A belsővé tett munkakényszerünket a kapitalizmus is kihasználja, gyakran kiégésig hajszolva az olcsó, másodrangú munkaerőnek tekintett nőket. A végtelen terhelhetőségünk és a velünk született (valójában kényszerűen megtanult) multitasking mítosza is csak az önfeláldozást normativizálja Borsi Zsófi, a platform alapítója szerint. Társaival megkérdőjelezik a lustaság dehonesztáló jelentését, emellett közösséget építenek: világszerte egyre többen csatlakoznak hozzájuk, nem csak a hagyományos szerepekben a csapdákat már észlelő fiatalok, üzenetük a középgenerációra is hat, és szép számmal akadnak férfi olvasóik is.
Három éve, a pandémia kezdetén Borsi Zsófi a barátaival elhatározta, indítanak egy blogot, hogy az akkori sötét, aggasztó időkben pozitív energiával töltsék fel az olvasókat. – Ekkortájt rengeteg cikk jelent meg arról, nőként hogyan használd ki ezt az időszakot. Éld ki a kreativitásod, eddz többet, légy a karantén végére még csinosabb! Úgy voltunk vele, mi valami mást szeretnénk látni – meséli Zsófi, aki immár Párizsból gondozza a Lazy Women tartalmait, félállásban egy startup kiadványait szerkesztve. A projektbe bevonta CEU-s hallgatótársait, és miután korábban Angliában tanult, az ottani barátai is beszálltak. – Mindenki jobban ráért, heti 3-4 cikket is kiraktunk. Eleinte fotókollázsokat készítettünk illusztrációnak, aztán többen jelentkeztek rajzolni, elindultak kollaborációk. Az elején hozzám futott be minden, majd lett két magyar alapítótársam, ők később háttérbe vonultak, de máig támogatnak. Mostanra formalizáltuk a struktúrát: a Bécsben élő Nagy Dorina felel a hírlevélért, illetve a 33 regisztrált és a nagyjából 50 kapcsolódó önkéntesünk irányításáért; a cseh származású, Olaszországban élő Lucie Hunter a hírlevelünk mellett a podcastunkat készíti, én pedig az írott tartalmakat szerkesztem.
A lazy womenség összeköt
A céljuk közösséget létrehozni azokból a nőkből, akik valamit hiányolnak a hétköznapjaikból, vagy a nézeteikkel egyedül vannak a családjukban, városukban, falujukban, a virtuális térben viszont elmondhatják azokat a gondolataikat, amelyek ma is tabunak számítanak.
Akár az anyaság, akár a munkamegosztás a téma, mindent rendszerkritikus szemszögből vizsgálnak.
Összeköti őket a lazy womenség, egy vagány identitás, amibe belefér az ellentmondásosság, amit a társadalom kevésbé enged meg a nők számára. – A névhez is sokan kapcsolódnak, más-más okokból. Valakinek ez egy életcél, hogy eljusson oda, hogy tudjon pihenni, ne érezze, hogy mindennap ki van zsigerelve, mert annyi elvárásnak kell megfelelnie. Más úgy érkezik meg hozzánk, hogy már túl van egy kiégésen. Megdöbbentő látni, hogy ez milyen sok fiatal nőt érint már az egyetemen és az első munkahelyeiken. Emiatt úgy érzik, ők most lazy womanek lettek, de nem azért, mert ezt akarták, hanem ide jutottak. A legutóbbi párizsi piknikünkön 35-en voltunk, legalább tízen mondták, hogy a kiégéssel kapcsolatos tartalmakat kerestek, ami ide vezette őket – mondja Zsófi.
A nőkről az az általános kép él, hogy sosem pihennek, végképp nem lustálkodnak, és ha nem kívülről jön a nyomás, akkor a belsővé tett cselekvéskényszer mozgatja őket. A Lazy Women tartalmai erre is rámutatnak, hogy a fiatal generáció már tudatosabban kezelje a kimondott és kimondatlan társadalmi, munkáltatói, párkapcsolati elvárásokat.
– Mi nem prédikálunk, nem állítjuk, hogy a mi életünkben minden tökéletes, és nálunk otthon minden munka egyenlően van felosztva. Próbálunk kollektív tudatosságot építeni, hogy ne az önfeláldozás és mások előtérbe helyezése legyen a női norma. Mi azt mondjuk, magadat is sorolhatod előre, ami persze nem mindig könnyű. Sokat írunk párkapcsolati témákról, de az is célunk, hogy ne mindig csak a kapcsolatunkban próbáljuk látni magunkat, a szerepeinket. Az egyéni történetek is hordoznak tipikus mintákat, a világ bármely tájáról tudnak ezekhez csatlakozni. Ha ezeket megosztjuk, megértjük azt is,
nemcsak a személyes felelősségünk, hogy ebben vagyunk, hanem egy nagyobb, strukturális problémának vagyunk a részesei.
A testkép és a mentális egészség is foglalkoztat minket, ebbe is bele lehet vinni a rendszerkritikus és a saját szemszöget. Bárki írhat hozzánk, célunk is, hogy olyan szerzők megjelenhessenek a médiatérben, akiknek az újságírás nem a hivatása. Emellett a mainstream médiában erős az objektivitáskultúra, eltűnik a személyes nézőpont, ami egy ideális Lazy Women-cikk alapja – magyarázza az alapító. Cikkeiket általában személyes élmény inspirálja, aztán mögé néz a szerző, miért is van ez így, esetleg tesz mellé adatokat, kutatásokat, de nem ezeken van a hangsúly. A mottójuk, amit már a hatvanas évek nyugati nőmozgalmai is használtak, hogy „a személyes politikus”, e kettőt vonják össze.
Törtess, mint egy férfi?
– Sokat beszélgetünk arról, kinek mit jelent a feminizmus, persze mindenkinek mást, de az én korosztályomon azt látom, hogy változott a viszonyulás. Az anyukám generációjában még azt jelentette, hogy úgy lehetsz egyenlő, ha te is úgy viselkedsz, mint egy férfi: lehetsz „girl boss”, aki teljes munkaidőben dolgozik, mellette sportol, megfelel még a patriarchális ideálnak is, van férje és három gyereke, csak közben az élet minden területén túlfeszíti magát. Sokunknak nem szimpatikus a „lean in” feminizmus, amit Sheryl Sandberg, a Meta operatív igazgatója hozott be a köztudatba Dobd be magad! című könyvével, ami arról szól, hogyan törtess felfelé nőként, egy olyan világban, ahol csak magadra számíthatsz, közben akár más nőket is eltaposva, hiszen kevés vezető pozíció jut a nőknek. Mi erre reflektálunk sokat, és
megpróbáljuk kitágítani, mit jelenthet egy jó élet, amiben nem kell mindent magadra venned.
Ami persze nehéz, mert a társadalmi keretek ezt diktálják, és azt sem mondjuk, hogy az nem siker, hogy már nők is elérhetik azt a szintet, amit a férfiak, csakhogy ez sokszor kiégéshez vezet – világít rá Zsófi. Joggal juthat eszünkbe erről Novák Katalin, aki „bebizonyította”, hogy Magyarországon egyenlőség van a nemek közt, hiszen egy nő is lehet köztársasági elnök, aki házi sütésű sajtos stanglival várja a katolikus egyházfőt. – A nők többsége ezzel szemben azt érzi, hogy neki ez nem megy, vagy csak azon az áron, hogy közben teljesen kivan, és egy perce sincs saját magára. Ezért bukik ki a mai harmincas generációból, akik most készülnek felvenni ezeket a szerepeket, hogy hogyan lehet elkerülni a csapdákat? Vagy akkor ne menjenek férjhez, ne szüljenek? – ezekről a dilemmákról is írunk. A témáink sok nővel rezonálnak, hiszen nincs erre egyszerű válasz, de a tabukat kimondani és leírni már felszabadító.
„Minden nő lusta”
Ha nem lenne eléggé patriarchális a magyar társadalmi berendezkedés, a politikai diskurzusban is rendre előjön, hol a nő helye, holott ha az ősi szerepmintákra gondolunk, a férfiak akkoriban vadásztak, ma mégsem várjuk el tőlük, hogy lándzsával szaladgáljanak az erdőben. A kettős mércét minden nő a saját bőrén tapasztalja, Zsófi azt meséli, mikor itthon van, hatványozottan érzékeli ezeket a sztereotípiákat. Személyes történetet is említ, egyszer a volt barátja, egy magyar srác ecsetelte neki, hogy „minden nő lusta”, míg a férfiak szétdolgozzák magukat. Innen indult a Lazy Women gondolatiság, hogy akkor tegye ezt magáévá, mert annyira abszurd állítás, ráadásul pont az ellenkezőjét látta maga körül.
Csakhogy egyetlen, egyenlőségért küzdő mozgalom se tudott még úgy eredményeket elérni, hogy egyedül harcolt. A férfiak is érintettek ebben, rájuk is nagy nyomás helyeződik, hogy meg kell teremteniük egy egzisztenciát, aztán megnősülni és családot alapítani, mégsem szerveződnek közösségekbe. Vagy ha mégis, az úgynevezett férfijogi szervezetek épp az ellenkező irányba mennek, például az elvesztett előjogokat akarják visszaszerezni. – Amerikában és Nyugat-Európában elindultak „egészséges maszkulinitás” mozgalmak, de ezek megint csak arra fókuszálnak, mi nőies, mi férfias, bináris kategóriákat felállítva, még több címkét téve a dolgokra, ahelyett hogy jobban megengednénk, milyen lehet egy nő vagy egy férfi. Hozzánk bármilyen nemű és identitású ember csatlakozhat, ha tud olyan szemszögből írni, ami egy női megélt élményhez kapcsolódik. Ha például van egy nővéred, és látod, hogy neki sokkal több házimunkát kell végeznie, reflektálhatsz erre mint férfi, de egyelőre nem célunk, hogy ezt kitágítsuk.
Először a nőkben kell az erőt felépíteni, és ehhez egy biztonságos teret létrehozni, amit szerintünk csak női közegben lehet.
Az olvasóink 30 százaléka már most is férfi, sokan szeretnének belelátni, miről gondolkodnak együtt a nők, és akadnak férfi támogatóink is – avat be Zsófi.
Ahogy a platform magja közelít a következő mérföldkőhöz az életben, egyre több írás születik az anyaság és a produktivitás kapcsolatáról, vagy arról, hogyan hat egy gyerek születése a kreativitásra, erről is őszintén mesélnek az érintettek – szemben azzal, ahogyan ez a mainstream médiában idealizáltan megjelenik. Írnak az öregedésről, ami a nők középgenerációjában újabb nyomást generál, miközben a férfiak talán épp ekkor alapítanak második családot. A Lazy Women a produktivitáskultúrát is ellenpontozza, sokan itt találják meg munka mellett azt a kreatív szelepet, amiből aztán saját projektjük lesz. Itt kezdenek angolul írni vagy podcastot indítanak, rátalálnak a kreatív oldalukra, mint Zsófi is, aki politológiát tanult, de sokan jöttek még társadalomtudományi területről, innen is ered a kritikai szemléletük. Tavaly egy workshop keretében készítettek egy magyar feminista zsebszótárt, próbálták lefordítani az olyan angol kifejezéseket, mint a mansplaining (amikor a férfiak úgy magyaráznak a nőknek, mintha azok most jöttek volna le a falvédőről). Sok magyar és kelet-európai tag azért is csatlakozott, mert úgy érzik, mindig csak Nyugatról jön a terminológia, pedig ha ezek nem épülnek be a nyelvbe, akkor a változás sem fog. Ráadásul így mindenre könnyű ráhúzni, hogy ez csak a nyugati PC-őrület, woke-terror és genderpropaganda.
– Én azt találom furának, hogy itthon azt mondják, a gender túl van tolva. Mégis hol? Nem lehet már egyetemen tanulni, az iskolákban erről foglalkozásokat tartani, a tévében erről hallani, gyerekkönyvekben olvasni, emiatt a fél irodalmat befóliázzák. Már a tanulmányaim kapcsán is figyeltem, ahogy az ellenségképek változnak a magyar társadalomban, aztán a gender is sorra került. Sokat olvastam arról, hogy ha egyfajta gyűlöletet kreálnak, az kihat az összes többi csoportra is, amelyek épp nincsenek kereszttűzben, mert az emberek elsajátítják a zárkózott, kirekesztő alapértékeket.
Olyan régóta építik le a magyar társadalom nyitottságát, elfogadóképességét, hogy ezt csak nagyon lassan lehet majd visszaépíteni
– mondja szomorkásan Zsófi.
Igazi feminista munkahely
A Lazy Women eleinte organikusan fejlődött, fél éve aztán bekerültek a Nemzetközi Sajtóintézet (International Press Institute) akcelerátorprogramjába, ahol több kisebb kelet-európai médiummal együtt vettek részt intenzív képzéseken. – Azóta célzottabban szerveződünk, októberre pedig tervezünk egy közösségi finanszírozási kampányt, mert anyagi támogatás nélkül már nem lehet ekkora projektet vinni, vagy mi válunk önellentmondássá, ha a Lazy Womenben égetjük ki magunkat. A többség ezt munka mellett vagy éjjel csinálja, mert hisz a célban, de szerintünk van benne annyi érték, hogy fel tudjuk vállalni, ez igenis munka. Ezért írjuk oda minden cikk végére, hány munkaórát vett igénybe. Másrészt még nagyon sok ötletünk van, szeretnénk egy Lazy Women klubot, egy nagyobb virtuális közösséget építeni. Eseményeket szerveznénk, még több biztonságos teret létrehozva az online és az offline világban, ahol lehet ismerkedni, beszélgetni, ötletelni, kreatívan együtt alkotni. A távlati célunk, hogy legyenek a nagyobb városokban Lazy Women nagykövetek, akik helyben összefogják a közösséget.
A kampányunkban szeretnénk tehetséges nőket minél több szférából összehívni, hogy megosszuk az összes személyes történetet a Lazy Women mögött, és azokat a világon átívelő kapcsolódási pontokat, amelyek közösek ebben a rengeteg emberben, Kazahsztántól Brazíliáig. Megmutatjuk, hogy versengés nélkül is lehet együtt dolgozni, néha magunkra is reflektálva, hogy ne vigyük át ide azokat a belsővé tett normákat, amiket a hétköznapi munkánkban tapasztalunk. A határidőkkel is rugalmasabbak vagyunk, mert eleve akkora a nyomás mindenkin, hogy itt fontosabb a megértés, és hogy mindenki jól érezze magát, mint hogy mi lesz a végső termék. Idővel az lesz a legnagyobb kihívás, hogyan építünk ebből egy igazi feminista munkahelyet.
