– A pénztelen világban a nyomorúság csalja ki az észt az emberből. Fájó, hogy sok javaslatunkat nem vették be a temetkezési törvénybe. Követendőnek találnánk a német példát, ahol az otthon tartott hamvak esetén a földhivatalnál be kell jegyeztetni a kegyeleti helyet a tulajdoni lapon, ha pedig eladják az ingatlant, azt meg kell szüntetni – foglalja össze a szakma véleményét Molnár Sándor, a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestületének elnöke.
Nem véletlen, hogy a kőfaragómester éppen ezt az országot hozza fel példaként, hiszen a hazai temetkezési egyesületek a napokban közös nyilatkozatot adtak ki éppen egy németországi eset kapcsán:
egy csomagmegőrzőben bukkantak egy magyar férfi hamvaira.
Az urnák helye a temetőben van, megakasztja a gyászfeldolgozást, továbbá kegyeletsértéshez, illetve mások kegyeleti jogának megsértéséhez vezethet, ha valaki a temető helyett otthon tárolja a hozzátartozója hamvait tartalmazó urnát, szögezték le az egyesületek a Magyar Távirati Irodához (MTI) eljuttatott írásukban. Pszichológusi vélemények szerint az urnák hazavitele akadályozza a gyászfeldolgozást, ennek pedig szerintük idővel komoly mentális és pszichés következményei lehetnek. De hogy is állunk az elmúlás, a búcsúzás kérdéséhez? – vetődött fel bennünk a hír olvasása után. Mi lesz a temetői síremlékek, a márvány és a beton sorsa a „megváltás” időszakának lejártával? És valójában hová temetjük halottainkat, amikor sírhelyet váltunk meg? Mekkora teret nyernek az emlékezés alternatív módozatai?
Helyet kér az emlékezés
– Minden tekintetben változnak a temetkezési szokások. Egyre nő a hamvasztások és az alternatív elhelyezések száma. Utóbbi esetben az urna egy falban, sírban, templomban kialakított részen kap helyet. A hamvak szórására is számos megoldás van, történhet légből, és kerülhet vízbe. Gyémánt készíttethető a hamvakból, de vehetnek az elhunyttól ujjlenyomatot, hogy ékszerben örökítsék azt meg. Illetve – ez nekünk fájó pont – ugyancsak emelkedik a hazavitt hamvak száma – ezt a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesülete (MATESZSZ) elnöke, Palkovics Katalin szögezi le.Szavaiból az is kiderül, hogy a hihetetlennek hangzó németországi eset nem is olyan ritka. Tíz éve magán- vagy közokiratban foglalt nyilatkozattételt követően arra lehetőség van, hogy a hamvakat hazavigyék. Azt az említett MTI-közlemény is rögzíti, hogy
az urnát méltó körülmények között kell tárolni, mások számára is biztosítva, hogy leróhassák a tiszteletüket.
Annak ellenére, hogy megengedett, a hamvak hazavitelét elsősorban pszichés és kegyeleti szempontból nem tartja hosszú távon elfogadhatónak a temetkezési szakma.Meggyőződésük, hogy nem egészséges dolog egy urnával együtt élni. Palkovics Katalin maga is tapasztalt olyat, hogy bár óva intett tőle egy családot, otthon helyezték el az urnát. Pár évvel később belátták, hogy rosszul döntöttek, és temetőben szeretnék tudni a földi maradványokat. A szakegyesület elnökének meggyőződése, hogy kell egy hely, ahová emlékezni járhatunk, és erre egy sírkert a legalkalmasabb. Ha oda belépünk, már a hely maga is csendre, tiszteletteljes viselkedésre késztet. A hazavitt hamvak negatív pszichés hatásain túl a kegyeletteljes elhelyezés is sokszor csorbát szenved Palkovics Katalin szerint.
Megesik, hogy kukában, eladott lakásban, udvaron elásva bukkan elő a hamvveder.
Ha az azon látható adatok alapján sikerül felkutatni a temettetőt, őt szokták felkérni, méltóképp helyezze végső nyugalomra a rokonát, egyéb esetben a feladat az önkormányzatra marad.
Temetőből lakótelep
Változnak a temetési szokások: vidéken 60, nagyobb városokban, a fővárosban 80 százalék körüli a hamvasztások aránya. Ez lehet az egyik oka, hogy a temetők nem terjeszkednek. És az, hogy a gazdátlanná vált nyughelyeket három meghirdetés után újraértékesítik, osztja meg tapasztalatait Molnár Sándor. A temetkezési törvény szerint ha lejár a sírhely megváltási ideje, és azt nem hosszabbítják meg, a földi maradványokat kiemelik, és egy méltó helyen végső nyugalomra helyezik. Ez akár közös sír is lehet. A felépítményt – hiszen magántulajdon – a hozzátartozó elviheti még akkor is, ha a sírhelyet már nem tudja, nem akarja tovább fizetni. A kőfaragómester a szakmában eltöltött öt évtizedben azt tapasztalta: márványt már alig készíttetnek, gránitot gyakrabban, a műkő síremlék esetén pedig eleve 25 évvel lehet számolni, így azzal nem szoktak bajlódni az örökösök. Ritkán előfordul, hogy az emlékművet elbontja a hozzátartozó és átviszi egy másik sírhoz, vagy ha szobor, díszkerítés állt ott, többnyire azt is elviszik a rokonok.
Ha nincs senki, aki a tárgyi emlékről gondoskodna, akkor a temető tulajdonosára száll a tulajdonjog, aki saját költségén elbontatja. A „gazdátlan” síremlékek többsége elöregedett műkő, amelyet szinte mindig ledarálnak, útalapba tesznek. Az elfeledett sírok között gránit, márvány alig akad. A Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének elnökhelyettese, Varga György azt is elmondja: a temetők „újjászületésére” is van mód, nem is csak egyféle. – Ha egy sírkertbe már egyáltalán nem temetnek, akkor az utolsó sírhely lejártáig az a hely hivatalosan temető. Ezután két lehetőség marad. Az egyik az exhumálás, amikor a testeket, urnákat beazonosíthatóan, méltó körülmények között helyezik el, a területet pedig hasznosítják – mondja az elnökhelyettes.
Jó példa erre a szegedi Franciahögy, ahol az egykori sírkert helyén ma lakópark áll.
A másik lehetőség, hogy a sírhelyeket érintetlenül hagyják, és a valaha volt temetőből kegyeleti parkot hoznak létre.
Porból lettünk ékkővé?
A szakmájukat az emberek nem szokták szeretni – teszi hozzá Palkovics Katalin. Félnek a témától, mert a temetés, a halál hazánkban tabu, az említését is kerülik. Ha megtörténik egy családban az, ami előbb-utóbb mindenkivel, a hozzátartozók sokkhatásként élik meg, sok esetben a gyors megoldásra törekednek. Nem is ismerik, mit szeretett volna az elhunyt, mert amikor az idősödő rokon beszélni akart erről, a fiatalabbak riadtan hárították a témát. A szakegyesület elnökének több olyan esetről van tudomása, amikor
az itt maradottak örök lelkiismeret-furdalással küzdenek, amiért sosem hallgatták meg a felmenőiket arról, hogyan szeretnének búcsúzni a földi világtól.
Mindenkinek azt tanácsolja: fogadjuk el, hogy elkerülhetetlenül két végpontja van az életünknek, nem kell félni, hallgassuk meg, ha az idős hozzátartozónk felhozza a témát.
És hogy mi az olcsó, mi a drága? Ez is relatív, tudta meg lapunk végső búcsúztatás területén járatos szakértőktől. A hamvakat repülőből szórni első hallásra nem olcsó, az ár 300 ezer forint körül indul. De a legalább 350 ezres koporsós temetés, az évtizedeken át tartó sírfenntartás, gondozás sem az, hallottuk viszonyításként. A már említett gyémántkészítésre Európában Svájcban van lehetőség. Az eljárás 6-8 hónapig tart,
a hamvakból először grafitot készítenek, ami nagy nyomáson alakul drágakővé, az ár 1000 euró körül indul.
Ez a fajta emlékezés is kettős megítélés alá esik. Egy temetkezési vállalkozó például leszögezte: a hamvakból való ékszerről mindenképpen lebeszélné az érintetteket. Úgy véli, a testünkön viselt néhai embertársunk, még ha ékkővé nemesült formában is, pszichés hatás szempontjából nem sokban különbözik az otthon tartott urnától.
Nagy hiba a kapkodás
Az ilyen nehéz szakmák esetén – ahogy általában az életben is – szükséges, hogy munka után leeresszen az ember, ezért szívesen gondolnak vissza az olyan esetekre, amelyek derűt vittek a súlyos hétköznapokba, hallottuk több érintettől. Egy sírköves idézett fel egy sok-sok éves történetet. Lélekszakadva állított be hozzá egy asszony: még aznap kezdjen neki az idős családfő síremlékének. Másnap még ennél is kétségbeesettebben került elő. Hagyják a munkát, könyörgött, a nyomát is tüntessék el annak, ameddig eljutottak. Félreértés történt, az öregúr hála istennek nemhogy nem hunyt el, de egyenesen jobban van, és világraszóló botrány lesz abból, ha megtudja, a család már az emlékhelyét csináltatta.
