;

mese;márvány;gyerekirodalom;

- Bagossy Júlia: A márványba öntött királylány meséje

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innen, egy parányi falu szélén, egy farönkből épített kalyibában élt egyszer egy hatalmas, szőrös, zengő hangú óriás. Ezt az óriást büdösnek, zajosnak és csúfnak teremtette az Isten. A falu lakói nem szerették, ha az utcákon járkált, a kisgyerekek féltek tőle. Az óriás gyakran hagyott maga után gödör nagyságú lábnyomokat, és néha olyan hangosan horkolt, hogy a tyúkok nem mertek tojásokat rakni a falubéliek udvarában. Így hát az óriás nem lakhatott máshol, csak a falu legszélén, ormótlan kalyibájában. Gyakran sírt a hatalmas lény, tócsányi könnyeivel öntözte a bokrokat. Éppolyan férfi szeretett volna lenni, mint a többi, de be volt zárva saját rút testének börtönébe. Egyetlen öröme volt az életben: született egy lánya, akinek kék gyöngyből volt a szeme, és színaranyból a haja. Az óriás elhatározta, hogy nem fogja hagyni, hogy a lány az idő múlásával elveszítse szépségét: alig volt tizenhat esztendős, mikor egy éjszaka márványba öntötte a testét. A lány ettől a naptól fogva nem mozdulhatott sehová: gyönyörű vonásai az örökkévalóságig belefagytak a sima és hideg márványba. Az apja, mint egy szobrot, odacipelte az ablak elé, és ha a falubéliek arra tévedtek, mind elámultak a márványlány szépségén.

A lány kék gyöngyszemével további tizenkét esztendőn át leste az ablakból a világot. Nem beszélgetett senkivel, nem olvashatott könyveket, nem volt ismerete a falubéliek szokásairól. Ha néha valaki elsétált az ablak előtt, a lány irigyen nézte szabad mozgását, hallgatta beszédét, nevetését.
Tizenkét esztendő elteltével egy csütörtök reggelen az ablak előtt elkocogott fehér paripáján az ország egyik hercege, Szeder. Szeder herceg szőke volt, bátor, és egy kicsit rosszul tájékozódott, az Óperenciás-tengert kereste, de eltévedt, és órák óta az óriás kalyibája volt az egyetlen építmény, amivel találkozott. Fáradtan lehuppant kedves lováról, adott neki némi abrakot, majd bekopogott az óriás kalyibájába. A ház ura nem volt otthon: medvehúsra vadászott a közeli erdőben. Csak a márványlány leste kék szemeivel a herceget az ablakból. Szeder közelebb lépett az ablakhoz, és megpillantotta a lányt. Elámult a gyönyörűségtől: soha ilyen szép testet eddigi életében nem látott. És mivel okos herceg volt, azonnal megértette: ez a lány rabságban él.

A márvány alól halk duruzsolás hallatszott:

– Apám elment egy időre. Kérlek, vigyél el innen, messze, az Óperenciás-tengeren túlra, odáig ő sem tud elmenni.

A herceg azonnal beleszeretett, és erős vágy fogta el, hogy segítsen neki. Felnyergelte fehér paripáját, rákötözte a lány nehéz testét, és elindultak a tenger felé. Néhány órával később az erdőben vándorolva még hallani vélték a messzeségben az óriás zengő bömbölését. Hét nap és hét éjjel mentek. A hatodik napon Szeder herceg fehér paripája nem bírta tovább a márvány súlyát – összeesett az erdő közepén, és kilehelte a lelkét. Onnantól egy egész napon át a herceg vonszolta maga után a lányt. A menetelésben cipője elkopott, lábát sebesre vágták a kövek, és egy szemhunyásnyit sem mert aludni, félt az óriás bosszújától. A hetedik nap estéjén elérték az Óperenciás-tengert. A tenger végtelen volt, tiszta és csendes. Egy százezer esztendős öreg halász üldögélt csak a partján, apró halakra vadászott botjával.

– Hová viszed ezt a márványba öntött lányt? – kérdezte a halász a herceget.

– Feleségül szeretném venni.

– Szereted őt?

– Az életemnél is jobban.

– Szeresd vele együtt magadat is – tanácsolta az öreg halász, és közben a herceg sebes lábaira pillantott.

A halász kölcsönadott nekik egy ladikot, átkeltek a tengeren, és partot érve végre mindketten megnyugodhattak: az óriás ide már nem jöhetett utánuk. Nem messze lakott innen a herceg, felvonszolta a márványlányt palotájába, és odaállította őt hálószobájának közepére.

– Itthon vagyunk – sóhajtott Szeder, majd a fáradtságtól összerogyott, és elaludt.

Aludt két napig, és boldogan ébredt. Végre nyugodtan gyönyörködhetett a lányban.

– Szabadíts ki – duruzsolta a lány a márvány alól.

Szeder bólintott, majd megérintette jobb kezének ujjával a márványt. Olyan hideg volt, mint a jég. A lány felszisszent: nem volt hozzászokva az érintéshez.

Szeder először egy hatalmas kalapácsot akart hozni, melynek láttán a lány gyöngyszemeiből ömleni kezdett a könny: félt a hatalmas szerszámtól. Némi töprengés után a herceg elkezdett tűzifát hordani a szobába, majd hatalmas tüzet gyújtott a kandallóba. Nyár dereka volt ugyan, de még nagyobb meleget varázsolt a lány kedvéért a herceg. Napokon át élesztette a tüzet, közben fiatal homlokáról patakzott a verejték. A márvány pedig szép lassan olvadni kezdett. Nehezen olvadt, de a lány hálásan duruzsolt. Ha a herceg elfáradt, elpilledt a forróságtól, rászisszent:

– Ne add fel, mikor már éppen olvadni kezdtem!

Ettől fogva így éltek a palotában: a herceg meleget csinált, a lány pedig szép lassan olvadozott. Az udvari nemesség csodájára járt Szeder kitartásának. Bár a márványréteg napról napra csökkent a lány testén, Szeder bárhányszor megpróbálta megölelni, megcsókolni szerelmét, szúrós hideg fogadta ajkát és testét. A lány nem ismerte a szerelmet, sose látta, hogy csinálják az emberek. Beszélgetni sem tudott semmiről, a hosszú évek némasága elfeledtette vele az összes fontos dolgot, amiről az emberek társalogni szoktak.

– Te nem szeretsz engem – sóhajtott egy reggel Szeder.

– Szeretlek – mondta a márványlány.

Két esztendő múlva egy hajnalon a lány végre megmozdult. Épp csak pislákolt a tűz a kandallóban, ő pedig tett felé néhány bátortalan lépést. Boldog volt, látta saját fiatal arcát tükröződni a leolvadt márványtömbökön. Képes lett a mosolygásra. A szoba másik felén gubbasztott Szeder, a lány elindult felé, hogy hálásan megölelje, megcsókolja kedvesét: de Szeder nem mozdult többé. A folytonos füst befeketítette tüdejét, a magány megette egykor tiszta lelkét, a forróság kiszárította puha bőrét. Ott aludt el örökre, a márványdarabok között.

A könyvhétre jelent meg a Cerkabella Kiadó A holdfény őrei sorozatának első kötete, melyet Pifkó Célia jegyez (illusztráció: Horváth Ildi). A Füveskönyv afféle vakációs kalandregény, amely egy különleges szigeten játszódik, ahol a mesének hitt dolgok bármikor valósággá válhatnak. A regény hetedik fejezetéből közlünk részletet.