Elek Vince bácsit két dologról ismerték Hanságszéppusztán: egyrészt nyugdíjas hentes lévén kiváló böllérként tartották számon, és szinte minden házhoz őt hívták, ha disznót akartak vágatni; másrészt roppant lelkes horgász volt, olyannyira, hogy az Alsó-tavi Horgászegyesület vezetőségébe is beválasztották. Igaz, innen a most elmesélendő történet következtében távozni kényszerült, mert az azért mégsem járta, hogy a község „drogbárója” döntse el, mennyi és milyen hal is kerüljön abban az esztendőben az Alsó-tóba.
Az események, melyek okán a hetven fölötti, kövér, tarkopasz, pirospozsgás arcú, nagy bajszú, szóval igazi kiérdemesült hentesmester kinézetű Vince bácsiból Don Vincsenzó lett, Koós Ivánéknál, a pincében vették kezdetüket egy fagyos december eleji napon. Természetesen itt is disznót vágott meg dolgozott fel az öreg, és délután háromra, mikor sorra került kolbásztöltés, már mindent is megbeszéltek egymással. A közös témák elfogytán Vince bá rátért a horgászatra, amire azért kellett ennyit várnia, mert sem Ivánt, sem a két fiát nem lehetett volna hat ökörrel sem elrángatni egyetlen tó partjára sem. Épp ezért az öreg is azt kezdte el mesélni a „minden milyen rohadt drága lett” téma farvizein evezve, hogy az etetőanyagok nagyon sokba kerülnek, de neki nemrégiben ezzel kapcsolatban támadt egy zseniális ötlete:
– Vettem egy zacskó kendermagot, de nem fogom ám föletetni a halakkal! – mesélte két kolbász megtöltése között néhány pálinka és persze fröccs hajtotta lelkesedéssel. – Van egy kis földem a határban, oda elültetem, hagyom fölmagozni, aztán lesz annyi etetőanyagom, mint a rosseb. Még a haverokat is én fogom ellátni vele.
Koósék persze lelkesen bólogattak, hogy milyen okosnak tetszik lenni a Vince bácsinak, és nagyjából el is engedték a fülük mellett a dolgot. A munka szépen elkészült, és az egész Koós család úgy gondolta, hogy a következő télig maximum valamelyik helyi kocsmában találkoznak az öreggel, ám ez nem így történt. Az ezt követő augusztusban egy szép napfényes késő délután ugyanis megszállta a rendőrség a falut, és Vince bácsit hátrabilincselt kézzel vitték be a győri kapitányság szervezett bűnözés elleni ügyosztályára. A megyei lapban pedig másnap a következő cikk jelent meg:
Füstbe ment drog Hanságszéppusztán
Akár százmillió forintot is kereshetett volna a gazda azon a kannabiszültetvényen, melyet tegnap fedeztek fel a tóközi településen. A terület tulajdonosa, E. Vince állítja, hogy sejtelme sem volt róla, micsoda értéket termelt, mivel ő csak halcsalit szeretett volna előállítani. A hatalmas ültetvényről a megyei rendőr-főkapitányságra érkezett információ a héten, és annak valóságtartalmáról azonnal meg is győződött a helyi körzeti megbízott. Vadász István rendőr zászlós a terepszemlét követően értesítette a megyei kapitányságot, melynek munkatársai tegnap kora este a Rábca bevetési csoport segítségével, összehangolt akcióval tettek pontot az ügy végére.
A kommandósok E. Vincét magukkal hozva érkeztek meg a bűnügyi helyszínre, míg a szervezett bűnözés elleni ügyosztály munkatársai a növény- és talajvédelmi szolgálat szakértőjével jelentek meg. Miközben a szakértő a nyomozók segítségével mintákat gyűjtött a későbbi vizsgálatokhoz, az osztály munkatársa kannabisztesztet végzett, és a csíkon hamarosan meg is jelent a kábítószer-tartalmat jelző vörös szín.
Azóta mi is utánanéztünk a dolognak, és a következőre jutottunk: információink szerint egy tőről legalább nyolcvan adag anyag nyerhető ki. A bűnügyi helyszínen hat sorban, negyven méter hosszban ezerhatszáz tövet ültettek. A feketepiacon jelenleg egy gramm marihuánához nagyjából ezer-ezerötszáz forint körüli összegért lehet hozzájutni. Így nagyon visszafogottan számolva is az ültetvény feketepiaci értéke jelentősen meghaladja a százmillió forintot. E. Vince őszintének tűnő megdöbbenéssel állt a táblája mellett, miközben a helyi köztisztasági munkások fűkaszával elkezdték learatni az ültetvényt.
– Az egyik győri horgászboltban vásároltam nagyjából másfél kilót a kendermagból azzal a céllal, hogy elvetem, majd mikor felmagzik, haletető anyagot gyártok belőle. Fogalmam sem volt róla, hogy ahhoz a növényhez engedély kell, amit régebben kötélkészítéshez termeltek. Eszem ágában sem volt kábítószert előállítani – magyarázta a nyugdíjas férfi.
A munkások eközben hegyekbe rakták a learatott „füvet”, majd gázolajjal lelocsolva meggyújtották. A százmilliós érték pillanatok alatt füstté vált.
Persze Koósék is meglepetten olvasták ezt a cikket az újságban, mivel fel sem tudták tételezni Vince báról, hogy le akarta volna tarolni a megye drogpiacát. Persze ekkor még eszükbe sem jutott az a pár hónappal ezelőtti beszélgetés a disznóvágáson, mert aznap délután háromra már ők is túl voltak pár sörön meg pálinkán, de az öreg nagy szerencséjére nem azokat az agysejtjeiket irtotta ki az alkohol, amelyeken ez a rész volt elraktározva. Néhány nappal a cikk megjelenése után ugyanis megjelent náluk Vince bácsi, és az idősebbik Koóst kereste:
– Szevasz, Iván, segítened kell rajtam!
Koós gyanakodva mérte végig az öreget, és erősen elgondolkodott, hogy vajon a helyi „drogbáró” mégis mit akarhat tőle.
– Mondjad, Vince bátyám, miben segíthetek!
– Ugye emlékszel, amikor télen disznót vágtam itt nálatok?
– Persze.
– És arra is emlékszel, mit mondtam délután a horgászatról?
Ivánnak kicsit törnie kellett a fejét a dolgon, így csak pár másodperc elteltével válaszolt:
– Ja, valami haletető anyagot akartál venni, meg elültetni, aztán termeszteni. – Ebben a pillanatban fény gyúlt Koós szemében: – Basszus, azt aratták le a múltkor?
– Igen, sajnos az volt.
– Nem semmi vagy, öreg – állapította meg Koós most már vigyorogva, aztán megkérdezte: – És miben tudok segíteni?
– Szerencsére a számlám megvan a magvásárlásról, azzal be tudom bizonyítani, hogy törvényesen vettem. De még azt is igazolnom kéne, hogy jóhiszeműen jártam el, és ha te elmondanád a bíróságon, hogy nektek előtte meséltem a dolgokról, az nagyon jó lenne. Az ügyvédem szerint azt el fogják hinni, hogy olyan hülye csak nem vagyok, hogy ha drogot akarok termeszteni, akkor előtte egy disznóvágáson dicsekszem vele.
– Persze, szívesen elmondom, ha ezzel segítek.
Ebben ki is egyeztek, és Koós hamarosan meg is kapta az idézést. Azon azért nagyon jót röhögött, hogy életében először kell tanúskodni mennie, és akkor is drogügyben. Mindenesetre a kijelölt napon békésen bevonult a bíróságra, ahol már a portásba sikerült belefojtania a szót. Az ajtónálló ugyanis nagyon kedélyeskedve kezdett beszélgetni vele:
– Aztán mi a helyzet, haver, először vagy a bíróságon?
– Hálisten, még sose kellett ilyen helyre jönnöm.
– Figyelj ám, mit mondasz, mert lehet, hogy kifelé már vezetőszáron mész!
– Majd igyekszem óvatos lenni.
– És milyen ügyben jöttél?
– Nagyüzemi drogtermesztés és -kereskedelem!
A portás ezzel be is fejezte a vicceskedést, és kissé aggódva szállt magába, hogy mégis milyen nagykutya maffiózóba sikerült beleszállnia. Szépen el is hallgatott, és onnantól gyanakodva méregette Koóst egészen addig, amíg be nem hívták a tárgyalóterembe. Ott aztán sok probléma már nem adódott, Iván szépen elmesélte a disznóölési élményét, és már mehetett is haza.
Legközelebb akkor hallott Elek Vince bácsi drogügyéről, mikor az öreg egy hűvös őszi napon megjelent Koósék ajtajában egy üveg saját gyártású pálinkával:
– Na, mi a helyzet, nem kaptál életfogytiglant, Vince bátyám? – kérdezte Iván, miután beinvitálta az étkezőbe.
– Hát egyrészt neked köszönhetően nem. A vadkendernek alacsony volt a drogtartalma, a számla meg a mentő tanúk miatt pedig elhitték, hogy jóhiszemű voltam.
– Na, jól van akkor. És azt már megtudtad, ki nyomott fel?
– Nem, pedig megköszönném neki, mert igen jót tett velem!
– Igen jót? – kerekedtek el Koós szemei. – Hiszen hónapokig járhattál a bíróságra!
– Pedig elhiheted, hogy nagy mázlim volt. Ha jövő tavasszal veszi észre az ültetvényt ez a jóember, még jobban megszívom, mert közben annyit módosítottam a terven, hogy az idei magtermés nagyját újraültettem volna. Akkor aztán annyi vadkenderem lett volna, hogy ha azzal kapnak el, azt ki nem magyarázom semmilyen jóhiszeműséggel, és még a műanyag lakat is rám rozsdáll.
– Hát akkor igyunk erre a nagy szerencsére! – öntötte tele a poharakat Iván, aztán gyanakodva pillantott rá a pálinkára. – De ezt ugye nem kannabiszból főzted?
– Isten ments, többet még a halakat se etetem kendermaggal! – közölte Vince bácsi, aztán koccintottak. És még néhány felest békésen megivott együtt Koós Iván és az öreg Don Vincsenzó, aki innentől kezdve nem tudott annyi disznóvért kiontani, hogy azzal ezt a nevet lemossa magáról.
