A tavalyi aszály után az idei nyarat az időnként extrém csapadékmennyiséget hozó viharok és hőhullámok egyaránt jellemezik. Szabó Péter klímakutató és Pongrácz Rita meteorológus a Másfélfok oldalon megjelent tanulmányban azt vizsgálta meg, hogy hogyan alakulnak hazánkban a tartós hőhullámok, vagyis amikor a napi átlaghőmérséklet legalább három napig 27 °C feletti.
Idén augusztus 20-ig tartós hőhullámból már volt részünk néhányban, a legtöbb egyértelműen Szeged és Budapest belvárosában volt, 11 nap – a városi hősziget főleg éjszaka jelentkező melegítő hatása miatt. A hetvenes-nyolcvanas években – az ország egy kis részét leszámítva – még egyetlen tartós hőhullámos nap sem volt, azonban az 1990-es évektől ez megváltozott, és különösen az elmúlt 15 évben országos átlagban már évente három ilyen napra számíthatunk. Sőt a Tiszától keletre, Szeged-Hódmezővásárhely-Szentes térségében ennek akár a duplájára.
A sokéves átlag azt jelenti, hogy bár nem minden évben fordult elő ennyi tartós hőhullámos nap (például 2018-2020 között gyakorlatilag nem volt ilyen), de a szélsőségesebb években, mint 2012-ben, 2015-ben és 2007-ben országos átlagban 8, illetve 7-7 ilyen naptól szenvedtünk. Az országos átlag kevésbé fenyegető, hiszen az északi hegyvidéki tájainkon nincsenek tartós hőhullámok. Azonban a legmelegebb nyáron, 2022-ben a négynapos országos átlag mellett délkeleten 12 ilyen napot észleltünk, míg 2012-ben és 2015-ben a Délkelet-Alföldön 18-at. A többnapos forróság főleg a szív- és érrendszeri betegségekkel küzdők, az idősebbek és a kisgyerekek szervezetét veszélyezteti. Egy hazai tanulmány kimutatta, hogy például az extrém meleg 2015-ös nyáron a hőhullámok 17 százalékos többlethalálozást eredményeztek.
A kutatók szerint 89 százalékos valószínűségi aránnyal állíthatjuk, hogy a hőhullámok gyakoriságának eddigi jelentős hazai növekedéséért az emberi tevékenység okolható. A jövőbeli modelleredmények alapján prognosztizálható, hogy a következő egy-két évtizedben még kissé növekedni fog az ilyen napok száma, de az azonnali kibocsátáscsökkentéssel pár évtized múlva a jelenlegi érték körülire (2-3 nap/év) tudnánk azokat csökkenteni. Ha csak két évtized múlva kezdjük érdemben csökkenteni az emberi tevékenység globális üvegházhatásúgáz-kibocsátását, akkor 2060 után átlagosan 5-10 napra számíthatunk évente (ez a mainál háromszor több). A pesszimista forgatókönyv szerint azonban (azaz ha továbbra sem teszünk semmit) fenyegetően sok, az elmúlt 20 év átlagánál majdnem tízszer több ilyen extrém meleg napra kell majd felkészülnünk. Ez azt jelenti, hogy egyes években akár 30 tartós hőhullámos napra is számíthatunk országos átlagban. Budapesten és az Alföldön pedig egy-egy évben akár a nyár felére is kiterjedhetnek a harmadfokú hőhullámok. A pesszimista forgatókönyv szerint tehát valóban igaz lesz a sokszor elhangzó figyelmeztetés, miszerint a legextrémebb (2012-es és 2015-ös) nyarak néhány évtized múlva ,,hűvösnek" számítanak majd. Ez várhatóan hatalmas többlethalálozással jár majd, ami főleg az Alföldet és a nagyobb városokat érinti.
Az alkalmazkodási lehetőségek egyike lehet a belterek hűtése, de ennek jelentős energiaigénye van, amit jelenleg nagyrészt fosszilis energiahordozókkal biztosítunk, és ez tovább erősíti a globális felmelegedést. A zöldfelületek növelése, az épületek energiahatékony hőszigetelése vagy épp olyan magától értetődő lépések, mint a folyadékpótlás, még ha rendkívül fontosak is, csak tüneti kezelést nyújtanak, mert nem a gyökerénél kezelik a problémát (kivétel a hőszigetelés). A tartós hőhullámok esetében elsősorban az üvegházhatású gázok kibocsátásának radikális csökkentésével és a fosszilis energiafelhasználás gyors és jelentős letörésével leszünk képesek elkerülni a társadalomra nehezedő egészségügyi terheket, valamint a jelenlegit sokszorosan meghaladó többlethalálozást.
