Budapest legészakibb szigete, a XIII. és a IV. kerülethez is tartozó Népsziget egyben a legdzsumbujosabb is. A korábbi iparterület maradványait meghódították a graffitisek; ugyan kinőtt itt több vendéglátóegység is, de a természetvédelmi terület békéjét nem zavarják. Horgászok, strandolók, piknikezők, kutyások és biciklisek birodalma ez és a hozzá tartozó Palotai-sziget (ma már félsziget), ahová mi is tartunk.
– Az ártéri erdőben a fák és a növények a gyökereikkel a vízben tapicskolnak, emiatt is tudnak olyan gyorsan nagyra nőni. De egy erős vízhozam vagy egy nagy vihar könnyen kidönti a hatalmas fatesteket, hiába akkorák, hogy három ember nem tudná őket körülölelni. Ha történik valami erőbehatás, ez a puhafa, ami gyorsan, de hebehurgyán építkezett, kidől. Esetleg magával ránt más növényeket is, aztán fölfut rá valamilyen gyomnövény, alias gyógynövény, belakják a gombák, rovarok, bogarak, és csodálatos kis minidzsungelek alakulnak ki. Ebben a látszólagos rendetlenségben azonban nagyon komoly rendezettség uralkodik – magyaráz Werlein Anna biológus, piaci gombaszakellenőr, miközben a délben még elviselhető hőmérsékletű, árnyékos és homokos Duna-parton üldögélünk.
Szemben velünk a Gázgyári lakótelep hangulatos műemlék épületei és a mediterrán nyüzsgéssel teli Római-part, a háttérben a Budai-hegység tekintélyes szoknyabőségű lankái, jobbra a Palotai-sziget, melynek öblét az Újpesti vasúti híd 2008-as felújításakor úgy kikotorták, hogy immár félsziget maradt. Néha felnézünk, ha elmegy a fejünk fölött egy vonat, de ez is a feladat, amit Poór Dotya képzőművésztől kaptunk: figyeljük meg a természet és az épített környezet szimbiózisát, avagy éppen kontrasztját, és rajzoljunk tájképet. Nyugodtan neki lehet állni az életünk utolsó rajzóráján konzervált szintről, eszközöket is kapunk hozzá, a csapat lelkesedése, a meditatív együtt rajzolás pedig ragadós.
Természet mindenkinek
Anna közben az itt élő hódokról, kacsákról, vidrákról, vaddisznókról mesél. Olykor még farkas is letéved ide, de csak éjjel – amire mi, félős városiak is megnyugszunk.
– Nagyobb és kisebb vadak is élnek itt, mindenki megtalálja a neki való helyet és táplálékot. Az is különleges a Népszigetben, hogy bár nem érintetlen, mégis szinte paradicsomi állapotok vannak. A Perem a szórakozóhelyek terjeszkedésének a pereme, innen már kezdődik vadon. A Palotai-szigeten csak pár kőépítmény maradt, mintha katakombák lejáratai lennének, csodálatos színes és térbeli alkotásokat hagytak itt a graffitisek, ez is jól beleillik ebbe a dzsungelkörnyezetbe. A rengeteg ember, aki kijár ide, azt az érzetet kelti, hogy itt a természettel újra találkozhatunk, hogy az mindenkinek van. Más kérdés, hogy látunk elúszni mindenféle szeméthalmokat, bár ezeket akár több tíz kilométerrel odébb is bedobhatták a folyóba. Többen önként szerveznek ide szemétszedő akciókat, kijönnek a barátaikkal, vagy meghirdetik eseményként a Facebookon, mert sokaknak szívügye, hogy ez a terület szép maradjon.
Hát még a szúnyog!
Miután felkerekedünk, hogy belevessük magunkat az erdőbe, valóságos felhő borít be minket. Az egykori Szúnyog-sziget nem árul zsákbamacskát, jóval később is akad még vakargatnivaló, noha állítólag a szúnyogok nem szeretik a meglepetést, és békén hagyják az emberek azon 15 százalékát, akiknek az izzadságából nem derülnek ki a vércsoportjuk kémiai nyomai. Itt még ez is városi legendának tűnik, senkit nem kímélnek, de hát nekik is élni kell…A párás, forró nyári napon a fákról is permetszerűen hull a nedvesség – meg a mézharmat, aminek nincs köze a méhekhez, tetvek állítják elő –, amitől érezhetően hűvösebb a mikroklíma, és az állandóan nedves közegnek köszönhetően gyors a korhadás, ezért is dolgoznak itt serényen a fabontó gombák.
Megszemléljük az alkotásaikat, ahogy lebontják a cellulózt és a lignint, és megjelennek csíkok a fatörzsön, ami aztán vattaszerűvé válik, vagy tökéletes kockákra esik szét. Egy fakockát zsebre teszek szuvenírként, csakhogy ez épp nem fehér, hanem barna korhadás, jól összefog mindent. Akárcsak a csiperkék családjába tartozó tintagomba, amiből egy magányosat felfedezünk – mire kiérnénk a szigetről, lenne belőle úgy egy kis üvegnyi tintánk, amivel rajzolhatnánk. Útközben találunk az ösvényen egy törött potrohhal poroszkáló szitakötőt, remélhetőleg ő már teljesítette élete küldetését, és túl van a párosodáson, amihez szívecske vagy 69 alakban kapcsolódik össze a párjával – ezt is Anna meséli, miközben a sérült kis rovart kézről kézre adjuk.
Fogyasztás csak ellenőrzötten
Közben kérdezhetünk is, Anna készséggel mesél a valódi és a pszeudogombákról. Előbbibe tartoznak az ehető kalapos gombák is, amelyek termőteste gombafonalakból áll, míg utóbbiaknak nincs sejtfaluk, amőbaszerűek és alakváltoztatók, ilyenek például a nyálkagombák. Mikor szűkösek az erőforrások, sok nyálkagombafaj időszakosan összeáll egy többsejtű szervezetté, még munkamegosztás is van, együtt mozognak és keresgélnek tápanyagot. Felépítenek egy spóraszóró képletet, van például a sombrerokalap meg a labdahajító alakú – a taxonómusok (rendszertanászok) ilyen mókásan kategorizálják őket a formájuk alapján –, ebből lövellik ki a spórákat, amelyek többük genetikai anyagát tartalmazzák.
Számos ehető gombát találhatunk a Népszigeten, mint a nyárfagomba és a sárga gévagomba. Utóbbi egy taplóféle, és a taplósága dacára igen finom, már ha nincs túlzottan kiszáradva. Hatalmas lebenyekben nő, ha az ember egyszer rátalál, nemcsak egy kis rántottára valót kap, hanem annyit, amennyiből megtelik akár a fagyasztó. Bármilyen gombát is találunk, mindenképp vigyük el piaci gombaszakellenőrhöz – nem megmosva, csak letisztítva és különválogatva, hogy ha véletlen bekerül egy mérgező is a kupacba, csak azt kelljen eltávolítani. A gombaszakellenőröket általában a piacok alkalmazzák, Anna korábban a Lehelen dolgozott, azt tapasztalta, hogy rengeteg család, köztük fiatalok is szívesen szednek túrázás közben gombát. Egyrészt ingyen van, a természet adja nekünk, másrészt rendkívül változatos ételeket ehet belőlük főzni, vagy akár fermentálni (savanyítani), sós vízben eltenni, sokan pedig szárítva és porítva, fűszerként vagy teaként fogyasztják a számos gyógyhatással bíró, például antioxidáns, immunerősítő gombaféléket. Minden erdei gombát ajánlott hosszabban, 20-25 percig főzni, és fagyasztás előtt is előfőzni, tanácsolja Anna, különben megkeseredhet, és oda a vacsora. Este már nem is előnyös őket fogyasztani, a bennük lévő magas rosttartalom (részben a rovarok páncélját is alkotó kitin) miatt nehezen emészthetők, megfekszik az ember gyomrát. Közben dúskálnak D-vitaminban és kalciumban, magas a fehérje- és nulla a koleszterintartalmuk, igazi szuperélelmiszerek.
Zabszem a labirintusban
Miközben újra leülünk rajzolni, Dotya instrukciói alapján ezúttal egy kisebb területre, egy-egy növényre vagy annak részletére fókuszálva, újabb ámulatba ejtő történeteket hallhatunk Annától, például arról, hogyan találják meg a nyálkagombák egy labirintusban a legrövidebb utat egy zabszemhez – először minden irányba nőnek, majd ha megtalálták a zabszemet, csak a legrövidebb út marad, a többi irányból visszavonulnak. Emiatt útvonal-optimalizáláshoz is alkalmazzák a Physarum polycephalumot, ami egy különösen igénytelen nyálkagombafaj, és agy nélkül is bámulatosan intelligens működésre képes. A tokiói metróhálózatot is ilyen gombák segítségével tervezték meg a mérnökök – oda tették a zabszemet, ahová megállókat akartak –, az IKEA dizájnerei is használják őket, de akár vászonra is rá lehet küldeni, és megfestik, sorolja Anna, a többi fajjal pedig talán csak nem sikerült még találkozni az emberi kreativitásnak.
Tér márpedig van a fejlődésre: 1750 óta eddig kb. 148 ezer gombafajt fedeztünk fel, és becslések szerint úgy 2,2-3,8 milliónyi, sőt, miután ők is folyamatosan fejlődnek, akár milliárdnyi ismeretlen faj lehet még. A popkultúrába is beszőtték magukat, a népszerű Last of Us videójátékban – amelyből az HBO idén nagyszabású sorozatot készített – az hozza el a zombiapokalipszist, hogy egy parazita gombafaj az embert használja gazdatestként. Ebbe jobb nem belegondolni, inkább álmodozzunk arról, hogy találtak már olyan gombafajt, ami bontja a poliuretánt, és képes lenne megoldani akár az egész, ember teremtette műanyagszemét-válságot a földön. Nem csak nagyvállalatok foglalkoznak ipari léptékben ilyesmivel, Anna azt mondja, Hollandiában például már kisebb bárok is beszereznek ilyen, akár a netről, Petri-csészében rendelhető gombafajokat, hogy helyben lebontsák a hulladékukat. No és ott vannak még a pszichoaktív gombák, amiket már az ősember is tudatmódosítóként fogyasztott próba-szerencse (balszerencse) alapon különféle rituálékhoz, mára pedig – noha a legtöbb országban illegális – hatalmas divat lett mikrodózisban varázsgombát fogyasztani, köszönhetően az olyan nagy sikerű Netflix-dokumentumfilmeknek, mint A gombák lenyűgöző élete és a Hogyan irányítsd az elmédet.
Az erdő internetje
– Nem lehet nem szuperorganizmusként tekinteni a gombákra. Az is nagyon izgalmas, hogy nem maradsz meg egyetlen egyednél, hanem látod őt a kapcsolataiban, és ezek által létezni. Itt is ha az ember végignéz, egy idő után nemcsak fákat és bokrokat lát, hanem látja a fák gyökereit is a talajban, meg az egész hálózatot, ami összeköti ezt a fát azzal a fával – mutat körbe a biológus. Nem véletlen mondják, hogy a gomba az erdő internetje, amin keresztül a fák, bokrok beszélgetnek egymással. A gombafonalak segítségével képesek jelezni egymásnak a veszélyt, például a kártékony rovarok felbukkanását, tudnak megszorult társaiknak tápanyagot küldeni, és a gombák is kapnak tőlük szénhidrát formájában. Ez többnyire egy kölcsönösen kellemes együttélés, ami folytatódhat még évekkel a fa halála után is. Meg is nézünk egy ilyen telepet, ami egyszerre rovar- és gombahotel, sőt Grand Hotel, olyan hatalmas. A modern erdőgazdálkodásban, amit helyben a Pilisi Parkerdő Zrt. is folytat, ezeket a kidőlt, korhadó fatörzseket már nem távolítják el az ártéri erdőből, hanem hagyják a természetet a maga ritmusában dolgozni.
Rögtönzött rajztárlat
Ha a szaharai barlangokban találtak 7-9 ezer éves, felismerhető gombarajzokat, akkor talán a mi rajzaink is elmennek pár ezer év múlva hiteles ábrázolásnak – nyugtázzuk. Akadnak itt rejtőzködő profik is – ezt már a Duna-partra kiérve, egy kidőlt fatörzsön rendezett, rögtönzött kiállításunk alapján szögezzük le. Az egyik résztvevő, Zoltán elárulja, hobbiból történelmi képregényt rajzol, és azért jön rendszeresen, mert szereti ezeket a laza, spontán együtt rajzolásokat. A mellette álldogáló János jogász egy nemzetközi multinál. Ő azután keresett természetközeli kikapcsolódást, hogy felköltözött vidékről Budapestre. Rajzolni mindig is szeretett, aztán ez egy időre eltűnt az életéből, most lelkes újrakezdő, mert jólesik a digitális elvonókúra, és társaságban, egészségesen kikapcsolódni is. A Facebookon talált rá a Gombarajzolóra, jár Dotya rajzszakkörébe is, ahol például együtt reggeliznek, miközben megrajzolják a csemegéket csendéletként.
A legfiatalabb rajzoló, a nyolcéves Rozi még akkor se hagyja abba az alkotást, amikor a többiek már hűsítő csobbanásra készülnek a folyóban. Az édesanyjával jöttek kettesben, ő is nagyon szeret rajzolni, három gyerek nevelése mellett az elmélyülés lehetőségét is értékeli. A megosztó körben aztán mindenki elmesélheti a számára izgalmas vagy új tapasztalatokat, Anna pedig a tenyeréből megmutat még néhány, itt talált gombát. A gévát sajnos előttünk leszedte valaki, látszottak a szikenyomok, de akadt még pulykafarokra hajazó, színes lepketapló, borostás egyrétűtapló, csengettyű- és júdásfülegomba – már a nevük is bámulatos, hát még a gyógyhatásuk! Receptötleteket is kapunk, a gombafasírttól az egytálételig, jól meg is éhezünk a Gombarajzoló végére, de magunkkal visszük a hasznos tanácsot: minden gombát meg lehet enni, csak nem mindet érdemes.
Kapcsolódásra vágyva
A Gombarajzoló ötlete Hódi Csillától származik, az amatőr mikológus képzőművésznek van egy egész „gombabirodalma”, melynek ez csak egy szelete. Az élményalapú edukációs programok során sokat lehet tanulni a gombákról, olykor közösen főznek belőlük, ehhez társul még az alkotási folyamat. Többen is vezetnek ilyen foglalkozást, Anna és Dotya már összeszokott páros, a rajztéma pedig mindig ki van nyitva, hiszen a gombák sem csak önmagukban léteznek. – Az egész a kapcsolódásról szól, a természettel, egymással és önmagunkkal is. Csak fogunk egy papírt és egy ceruzát, és nyomjuk, ami belőlünk jön, ahogy a természetben is minden teszi a dolgát – mondja Anna. – Különféle figyelemmel dolgozunk, akkor is, mikor keressük a gombát, és „hallózunk” az erdőben, meg amikor tanulunk róluk, megint másfajta figyelem, mikor elmélyedünk a rajzolásban. Izgalmas ezeket váltogatni, összehangolni is. Az ehető gombákat le lehet szedni, amit meg nem, azt haza lehet vinni úgy, hogy lerajzoljuk – teszi hozzá Dotya. Tartottak már növényes kollaborációt is egy erotikus-botanikus rajztúra keretében, Csilla és Dotya pedig kiadtak egy Erotikus Gombakalendáriumot. Bár nem tett jót a PR-jának a reklám, amitől sokan ebben a kontextusban a hüvelygombára asszociálnak, mondják nevetve, abban mindketten egyetértenek, hogy a növények beindítják a fantáziát, a buja látványukkal, vagy akár az illatukkal, és a szexualitás is a kapcsolódás vágyáról szól.
