Azért szeretjük és tartjuk hasznosnak, emberi mivoltunk és tudásunk bővítése egyik legfontosabb eszközének a könyvet, mert a valóságot tükrözi vissza. Azt, amiben élünk. Azt, amiben boldogulnunk és döntenünk kell nap mint nap. Azt, aminek a megértését szomjazzuk, hogy kiteljesíthessük az életünket. Ha egy könyv nem a valóságot tükrözi vissza, akár a fantázia legvadabb eszközeivel is, akkor az a mű hasznavehetetlen, tehetetlen tárgy.
Azt talán még a legvadabb NER-hívő sem tagadhatja, hogy a homoszexualitás a valóságunk része. Ha egy könyv erről is beszél, akár felnőtteknek, akár gyerekeknek – kinek-kinek a korához megfelelő eszköztárral –, akkor csak a munkáját végzi: felkészíti és eligazítja a mindennapi életben. Amikor mindezt lefóliázzuk, már el is kezdtük a hazudozást. Ráadásul mindezt – egy újabb hazugság – a gyerek, az olvasó védelmében teszik. Mindebben különösebben nincs semmi meglepő, hiszen a NER egész léte a valóság megcinkelésén alapszik, pontosabban azon, hogy ne a szemünknek és a fülünknek, hanem nekik higgyünk. Ha ők azt mondják, hogy a homoszexualitást olvasva is „el lehet kapni”, akkor az úgy van, hiába mond bárki, a szakembertől a szülőkig mást. És ezzel máris bűnrészessé, de legalábbis gyanússá lehet tenni a szerzőt, a kiadót és a kereskedőt is. Nyilván mindegyik egy világméretű összeesküvés része.
A fóliázás igazából pompásan mutatja fel a NER lényegét. Hiszen ezzel tekeri körbe szinte minden megnyilatkozását, amikor Brüsszelről, NATO-csatlakozásról, akkumulátorgyárakról – bármiről beszél. Nem akarja, hogy mi, a gyermekei az általa elvárt mértéknél jobban, alaposabban szembesüljünk a számunkra nyilvánvalóan ártalmas valósággal. Ne lapozzunk bele, ne olvassuk el se az első, se az utolsó mondatot, ne érdekeljenek a fordulatok, a karakterek. Vagy vegyük meg úgy, ahogy van, vagy tegyük vissza a polcra.
A szinte felfoghatatlan mértékű büntetésbe, amellyel a Lírát rendszabályoznák meg, már nagyon nehéz nem belelátni azt a tényt, hogy a Mathias Corvinus Collegium révén (ők vásárolták fel a Librit) az állam is aktív résztvevőjévé vált a könyvpiacnak. (A Librit is megbüntették, de a hírek szerint csupán egymillió forintra, a Lírának viszont 12 milliót kellene kifizetnie.) Sok legyet lehet itt ütni egy csapással: konkurenciát, az olvasás és alkotás veszélyes korlátlanságát, óvatlan szerzőt és a szabadságához oly mereven ragaszkodó olvasót. Most mindenki megtanulhatja (újra) hogy hol (melyik polcon) a helye.
Mit tehet a valóságához még hűségesen ragaszkodó olvasó? Juszt is megveszi a fóliázott könyvet, és még azon melegében felszabadítja. Akár még hangosan is felolvashat belőle részleteket, tán a füldugó még nem kötelező a könyvesboltokban. A magam részéről már külön polcot készítettem elő a könyvtáramban a fóliázott példányoknak: mementónak. Egy olyan korra emlékeztetnek majd, amely kellően ostoba volt ahhoz, hogy lenézze az olvasókat, vagyis a világ legkíváncsibb embereit. És a dölyfre, hogy tényleg elhitték, ezzel bármit is megoldhatnak.