Ligma
A feszítő érzés, ami belenyilall lépteidbe,
kirajzolja a fájdalom nyomvonalát,
LED-izzóként a szemedbe hasít.
Belülről terjed kifelé, sejteket von uralma alá
a gyulladás, kérésztrónt ül közepén a góc,
felszámolta saját eredetének jelentőségét
a fájdalom jelenvalóságával.
Kúra helyett csillapításkényszer.
Dohszagú fakkok a társasházi pincében.
Éjszakánként lejárok oda, kinyitom az egyiket,
belefekszem, megvárom, míg a mozgásérzékelő
lámpa kattanva elalszik. Kieresztem a levegőt,
átmos a homály, szembekerülök a fájdalommal.
Az interneten rengetegen írnak róla,
vállalják és beszélnek róla. Ismerik a nyilallások eredőjét,
irányát, gyógymódját, a végleges felépülés módját:
csak annyit kell tenned, hogy megkérdezd, mi az,
mi az a ligma, kérdezd meg, gyerünk,
mutasd ki részvéttel vegyes érdeklődésed, csak kérdezd meg.
Sugondese
Mióta nem esett. Az idegek pattognak,
vizet vesztő farostok. Cserjék meddig.
A sótavakig lát a szem, azon túl csak délibábok.
Sugondese hallgatag földje.
Az aszály birodalmát körbekerítette a zsongó burján.
Az aszály birodalma a centrum, a kopárok mértéktartósága
ad értelmet a körülötte pazarló dzsungel hedonizmusának,
ami magáról vijjog, makog, csivog és hörög, Sugondese
földje hallgat magáról. Kiszáradt cserjék pufferzónája,
amin túl a felhők sem merészkednek.
Mert ha mégis, felázna a repedezett föld, a szárazságtól
ropogó szijács elhallgatna, a sótavak ignoranciája
felhígulna, a vízzel takarékos hüllők rögvest
verítékezni kezdenének, és a tukánok elhagynák
lombjaikat, hogy felfedezzék a dűnéket,
a némaság kérge felpuhulna, és a délibábok mögött
erősödne a kántálás, aláásva önmaga törekvéseit,
Sugondese nuts, Sugondese nuts, nuts,
Sugondese nuts, a szárazság csendinstallációi
felszámolják önmaguk, Sugondese, Sugondese nuts
