettünk, pedig egy kukkot sem szóltunk róla előtte. Nemzeti tőkésosztályt ígértünk, és elloptuk az uniós források jelentős részét. Nemzetegyesítésről papoltunk, miközben senkit nem veszünk emberszámba, aki nem a konzervatív elvek szerint képzelni el az életét. Sikeres járvány elleni védekezésről beszéltünk, miközben lakosságarányosan itt haltak meg legtöbben. Az infláció térdre kényszerítésről deliráltunk, miközben a pénzromlás másfél éve kétszerese az uniós átlagnak. Nem írtuk bele egy kormányprogramba sem (mivel egyet sem írtunk), hogy szervilis pártkatonák kezére adjuk a közmédiát, kommunista tempóban nyírjuk a szakszervezeteket és a saját alaptörvényünk tiltása ellenére olyan játékszabályokat hozunk, hogy elmozdíthatatlanok legyünk. Odaláncoltuk az országot a nemzetközi politikai tébolyda tökkelütöttjeihez és/vagy terroristáihoz, hogy az európai iskola szamárpadjában már csak a szélsőjobb szégyene legyen az osztályrészünk.”
Ezt kínálja Orbán 2060-ig, és ebből a maga részéről még tíz évig nem engedné el a kormányt. „Kellenek olyan emberek, akik értik, mi történik, elmagyarázzák az embereknek, mi történik, és segítenek felkészülni a jövőre. Akinek adott talentumot a Jóisten, annak ez a sorsa, és én örülök, hogy nem vagyok sorstalan” – mondá szerényen a miniszterelnök, miközben hedonista pogányokká nyilvánítja elleneit. Európai föderalisták pénzelte kormányváltó politikai korrupcióról beszél, miközben az enyveskezűsége miatt elapadt uniós források keserű (és drága) kenyerét eszi az ország.
De a cövek legalább még áll, a végét sem látni. Szobrot neki.