– Mit szeretett volna hozzátenni a könyvével az Orbán-tematikához?
– A könyv nem Orbán Viktorról, pontosabban nem csak róla szól. Ami most Magyarországon van, azt nem lehet kizárólag az ő nyakába varrni. Sok oka van, hogy Magyarországot ilyen hamar centralizálni lehetett, és a maga módján az egész rendszerváltó és rendszerváltás utáni politikai elit felelős ezért. Olyan struktúrák alakultak ki 1990 után, ami lehetővé tette, hogy egyetlen politikai párt akár már a szavazatok egyharmadával abszolút többséghez, a felével pedig alkotmányozó többséghez jusson. Az már Orbán felelőssége, hogy ezt arra használta, hogy az alkotmányos korlátokat lebontsa a kormánya előtt. A kétharmados hatalom példa nélküli a mai Európában.
– A centralizációs törekvések, lehetőségek mennyire jellemzik a kelet-európai posztszocialista régiót?
– Érdekes módon ha közelebbről megvizsgáljuk, a közép-európai országokban nagyon hasonló a politikai gondolkodás, a politikai kultúra. Szinte mindenhol kialakult egy nagy, jól beágyazott párt, amelyet több kisebb vesz körül. Mégis csak Magyarországon vált lehetővé, hogy alkotmányos hatalomra tegyen szert egyetlen párt. Ennek egyik fontos oka, hogy az alkotmányos rendszerünk centralizált, nincs közvetlenül választott elnök vagy erős regionális szintű önrendelkezés, nagy a kormány hatalma, a választási rendszerünk pedig alapvetően a „többség mindent visz” elve alapján működik, tehát a győztes párt nem feltétlenül kénytelen koalíciót alkotni. Ezek mind olyan tényezők, amelyek megnövelik a túlhatalom lehetőségét, kicsi a demokratikus intézmények ellenőrzése a kormány felett. Más országokban is vannak olyan jelentős pártok, mint a Fidesz, de azok mindig koalícióra kényszerülnek, és nem tudnak sok cikluson át hatalomban maradni, mert a választási rendszereik sokkal arányosabbak, és biztosítják a politikai váltógazdaságot. Nálunk az MSZP már 1994-ben abszolút többséget tudott szerezni 33 százalékos listás támogatással. Azóta tudjuk, hogy a mi demokráciánk sebezhető. De a magyar politikai elit mégsem volt képes azokra a korrekciókra, amelyek erősebbé, stabilabbá tették volna a demokratikus intézményeket. A nagy pártoknak ugyanis ez a rendszer jó szolgálatot tett. Csakhogy időközben az MSZP, mint más posztszocialista pártok a régióban, elsorvadt.
– Mivel magyarázható, hogy ma rendre a jobboldalon jelentkeznek autoriter törekvések?
– A kelet-európai szocialista pártok morális teherrel léptek be a szabad és demokratikus világba, és a rendszerváltástól kezdve fontos volt számukra az igazodás a demokratikus játékszabályokhoz. Ez a fajta korlát a jobboldali pártoknál nem alakult ki, amelyek morális alapon tekintettek a saját létezésükre. Azt mondták: évtizedeken keresztül el voltunk nyomva, most jár nekünk, hogy hatalmon legyünk. Ezt az érvet a radikális vagy új jobboldali ideológusok a 2000-es években le is írták, és a mai napig működik, főleg amikor a demokratikus játékszabályokat a kormány újra- és újraírja. De egészében mégis az a helyzet, hogy egyetlen politikai erőben sem lehet maximálisan bízni. Jobb megelőzni, hogy bármelyik túlhatalomra tehessen szert. Valamikor ez volt a Fidesz logikájának meghatározó gondolata.
– A könyvének alcímére utalva: kik és miért hagyták Orbánnak lebontani a demokráciát? 1994-ig ön is tagja volt a Fidesznek, és emlékei szerint a vezetőségben többen is felfigyeltek aggasztó vonásokra a személyiségében. Mi segítette őt mégis vezető szerepbe?