A függetlenség kivívásának emléknapja, július 4-e, mindmáig a legnagyobb nemzeti ünnep Amerikában. Ha azt mondjuk, Amerika, többnyire az Egyesült Államokra gondolunk. A legismertebb közhely, ami erről a hatalmas országról elterjedt, hogy ez a népek olvasztótégelye.
Egyáltalán nem ez az igazság. A népek, a nemzetek, a nemzetiségek nagyon is őrzik hagyományaikat. A nagyvárosokban gyakran elkülönülve élnek. Van német, olasz, lengyel, kínai fertály, hogy az afroamerikaiakat és az indiánokat, azaz az „első népeket” ne is említsük. Ki-ki hozta magával és igyekszik őrizni hagyományait, szokásait, folklórját. De elkerülhetetlen volt, hogy át ne vegyék egymástól a közmondásokat, a szólásokat, a dalokat, a balladákat.
Az amerikai életmód, a küzdelem a földért, az aranyláz, a megtelepedés vágya, a bizalom és bizalomvesztés megteremtette a közös bölcsességet. Az aranylázak lovagjainak zöme szegény maradt. Sokan csavargók lettek, jó néhányan bűnözők is. A mezőgazdasági idénymunkások – jussanak eszünkbe Steinbeck hősei – tanyáról tanyára költöztek. Vándorló életmódjuk nem engedte meg, hogy vagyont gyűjtsenek. Megszabadultak a társadalmi kötelezettségektől is. Nem lettek polgárok, és a legkevésbé nyárspolgárok. Költészetük a természetből vett erős képpel fejezte ki, részben panaszkodva, részben dicsekedve, életformájuk tanulságát: gördülő köveken nem ül meg moha. Rolling stones gather no moss. Nem véletlen, hogy ezt a közmondást választotta nevéül a világhírű rockegyüttes.
Nem tudom, hova megyek, kérkedtek, de a magam útját járom. Egyszerre több célt is tűztek maguk elé. Az ilyen emberre mondták, hogy ha lóhátra pattan, egyszerre többfelé nyargalna.
Aki boldogulni akart, igyekezett birtokot, „farmot” szerezni. És ha már megvolt, aszállyal, éhínséggel, áradással, viharokkal dacolva megművelni. Több pénzt pazaroltak már a földre, mint amennyit nyertek belőle, summázták sorsukat. A pénz olyan, mint a trágya. Úgy válik javadra, ha szétteregeted. Akkor vezess lovat a vályúhoz, ha már van lovad! A pénz elcsöpög, ha nem tudod, mibe ömleszd. Előbb öld meg a bölényt, csak az után add el az irháját!
Mind az arany utáni hajsza, mind a kockázatos földművelés – a polgárháborúról nem is szólva – óriási tömegek kiábrándulásához vezetett. Meglepő módon az abszurditás fejezte ki a legpontosabban a félelmet, hogy az ember valamilyen vállalkozásba, „bizniszbe” fogjon. Az öszvér elment, hogy szarvat követeljen magának, és fül nélkül tért vissza. A kakas és a ló megegyezett, hogy nem lépnek egymás tyúkszemére. Addig élj, hogy megehesd a tyúkot, amelyik majd a sírhalmodon kapirgál!
A verseny, ahogy a közgazdászok állították, valóban serkentette a fejlődést. Ugrásra készen álltak, akik az ötről hatra akartak jutni. Ha nem teszem meg hétfőn, megteszi más kedden. A második milliót mindig könnyebb megszerezni. Szomjúsága versenyautó, jövedelme tragacs. Szerencse fia, aki korpát vet, búzát arat.
A sikeres emberek nem annyira tiszteletet, mint inkább gúnyt váltottak ki a lemaradókból. Megemeli a kalapját, ha kiejti a saját nevét, mondogatták ismerősükre, de azt is, hogy el nem menne lagziba, hacsak nem ő az ara, és el nem menne temetésre, hacsak nem ő a halott. És persze, ahova dől a pénz, onnan árad a bűz. Az irónia, az önirónia a csalódottakat és a „csakazértis” újrakezdőket sem kíméli. Utolsó dollárján bukszát vesz, hogy abba tegye azt a dollárt.
Az elmúlt másfél évszázad során a politikában, a vallási életben, a reklám világában megszámlálhatatlan szólás, bemondás, maxima, aforizma született. Törhetik fejüket a folklór tudósai, hogy a szövegáradatból melyik vált, melyik válik közmondássá, szólássá. Nem adhatunk nekik tanácsot, de azért jó, ha eszükbe jutnak a gördülő kövek.
Nemcsak hogy moha nem tapad meg rajtuk. A sodrásban rendületlenül fényesülnek, és a szürke tömegből felcsillanva mutatják majd meg az igazi értéket.
