- Porban az igazság – Tényleg elragad a hév, még akkor is, ha kívülállók vagyunk

– Nyugi, viszek magammal rongyot!

Nem gondoltuk volna, hogy ilyen mondatot hallunk egy autóversenyen, de hamar megvan a megfejtés. Fiatal, overallos srác ballag komótosan a porban, felkapaszkodik az emelkedőn, kicsit nézelődik, a sánc túloldalán lejjebb ereszkedik, és felveszi, amit keresett. Megértjük, mi tehát a textília szerepe: egy imént leszakadt, még forró kipufogót lóbál a kezében. Amott egy motorháztető árválkodik, máshol felismerhetetlenné aszott fém és műanyag alkatrészek, de ezen itt senki sem akad fenn, hiszen ahol fát vágnak, ott hullik a forgács, illetve ha már Alföld-kupa, adjuk meg az esélyt a nyelvi leleménynek: ahol autó­krosszba vágnak, ott hullik a vas…

– Nagy dolog ez. A Covid óta ez az első verseny Csongrádon – néz körbe büszkén az ipartelepi úton kialakított pályán Molnár Zsolt helyi autóbontós, akit a lóerők világában Mexiként ismernek. A földsáncos ringben, ahol – ezúttal szó szerint – visszatért az élet a régi kerékvágásba, egy egész hétvégét áldozhattak a hobbijuknak e technikai sport szerelmesei. – Autókrossz, és nem roncsderbi – emeli ki készséges kalauzunk. – Ebben a versengésben nem szabad direkt egymásnak menni, nincs az autókon kívül csövezet – ismerünk meg fontos különbségeket.

Lóerő, logika

A megmérettetés a kupasorozat állomása. Minden versenyen vannak helyezettek, és az év végi összesítéskor derül ki, ki a legjobb. Azt szokták mondani, teszi hozzá szerény mosollyal a ring házigazdája, hogy ez az ország egyik legjobb pályája. Sokat dolgoztak érte, hogy ilyen legyen. Az önkormányzattól bérelt területen bőven volt tennivaló, egy jó versenypálya nem nő ki csak úgy a földből.

– Attól jó egy pálya, hogy vannak benne hosszabb egyenesek, ahol az autó teljesítménye kap teret, és lehet előzni – magyarázza türelmesen a hozzáértést teljes mértékben nélkülöző kérdéseink hallatán. – Vannak jobbos, balos és hajtűkanyarok, látványos ugrató. A pálya nem unalmas, 13-15 méter széles, ami azért fontos, mert van hely keresztbe rakni a kocsit, előzni kívül-belül. A versenyzők kipróbálhatják a vezetési technikákat, mert ez olyan sport, ahol mindig agyalni kell. Persze, fontos a lóerő, de a logika legalább ennyire, pláne csúszós pályán. Ebben a sportban valódi egyenjogúság van, nincs nemenkénti futam, életkor szerint csak egyetlen kategória, az ifjúsági sorolja a versenyzőket, az összes többi az autót helyezi el valamilyen rendbe. Láthattuk teljesítmény és típus szerint Ladák, fürge holdjáróra emlékeztető buggyk és összkerék-meghajtású járművek futamát. A közös – és az első – mindegyikben a biztonság. Amilyen komolyan átnézik az autókat a gépátvételkor, műszakilag sokkal inkább rendben vannak, mint némelyik „közúti versenyző”. Szabályok nélkül persze itt sem megy: ha valaki lerobban vagy kisodródik, sárga zászlóval jelzik a többieknek, hogy ott valamire számítsanak, ne előzzenek, meséli Molnár Zsolt.

Kikalapált nyakkendő

– Egy átlag utcai autót ízzé-porrá kell szedni, és onnan újra összerakni – ezt már Bugyi Zsolt részletezi, amikor azt szeretnénk megtudni, hogyan lesz egy valamikori családi Ladából krossz­autó. Lehet növelni a lóerőt a motor tuningolásával a minél nagyobb teljesítményért. Kell bele egy bukókeret, hogy megvédje a versenyzőt. Gázcsőből hajlítják, adott nyomvonalon rögzítik, ami azért fontos, hogy ha az autó tizenötöt bukfencezik, akkor se görbüljön a karosszéria, és ne legyen baja a sofőrnek. Az üzemanyagtartályt és az akkumulátort hátra kell helyezni, kötelező a plexifal, hogy ha eldurran a hűtőcső, a forró folyadék ne csapódjon rá a versenyzőre. Ezek ugyan nem hivatalos versenyautók, de egy szabályzatnak meg kell felelniük.

– Naná, hogy verseny után mindig van kalapálgatnivaló – fűzi hozzá, miután megjegyezzük, elővigyázatosság ide, szigorúság oda, azért minden karosszéria olyan, akár a Hold felszíne. Persze van az a fázis, amikor a tulajdonos megálljt parancsol a kopácsolós esztétikai beavatkozásnak, és kicserél a járművén egy elemet. – Egy versenyző odafigyel arra, hogy valahogy kinézzen az autója. Ha bálba megy az ember, csak köt egy nyakkendőt – érvel nevetve Bugyi Zsolt. Annak idején ő is részt vett a pálya építésében. A területen régen homokot bányásztak, aztán szeméttel hordták tele, ástak ki fürdőkádat is, néhol akkora gödör volt, hogy a fél autó elveszett volna benne. – Négy munkagép kétheti munkája volt, hogy erre a futamra minden tökéletes legyen – mutat körbe Molnár Zsolt. Figyelembe kell venni, hogy a nézők körbe tudják járni, védő földsávot kell emelni, hogy nehogy közéjük sodródjon egy versenyző vagy egy elszabadult kerék.

Bizalomban egyetértés

Elstartol a verseny. Ugyanaz a kanyar olykor több versenyzőt is jégre visz. Először egy bordó járgány hasal fel a töltés tetejére, a pilóta próbálkozik a puha földhányáson, aztán kikászálódik, lemegy a pályáról. Percek múlva egy fehér sorstárs érkezik szinte hajszálra ugyanoda. Akár a Transformers-filmek hősei, váltanak is egymással pár szót, amíg várakoznak megmentőikre, a traktorra és a terepjáróra, amelyek végül kiszabadítják őket kínos helyzetükből.

– Nézd az örömöt a gyerek arcán! Nekem ez minden pénzt megér – biccent büszkén egy középkorú férfi a fekete Ladát nyüstölő fia felé. – A járgánynak annyi, felforrt – mondják ki az ítéletet rövid vizslatás után. Végül mégis felpörgeti az adrenalin a társaságot, nem lehet, hogy nincs már benne semennyi szusz, nekigyürkőznek, tolják, hátha… Pár körönként elindul a locsolóautó. – Azért kell locsolni, mert amikor elmegy az első néhány kocsi, utána semmit nem lehet látni, balesetet meg ugyan ki szeretne szenvedni – magyarázza Molnár Zsolt. A nézők között megtapasztaljuk, hogy mi, magyarok az autókrossznak is felkent papjai vagyunk. Ugyanazon körben halljuk jobbról, hogy „Na, éppen ideje volt locsolni!”, balról meg, hogy „Minek locsolod már megint, nem pördült még ott ki elég autó?”. Ha vízügyben nem is egyeznek, minden másban igen: a forróságban jól csúszik a Kőbányai, és ha veszít a kedvenc induló, őszinte a bánat. Igazi közösség a nézőké is, a versenyzőké is, halljuk egy férfitól.

– Sose láttam életemben, de odajön, van-e nálam WD40, mondom, menj az autómhoz, nyitva van, és tudom, hogy csak a sprét fogja kivenni, aztán vissza is teszi a helyére. Nagy ritkán vannak csibészek, de azokat egyből kiveti magából a közösség – mesél Molnár Zsolt a jellemző bizalomról.

Nyugtató adrenalin

Keresik a szavakat a versenyzők, amikor azt kérdezzük: mit lehet ebben ennyire szeretni? A buggyjával második helyet bezsebelő Mózes Péter jó helyen érzi magát az amatőrök között, neki nem hiányzik a feszülés, az ellenségeskedés. – Ide senki nem azért jár, hogy vérre menjen. Eljövünk, lefújunk, lenyugszik az idegrendszer. Nem az a lényeg, hányadik vagy, hanem az, hogy jól érezd magad, és meglegyen az adrenalin. Mert ez a lényege, az izgalom. Nem az a jó, amikor kilősz elsőnek, és végig az élen haladsz. Sokkal jobb, ha második-harmadik helyen mész, és elkezdődik az üldözés. Sokat számít, kinek bírja tovább az idegrendszere.

A pályán ellenfelek vagyunk, az autót meg lehet, hogy hajnal háromig együtt szereljük, kölcsönadjuk egymásnak a szerszámot, hogy reggel a vetélytárs is indulhasson a futamon.Molnár Zsoltot annak idején egy évig győzködték, hogy induljon futamokon. Egyáltalán nem érdekelte a lehetőség, amit vicces három évtized elteltével hallania. – Beszippantott, de ezt nem lehet megmagyarázni. Mi meg néha azt nem értjük, mások miért ülnek a pecabot, a sakktábla mellett. Most is mi volt? Első nap tönkrement a hátsó difi (a differenciálmű a nyomatékátvitelben teszi a dolgát a kerekek fordulatszám-különbsége mellett – a szerk.), éjfélig csináltuk. Ilyenkor mindig megfogadom, hogy befejezem. Aztán azon veszem magam észre, hogy itt vagyok a pályán…