Magyarországon már jó ideje nincs normális politikai élet, így aztán nem meglepő, hogy a politikusi szerepkör is egyre zavarosabb. Elsősorban persze ellenzéki oldalon. Egyre nehezebb fogást találni az Orbán-rendszeren, folyamatos kétharmad, a demokratikus intézmények blokkolva, szűkül a mozgástér. Nem csoda, hogy a nyomasztó tehetetlenségérzés kifészkelődik magából mindenféle áldásosnak vélt attitűdöt.
Sokan azzal áltatják magukat, mert valamivel csak kell, hogy az emberek elfordultak a hagyományos politikától, a pártoktól, csak a civil mozgalmak, szerveződések termelhetnek ki hatásos alternatívát a jelenlegi illiberális rendszerrel szemben. Ennek jó évtizede nem látni nyomát. Ahol nem képesek elérni valamit a pártok, szakszervezetek, ott a civilek is tehetetlenek. Lásd a pedagógusok meddő küzdelmét. Minden típusú mozgolódás mögül hiányzik az erős társadalmi támogatottság.
A zavarodottságot jól jelzi, hogy egyre több nehezen artikulálható szereplője van a hazai politikai térnek. Csaponganak pártok és civilek, a parlament és az utca között. Sokukról kiderült, hogy inkább aktivisták, mozgalmárok, mint politikusok. A klasszikus példa Juhász Péter. De ezen a ponton akadt el Fekete-Győr András, a határvonalon vergődik évek óta Hadházy Ákos. A Párbeszéd is azért képtelen százalékokban mérhető erővé izmosodni, mert vezetőit még mindig a civil mozgalmi indulat hajtja. A Kutyapárt jó formát talált ennek a spontán közéleti indíttatásnak, csak kérdés, mi lesz, ha egyszer bekerül a T. Házba.
A 2022-es választás óta Ungár Péter, az LMP társelnöke is mintha kezdené elveszíteni politikusi kontúrjait. Nála azonban nem a mozgalmár alkat, hanem a médiaember okoz bizonytalanságokat. Pontosabban az elemzői hajlam. Művészeti hasonlattal élve, alkotói és kritikusi véna viaskodik benne. Képes politikusként, politológusként, tényfeltáró újságíróként, celebként is megszólalni. Nem véletlenül próbálkozott médiumok alapításával. Így az sem meglepő, hogy nemrég elindította saját videópodcast-sorozatát.
Izgalmas kísérlet. Politikusok általában saját véleményük kifejtésére, népszerűsítésére használják a közösségi médiát. Ungár azonban beszélgetőtársat ültet magával szembe.
Az üzenet világos és egészében rokonszenves: valahol elakadtunk, nem látszanak a válaszok, gondoljuk át a helyzetet másokkal, sokféle szempontból. Az elakadás állapotát jól érzékelteti a beszélgetések vizuális háttere. A totálképen sötétben maradnak az arcok az ablakon beáramló fény kontrasztjában. Töprengésre késztető, borús, de nyugodt belső tér. A szellemi rehabilitáció szanatóriumi nyugalma.
Eredeti, megkapó, felvillanyozó dolgot lehetne ebből kihozni. Politikus a reflektivitás, a töltődés állapotában. Csupán annyi kéne hozzá, hogy Ungár Péter végig politikusi szerepben maradjon, és ennek érzékeltesse emberi, szellemi mélyrétegeit. Egyelőre azonban gyakran billen át műsorvezetőbe, újságíróba. Kérdez, és nem mindig reagál egyenrangúan az elhangzó válaszokra. Elveszítjük a töprengő közéleti embert, aki másokkal együtt próbál tisztázni dolgokat, keresni megoldásokat, és előbukkan egy újabb, ki tudja hány századik médiaszemélyiség, aki ki tudja, hány századszor kérdezi ugyanazokat az alanyokat. Rendben, adja meg a tiszteletet Lányi Andrásnak, ha annyira akarja, de miért kell sodródnia Ceglédi Zoltánnal egy tucat aktuálpodcast okoskodó morgolódásainak szintjén?
Fogalmazzunk úgy, Ungár Péternek még keresnie kell a saját autentikus hangját ebben az ígéretes vállalkozásban. Ám Gyurcsány Ferencet már sikerült naggyá tennie. Kettejük tartalmas beszélgetése tökéletesen érzékeltette a különbséget a megfontolt politikusi szemlélet és a nem kellően letisztult közéleti ambíciók között. Gyurcsány használja teátrális debattőri manírjait, amelyekkel egy laposabb gondolatot is hangsúlyossá tud tenni, de ettől függetlenül intellektuálisan uralja a társalgást. Széles látókörű szemlélettel, világos fogalmi készlettárat használva érvel, álláspontjáról lepattannak az erkölcsi érzelmek hevítette megjegyzések. Kár, hogy amilyen jól látja, milyen képességek szükségesek a politikai eredményességhez, annyira képtelen belátni, hogy ezekből nagyon sok hiányzik belőle.
Ungár Péter belső útkeresése és a műsorának eddigi epizódjaiban elhangzottak meglehetősen lehangoló, és sajnos, igaznak tűnő képet festenek a demokratikus oldal jelenlegi állapotáról. Önismétlések, kicsinyes vádaskodások, önbizalomhiány, határozatlanság, aktivista indulatokkal frissítve. Szerepzavar. Egyre inkább tisztelem Gulyás Mártont, aki a 2018-as választásokat értékelve képes volt egyértelmű döntéseket hozni. Aktivista alkatát nem erőltette bele a politikába, hanem a média felé fordult, hogy fórumot teremtsen a folyamatok megértéséhez és egy új politikai alternatíva kidolgozásához. Akikre épített, máig nem tudtak kellő mélységben élni a lehetőséggel, de így is létrejött a demokratikus oldal talán leginkább gondolatpezsdítő, közéleti aktivitásra serkentő csatornája, a Partizán.
