Hozott anyagból
Az utóbbi időben – ahogy a forint újra gyengülni kezdett – a leggyakrabban ezt a mondatot hallom: "Nem értek a pénzhez". Aki ezzel szólít meg, rendre arról kérdez, hogy mit csináljon a pénzével. Hirtelen sok-sok kérdés ötlik a ’zemberek fejébe – mintha felébredtek volna a hosszú téli álmukból.
Tartsák-e továbbra is forintban, vagy lóhalálában váltsák át valamilyen értékállónak gondolt devizára (euróra, dollárra stb.)? Hiszen félnek attól, hogy a forint gyengülése megállíthatatlan, és egyre rosszabb árfolyamon helyezhetik biztonságba a megtakarításaikat. Van más kérdés is: mit találhat még ki Orbán, hogy az általa a hatalma megtartása érdekében a költségvetésen ütött hatalmas lyukat betömje? Milyen fondorlattal akarja az államháztartási hiány fedezésére használni a polgárok megtakarításait, lezárva vagy megdrágítva az értékállóbb, magasabb hozammal, kamattal kecsegtető eszközök felé nyitva álló utakat?
Persze ez a józan, polgári aggodalmat tükröző kérdés nemcsak a megtakarításokat, hanem a vagyont is, sőt a folyó bevételeket is érinti. Költsem el azonnal, éljem fel a bevételeimet, vagy tartalékoljak a rosszabb időkre? Ha tartalékolok, azt hogyan, mibe tegyem? Vegyek devizát (melyiket), vegyek aranyat, társuljak be ingatlanvásárlásba?
Morgolódhatnék, hogy ebben az egyetlen kijelentésben mennyire jól, milyen mélységet érintően tükröződik a magyar lakosság pénzügyi kulturálatlansága (felkészületlensége), önállótlansága, a gyerekesen felelőtlen álnaivsága. Nem csak ilyenkor, „válság idején” kellene, hogy eszünkbe jusson: mit is kezdjünk az időnkkel, mit is kezdjünk a pénzünkkel, mit is kezdjünk magunkkal.
Ahhoz, hogy minden teendőnket, tervünket megvalósítsuk, ami végső soron nem más, mint gazdálkodás, mérlegelés, latolgatás, spekulálás, nem másra volna szükség, mint tervezésre, a várható fejlemények valószínűsége alapján történő mérlegelésre, és végül a nagyobb valószínűséggel megvalósítható döntésre. Aki az idejét jól beosztja, aki „kispekulálja”, mit, mikor, mennyi ideig tegyen, annak végső soron – ha tetszik, ha nem - a pénzzel is tudnia kell bánni. Ám az idő csak annak fontos, aki önmagáért felelős. Akire meg a gazda vagy a párt vigyáz („azt nem éri gyász”), az felelőtlenül bánhat nemcsak a pénzzel, de az idővel is.
ELHERDÁLT IDŐ. Sokszor mondjuk, anélkül, hogy valóságosan átgondolnánk a benne rejlő igazságot: „Az idő pénz.” Ennek a népi mondásnak az igazságát azonban csak az érzi át, aki megtanulta beosztani a saját idejét, akinek meg kellett tanulnia mindig a saját lábán állni. Most nem arra akarok célozni, hogy Orbán lánya dacosan belevágta a kérdező arcába, hogy ő mindig is a saját lábán állt, oszt kiderült, hogy az általa létrehozott „bababolt” egyetlen év alatt – „a saját lábán” – ötvenöt milliós veszteséget hozott össze. Márpedig akinek az általa elért bevételnél 55 millióval több volt a kiadása, az nem a saját, hanem az őt hitelezőknek a lábán áll, valójában „elemeli” a mások pénzét, még ha ez nem teljesen jogellenes módon történik is.
„Lopja az időt”. „Naplopó”. Ezek is régi népi mondások, és nyilván azt érzékeltetik, hogy sok mindent lehet venni, sok mindent lehet utólag pótolni, ha az elveszett; egyetlen dolgot azonban nem, és ez az idő. Aki a mások idejét lopja, az valójában mások életét rövidíti meg. Ahogy a mi generációnk életét megrövidítették – álmaikat kergetve – a kommunisták, amikor gazdaságosan soha nem működtethető beruházásokba, a „vas és acél országába” fektették a másra - így lakásra, orvosi ellátásra, jobb oktatásra - felhasználható milliárdokat.
Egészségben, jólétben eltölthető éveink száma lett kevesebb: „ellopták az időnket”. Ahogy erről az időszakról, a brezsnyevi pangásról a XX. század utolsó harmadában írta a költő: „Nagyapák, akik kiisszák az unokák poharából a kakaót!” (Enzensberger: Brezsnyev születésnapjára). S bár nem közvetlenül a mi generációnk életét rövidítették meg a „dicső múltat” visszahozni akaró soviniszta-populista-horthysta autokraták, de a mi kortársaink életét áldozták, akikkel együtt focizhattunk, tanulhattunk, dolgozhattunk volna. A soviniszta-populista-horthysta autokraták a trianoni szent határok helyreállításáért áldozták fel a szüleink százezreit, a „zsidó zongorák” megszerzéséért működtek közre félmillió honfitársunk meggyilkolásában.
Nyilván ők is azzal védekeztek, hogy „nem értek a pénzhez”. Ezen persze azt értették, hogy a saját pénzükhöz nem értettek, mert értettek helyettük uraik, akik a láncos kutya Tito elleni fegyverkezésre, a zsidók vagyonának megszerzésére, azaz mások pénzének „értő elköltésére” használták ebbéli, azaz pénzügyes szakértelmüket.
LÁTHATÓ ÉS LÁTHATATLAN ÁREMELKEDÉS. Akik ma „nem értenek a pénzhez”, csodálkozva tapasztalják, hogy az árak emelkedése Európa-rekordot ért el. Pedig ez nem más, mint Orbán hazafias, „az Isten pénze sem elég” költészetének hatása: hogy számolatlanul öntötte újraválasztása érdekében a választók elé az adófizetők, meg az ország hitelezőinek a zsebéből a pénzt.
Akik ma (2023) „nem értenek a pénzhez”, azok tegnap még (2022) lelkesen tapsikolva éljeneztek a beindult magyar pénznyomtatáshoz. A „pénzhez nem értők” nem látják, hogy a hazai infláció oka az Orbán-rezsim hatalmon maradását szolgáló pénzszórás (az államháztartási kiadásoknak a járványra, a háborús felkészülésre fogott felpörgetése, ami egyszerre hatott a jegybanki könnyítésekkel), valamint a - népszerűséget fokozni hivatott - nominálbéremelkedést elősegítő munkáltatói járulékcsökkentés.
Orbán 2021 végétől az éves bruttó hazai termék (GDP) közel 10 százalékára vállalt – az adófizetők pénzéből, a hiányt növelve - kötelezettséget: így a személyi jövedelemadó visszatérítésére, a 25 év alattiak adómentességére, a 13. havi nyugdíj visszaadására, a nyugdíjprémiumra, a munkáltatói járulékok 4 százalékpontnyi csökkentésére, a központi béremelésekre és külön a GDP 5 százalékát elérő beruházási kezdeményezésekre. Ehhez az áremelkedést okozó, eszeveszett orbáni pénzszóráshoz járult hozzá a bérminimum és a minimálbéremelés, ami nagyon is javította Orbán népszerűségét, és jelentősen rontotta a „pénzhez nem értők” megélhetési biztonságát.
A kivitelező építőipar kapacitásainak lekötésére kitalált lakásépítési és lakásfelújítási, lakásvásárlási kedvezmények (így a CSOK, a kedvezményes hitelek) elképesztő mértékben meglökték az ingatlanárak emelkedését. Amíg az Unió meg nem elégelte a dán, a német, a holland adófizetők pénzének elherdálását, sőt nyílt ellopását, addig az uniós transzferek árrobbanást idéztek elő, amihez a „Gazdaságvédelminek” csúfolt pénzalap létrehozása szolgáltatta a spanyolfalat. Valójában túlárazott (vasútépítés) és szükségtelen (stadionépítés) beruházásokra, másrészt az Orbán politikai családjának gazdagodását szolgáló támogatásokra (szállodafelújítás, energiatakarékossági projektek) használták fel az uniós adófizetők pénzét.
A költségvetésből számolatlanul kiömlő pénz nyilván a külföldi árubehozatal megugrásában (import iránti kereslet) is főszerepet játszott. Részben emiatt a hosszú évekig többletet mutató külkereskedelmi mérleg, illetve a fizetési mérleg 2022-ben deficites lett, és a költségvetés rekordhiányával együtt a két deficit azokat az időket idézi, amikor ezt az ikerdeficitet csak a Bokros Lajos által bevezetett stabilizációs csomag tudta felszámolni.
A Nemzeti Bank egészen 2022 közepéig ugyancsak számolatlanul öntötte ki a pénzt egyrészt a növekedési hitelprogramok, másrészt a különböző eszközvásárlási programok (kötvényvásárlási program) révén. Ugyanakkor az előidézett pénzbőség mellett a kamatcsökkentési magatartásával, a negatív reálkamat előidézésével, azaz a mindig is tagadott árfolyampolitikai manőverekkel, a forint árfolyamának gyengítése révén közvetlenül is hozzájárult az infláció felpörgéséhez.
Amíg a jegybank „nyereséges” volt, és a nyereségét nem fizette be a költségvetésbe, hogy az a rengeteg közpénz inkább a létrehozott alapítványokban "veszítse el közpénz jellegét”, addig nem jutott a „pénzhez nem értők” eszébe, hogy amikor majd veszteségessé válik, és emiatt az adófizetők pénzéből kell kipótolni ezt a hiányt is, akkor a már látható (explicit) infláció, a még nem látható, eltagadott (implicit) inflációval tovább hízik. Márpedig ezt a hitelezők, a hitelminősítők nem nézik tétlenül.
KORÁN ÉS KÉSŐN ÉBREDŐ MAGYAROK. Orbán jól érti azoknak a polgártásainknak a nyelvét, akik „nem értenek a pénzhez”. Őket éppúgy „lábon megveszi”, ahogy annak idején a saját pártjának tagjait is lábon vette meg a Tisztiházért kapott vételár „okosba” történt felhasználásával. Akkor ehhez Simicska találta ki a receptet, majd később neki is súlyosan csalódnia kellett, amikor egy sokkal tőkeerősebb, agyafúrtabb, gátlástalanabb receptíró szegődött Orbán mellé Putyin személyében, és az O1G napon kitaszította Simicskát társuralkodói szerepéből.
Persze Putyin már nem társuralkodó, hanem ő a Gazda, akinek Orbán már csak a magyarországi helytartója. Sőt Orbán - ahogy Putyin és a saját nyaka körül szorul a hurok - már receptírót vált, hisz a kínai elnök, Hszi Csin-ping barátságát keresi, de még őt is felváltaná – ha újra hatalomra kerülne – Trumppal.
Ők aztán mind értenek a pénzhez. Ahogy értett a pénzhez Sztálin, Hitler, Mussolini, Brezsnyev, Honecker vagy Kádár. A máséhoz. Eddig sohasem sikerült a magyaroknak időben észbe kapniuk. Hiába hozták létre éppen száz éve a fajvédő magyar fasiszták az Ébredő Magyarok Egyesületét. Mire ráébredtek, hogy nem a populista, nacionalista, autokrata gyilkosok szekerét kellett volna tolniuk, addigra már nekik maguknak is, de az egész ország számára is késő lett.
Későn ébredtek. Félő, hogy Orbán is ebbe a sorba tartozik. És vele együtt mindazok, akik „nem értenek a pénzhez”.