A kis Pjotr Alekszejevics Romanov cárevics tízévesen túlélte a moszkvai sztrelecek lázadását (1682). Rémülten nézte végig, ahogyan a zsoldjuk elmaradásán és parancsnokaik kegyetlenkedésein feldühödött katonák betörnek a Kremlbe, felkoncolják főúri rokonait, a Nariskinokat. Az ámokfutást a fiú nővére, Szofja nagyhercegnő szerelte le ajándékokkal és ígéretekkel, attól fogva régenseként ő kormányozta az országot – és mindig pontosan fizette a zsoldot.
A sztrelecek (lövészek) voltak az első hivatásos, reguláris orosz haderő. Eredetileg a tatárok ellen verbuválta őket Rettegett Iván, a tűzkeresztségen Kazany ostrománál estek át (1552). Idővel húszezernél több, korszerű muskétával, alabárddal, lándzsával és szablyával felfegyverzett elitkatona állomásozott a fővárosban, fenntartásukra különadót vetettek ki. Belpolitikai erővé váltak.
Második nagy zendülésük azután robbant ki, hogy véres harcokban vereséget szenvedtek a töröktől a Krímben. Éhezve vánszorogtak a sárban, málhás állatok híján mindent maguknak kellett cipelniük. Amikor megtudták, hogy Moszkva helyett egy távoli helyőrségbe vezényelik őket, elcsapták parancsnokaikat, és megindultak a fővárosba, a cári miniszterek és gyűlölt külföldi tanácsadók ellen (1698).
Addigra az egykori rémült fiúcska, Péter volt minden oroszok egyeduralkodója, merthogy időközben felnőtt, és nővérét kolostorba záratta. Ám a lázadás idején éppen Angliában tanulta a hajóépítést; a puccsot a hűséges Romodanovszkij herceg és a skót zsoldosvezér, Gordon tábornok verte le kegyetlenül. A hírre a cár lóhalálában hazatért, hogy személyesen irányítsa a kínvallatásokat és kivégzéseket.
Az életben hagyottak bőrébe szégyenbélyeget égettek, azután más alakulatok között szórták szét őket távoli garnizonokba. Rövidesen mégis megint háborúba mentek, ezúttal a svédek ellen. A sztrelecezredeket végleg felszámolták ugyan, de a birodalomban fontos hatalmi tényező maradt a hadsereg – erre számos példával szolgál a Péter utáni trónviszályok és palotaforradalmak zűrzavaros kora.
A huszadik században a Patyomkin cirkáló matrózainak türelme fogyott el a férgektől hemzsegő ételtől (1905), bár ez az epizód nem jelentősége miatt, inkább Ejzenstejn filmklasszikusából emlékezetes. Ezt is vesztes háború előzte meg: a japánok elsüllyesztették a csendes-óceáni orosz flottát. A cári rend megbuktatásában kulcsszerep jutott az első világháború frontszökevényeinek (1917). Vörös tengerészek nélkül esélytelen lett volna a bolsevik államcsíny is.
A „forradalom büszkeségei”, a kronstadti matrózok keservesen megbánták, hogy Leninék oldalára álltak. Fellázadtak az új önkény ellen is, erre balti sziget-erődjüket megostromolták, a vonakodó sorkatonákat hátba lövéssel fenyegették a komisszárok (1921). A védőket lemészárolták, de vezetőjük, az anarchista Sztyepan Petricsenko (1892–1947) a befagyott öböl jegén elmenekült. Negyedszázad múltán, a világháború végén a finnek Sztálin követelésére végül csak kiadták. Nyomorultul, pusztult el ő is, valószínűleg egy rabtranszportban.