;

Horthy Miklós;emlékiratok;Heti abszurd;

- Heti abszurd: Farba

Én már nagyon várom Kocsis Máté és Németh Szilárd emlékiratait (Ingó ingatlanbefektetéseim 1–2. és A hasaalja-szalonna nyúlja), de Révész Máriuszét is (Fallal a fejnek), nem is beszélve Boldog István visszaemlékezéseiről (Elvitte a cica, 3–4. évad), hogy Völner Pált már végképp ne említsük (Ajándék lónak ne nézd a …), mert nagyon elmennénk az Így lopunk mi irányba, márpedig itt és most nem az anyagi javakról ejtenénk szót és a hiányukról, hanem a szellemiekről. És a hiányukról.

Ha egy politikai erő valami különös és megmagyarázhatatlan okból nem ereszti el a kormányt tizennegyedik éve, s közben a személy- és vagyonbiztonsági őrzés-védelem gyengélkedése miatt kieresztett szellemei bejárják Kelet-Közép-Európát, akkor ott a társadalomtudósok (plusz állampolgárok) sok mindenre magyarázatot kaphatnak.

Máskülönben ugyanis csak a propaganda van, az meg semmire sem válasz. Ha semmire sem akarunk választ kapni, kérdezzük meg a propagandát. Ha akarunk, akkor ne kérdezzük, vagy ha mégis beszél, fordítsuk el a fejünket. Ha semmi értelmes nincs a környéken, akkor olyan tiszta források irányába, ahol mintha-interjúhelyzet van. Egy lelkes alákérdező, akinek a szemében a csodálat fénye csillog, és kérdés még akkor sem jutna eszébe, ha volna esze. Egyszerűen nincs kérdése. Csak válasza van, és a válasza az, hogy igen, Házelnök uram, hallgatlak. Írlak. Tanullak. Iszlak.

1. fejezet,

amelyben Kövér igazat ad Gulyásnak, és Mészárosnak szar hete lenne, ha nem keresné meg óránként a nettó havi átlagkeresetet, és ha egyáltalán megértené, mi a túró baja van vele mindenkinek, amikor ő csak jó helyen volt és jó időben, amikor Isten, Orbán és a szerencse rámosolygott, egyszerre, mert máshogy még nekik se ment volna

Kövér László, a megveszekedett fiatal demokrata interjút adott a Mandinernek. Mielőtt azonban szanaszéjjel kérdezték volna, ő megválaszolt minden, kérdésnek látszó tárgyat. Például azt, hogy mit gondol Gulyás Gergely szavairól, amikor a miniszter a „Kisebb hajó, nagyobb szerénység” mondattal tört pálcát a leggazdagabb magyar szabad szemmel is látható gazdagodása fölött. (Nota bene: a hajó a csónaknál nagyobb, a tutajnál összetettebb felépítésű vízi jármű, az emberiség egyik legrégebben használt járműve, Mészáros Lőrinc pedig a történelem összes hajóját megvehetné, és mert történelmet még nem tud venni, ezért nem hajója van, hanem jachtja. Baromi nagy jachtja. Fogalmilag talán a jacht is hajó, de azért érezni nyilván, még száz szövegíróval és kreatív trollal a teamben is, miben sántikálnak Gulyás szavai.) Kövér erre úgy felelt, hogy (hajó ide, jacht oda) mindig is egyetértett a megfogalmazással. „Egy olyan történelmet megélt országban, mint a miénk, akkor is méltósággal és bölcsességgel kellene viselni az átlagból való kiemelkedés szerencséjét vagy isteni adományát, ha mindennek semmi köze nem lenne a politikához. De, mint látjuk, van. Az intelligencia és a felelősségérzet átlagos szintjének megléte mellett – azt hiszem – ez könnyen belátható.” Mészáros Lőrinc itt lett lefelelőtlen-tökfejezve először, ez tényleg nem az ő hete.

Kövér László tehát kimondta (majdnem tökösen), hogy: ha szerencse dolga Mészáros vagyona, ha isteni adomány, köze van a politikához. Tehát a Fideszhez. A megfelelő mondat tehát úgy hangzana egy őszinte államférfitól, hogy Orbán Viktor ostoba fajankókból csinál dollármilliárdost. Sőt: a Fidesz rendszere kontraszelektív. Mintha Pelikán gátőrből lenne narancstermesztő.

Hello, communists!

2. fejezet,

amelyben Lázár egy óvatlan pillanatban elgondolkodja magát, L. Simon siet a segítségére, de nincs benne köszönet, és a közönség ismét azt várja, hogy leessen a tantusz a fiúknak: ti magatok vagytok a probléma

Az újabban építési és közlekedési miniszter, Lázár János egy vasúttörténeti kiállításon vétette észre magát a héten. Mert a vasút vitán felül közlekedési eszköz, ha nem is a legrégebbi a történelemben. Lázár ezúttal nem a vasút személyzeti politikáját modellezte (másutt, más alkalommal erre is sort kerített), hanem Horthy Miklós politikai teljesítményét. A jobboldal számára a néhai kormányzó kemény dió, mintha a csonthéjas- és a gluténallergiásoknak egyszerre akarnának kedveskedni egy jóféle zserbóval. A szélsőjobboldali szavazóknak szeretnének egy látványosat pipiskedni, de a zsidóság jóindulatát sem akarják elveszíteni közben. Utóbbiak ugyanis érthetően neheztelnek az erőst antiszemita kormányzóra azért, hogy náci gyilkosok kezére juttatta az országot, és négyszázezer honfitársunk halála szárad a lelkén. És persze a szemlesütve társtettes országén, amely még egy tisztességes emlékműre sem tekinthet fel, nemhogy az emlékezetpolitika körül radírral-ceruzával maszatoló kormányra.

Hát így emlékezz Horthyra! – adta fel a leckét a történelem a kortárs „konzervatív” gyűjtőpárt bevállalós politikusának, aki nem volt rest, és emlékezett. Szerinte ha valami, akkor Horthy három dolog: kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona, idézte a Telex, hozzátéve az üzenetet, hogy Horthy 1919-ben megmentette az országot attól a sorstól, amit „a nyugati nagyhatalmak” Magyarországnak szántak. A zsidóság nem élte meg jól Lázár szavait. A Mazsihisz szerint Horthy magyarországi újratemetése kizárólag családi eseményként volt elfogadható, annak minden politikai, közösségi befogadása és ezáltal a volt kormányzó kritikátlan dicsőítése történelemhamisítást jelent. „Ami a zsidókérdést illeti, én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem” – élezte még hegyesebbre a választ Frölich Péter országos főrabbi, Horthy egykori szavait idézve, elővéve a Hitlernek írt kevésbé dicső sorokat. „…annak idején én voltam az első, aki szót emeltem a zsidók destruktív magatartása ellen, és azóta megfelelő intézkedéseket tettem befolyásuk visszaszorítására.” Vasúttörténet Fidesz módra.

L. Simon László volt kulturális államtitkár, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója már-már szakszerűen igazította helyre Lázárt, mondván, helytelen, ha nem vesszük tekintetbe zsidó származású honfitársaink érzékenységét. A 2. magyar hadsereg katasztrófájának felelősségét ily módon igyekezett eltolni a kormányzótól: „Ez olyan, mintha Ön most Orbán Viktornak a nyakába akarná varrni a tiszai árvizet” – mondta az ATV műsorvezetőjének címezve, később elismerve, hogy ez egy erős példa volt. Vannak erősebbek is, de talán majd legközelebb.

3. fejezet,

amelyben folytatódik az egyre méltatlanabb adok-kapok, de Kövér keze ügyében szerencsére mindig van egy szerszám, amivel rátehet még egy lapáttal

„Horthy Miklós bűnrészes volt a magyarországi zsidó lakosság lemészárlásában a holokauszt idején. Az Egyesült Államokat aggasztja, hogy az Orbán-kormány egy magas rangú tisztviselője közreműködik azokban a törekvésekben, amelyek Horthy brutális örökségének rehabilitálására és népszerűsítésére irányulnak” – írta David Pressman nagykövet. Mire Kövér büszkén mesélte, hogy nincs hivatalos érintkezésben az „állítólagos” amerikai nagykövettel. „Ez a David Pressman nevű ember nem vigyáz arra, milyen szavakat használ, s milyen gesztusokat tesz. (…) Egy személyben képviseli mindazon negatív sztereotípiákat, amelyek miatt a jenkik nem túl közkedveltek széles e világon. Kivéve talán a toxikus maszkulinitást”.

Ha például a miniszterelnök úgy látja, hogy békét kell teremteni az orosz–ukrán konfliktusban, minek rögtön ágálva fortyogni, hogy ahhoz a harcoló felek szándéka kell, egy háborút indító nagyhatalmat nem lehet megfékezni, jobb belátásra téríteni kijózanító katonai ellencsapás nélkül. Illik legalább fontolóra venni ezt az elképzelést, mert hát jobb, ha az emberek élnek, mint ha tömegével temetni kell őket.