oktatás;Fidesz;Magyarország;erőszak;tüntetés;székház;diák;

- „Pontosan tudják, hogy gyerekeket bántanak” – Erőszakra tanítja a diákokat az Orbán-kormány

Az oktatásügy felemeléséért és a tanári fizetések rendezéséért indult tüntetések mára már sokkal többet jelentenek. A kormánypártok azóta a Belügyminisztérium alá rendelték az oktatást, ellehetetlenítették a sztrájkjogot, és polgári engedetlenséget választó pedagógusokat rúgtak ki. Legutóbb a státusztörvény váltott ki dühöt. A Fidesz továbbra is erőből politizál. A tavaszi demonstrációkon kétszer könnygázt is bevetett a rendőrség a Karmelita kolostornál, ezért egy hete „Gyerekeket bántasz” címmel tartott demonstrációt az Egységes Diákfront. Folytatás holnap, május 30-án.

„Pontosan tudják, hogy gyerekeket bántanak, de ez nem zavarja őket. Az Orbán-rendszer akkor is gyerekeket bánt, amikor szétveri az oktatásunkat, elveszi a jövőnket, és bosszút áll a tanárainkon. A bosszú eszköze, a státusztörvény továbbra is elfogadhatatlan, követeljük a teljes tervezet azonnali visszavonását!”

 E szavakkal hívta utcára a tüntetőket az EDF. A tömegek támogatása ezúttal sem maradt el, ahogy az összecsapás sem a demonstrálók és a készenléti rendőrök között. Könnygáz ezúttal nem hullott, de könny igen.

Irány a Fidesz-székház

– Sziasztok, az Átriumtól vagyunk és törlőkendőket osztunk a várakozóknak, elfogadtok egyet?

– Igen, nagyon szépen köszönjük. Ha már itt vagyunk, nem kértek ti is egy szórólapot?

– De igen, szívesen elfogadjuk.

Az Egységes Diákfront aktivistái és az átriumosok közötti beszélgetés idején a tömeg még csak gyülekezett, de már ekkor is látszott, hogy ez a tüntetés lesz a legnagyobb az idei hullámban. A tél az EDF törekvéseit is hátráltatta. A Tisza-emlékműnél beszélgetve többen elégedetten nyugtázták, hogy a jó időnek hála, végre újra többen vannak.

– Légyszi, menjünk egy kicsit beljebb, nem férnek be az új emberek!

A megafonból érkező jó híreket többen mosolygással fogadták. A résztvevők számát taglaló híradások több ezertől egészen tízezerig szórtak. Az Oktogon felé haladva vettem észre a négyszázezer feliratkozóval rendelkező, IceBlueBird nevű youtubert. Rövid beszélgetésünkből kiderült, elkötelezett az ügy mellett, és bízik benne, hogy a demonstráció megfelelő eszköz a változások eléréséhez. A tömeghez időközben csatlakoztak a Momentum aktivistái, kezükben zászlókkal. Miután a Diákfront kommunikációjának egyik sarokpontja, hogy a rendezvények pártpolitika-mentesek legyenek, rögtön megkérték őket, ne használják a jelképeket. A zászlók leereszkedtek, amit a szervezők és a demonstrálók tapsa fogadott. Közben folyamatosan skandált a tömeg: „Pintér, takarodj!”, „Státusztörvény = Bosszútörvény”, „Gyerekeket bántasz!” – néhány a visszatérő rigmusok közül.

Az étterem-tulajdonosok az ajtóból nézték az elvonuló tömeget, néhányan tapsoltak. Olykor még egy-két rendőr is elmosolyodott a skandáló diákokon. Az Oktogonnál felhangzott a Grund, majd egy tanár beszélt. A színpad mellett öt-hat ellentüntető jelent meg „Segícség, elnyomnak!” feliratú pólóban, többen bohócorrt viseltek. A tüntetők erős dobolással igyekezték elnyomni a hívatlanok skandálását. (Az akciót végrehajtó szélsőjobboldali Identitás Generáció szerint az oktatásügyért tüntetők „politikai piócák”, akik rátelepednek a pedagógusok ügyére. A szervezet máskor utcát nevez el Horthyról, Mandelát kommunista terroristának tartja, de az elítélt terrorista Budaházy elnöki kegyelmét ünnepli – A szerk.)

– Ha igazi diktatúrát akartok látni, menjetek el az Andrássy út 60-ba, ott megnézhetitek, milyen egy igazi diktatúra! – kiabált a megafonba egyikük, mielőtt a rendőrök őt és társait elvezették a tömeg mellől. A szervezők blokádot álltak, jelezve, a tüntetés területén kívül történnek az események. Ezután Gajzágó József, az EDF elnökségi tagja beszélt kordonkormányról, a hétigenes népszavazásról.

A nap attrakciójaként kifeszítettek egy 40 méter hosszú magyar zászlót a tömeg fölé; a tüntetők elénekelték a himnuszt. 

Mihalics Lili bejelentette: az EDF ezerötszáz aktivistát toboroz, hogy a népszavazás kiírásához szükséges kétszázezer aláírást összeszedjék.

A beszédek idején egy lap járt körbe a szöveggel: ,,Psszt! Fidesz-székház – add hátra!”

A könnygázszerelő

A kézről-kézre járó papírdarab megtette hatását. A tüntetés után nagyjából ezerötszáz ember indult el a Lendvay utcai Fidesz-székház felé. A diákok már az Andrássyn vonulva arról beszélgettek, vajon hol állhat a rendőrsorfal. Egyesek a Hősök terére tippeltek, amikor azonban odaértek, világossá vált, hogy szinte mindenhol rendőrök védik a területet. A Dózsa György úton egyfajta blokádhangulat alakult ki, az emberek leültek és blokkolták a forgalmat.

A rázósabb események a Lendvay utca sarkán történtek. Az ideérkező diákok és tanárok szemben álltak a sorfallal, a feszültség pedig egyre csak nőtt mindkét oldalon. Az egyik erkélyről idősebb hölgy követte a bontakozó eseményeket. A ,,Mocskos Fidesz!” skandáláshoz maga is csatlakozott.

– Hallod, én ott legalább hét mikrobuszt látok...

– Én többet számoltam, szerintem ez van legalább tíz is.

A Dózsa György úti oldalról sétáltam vissza, amikor az este további kimenetelét latolgató beszélgetés egy foszlányát elcsíptem. Az utca elején ekkor nagyjából húsz egyenruhás posztolt, miközben a tömeggel szemben megjelentek a rohamrendőrök.

– Ezek most komolyan körbe akarnak keríteni minket? – tudakolta valaki a nagyon is reálisnak tűnő forgatókönyv esélyét.

– Nem érnének vele semmit, csak jobban felhergelnék a tömeget! – jött a válasz.

– Mi van, ha éppen ez a cél...

Az események egyértelműen arra utaltak, hogy a tömeget körbe fogja keríteni a rendőrség. Ám az utca elején állomásozó csapat nem mozdult, leszámítva azt, hogy néhányan rágyújtottak egy-egy cigarettára. A rohamrendőrök oldalán más volt a helyzet. A diákok dobálózásba kezdtek. Papírrepülőket, majd palackokat hajigáltak a rendőrök felé,  és a rendőrség későbbi állítása szerint egy vascsavart is. A szokásos eseménysorozat kezdődött ezután, a diáksereg lökött egyet, mire a rohamrendőrök visszalöktek.

A könnygáz viszont ezúttal elmaradt.  A Karmelitánál történt események után sokan mentes vízzel érkeztek a tüntetésre, hogy legyen mivel kimosni a szemüket vagy másokét a fújás után.

Néhányan arra tippeltek, hogy a rendőrség parancsba kapta, ne használják a kellemetlen kényszerítőeszközt.

– Nem akarnak rossz PR-t. Nem veszi ki jól magát, ha a gyerekeket nap nap után könnygázzal oszlatják – konstatálták.

A várt kényszerítőeszköz végül nem jelent meg, pedig tovább folytatódott a lökdösődés. Folyamatosak voltak a felszólítások. A tömeg ezt hangos pfujolással igyekezett elnyomni, legtöbbször sikeresen. Új skandálások is megjelentek ekkor. A ,,Könnygázszerelő” vitte prímet: az egyik demonstráló szerint ez most hangzott el először. Az új tüntetői leleményt hangos nevetéssel fogadta a tömeg.

Szétszakított tömeg

A rendőrök ezúttal tehát más taktikához folyamodtak. Ahelyett, hogy könnygázt fújtak volna a tömegbe, a sorfaluk kinyílt, s egy lendületes oszlopban szinte késként hasítottak a meglepett fiatalok közé. Elkezdték egyre kijjebb tolni a diákokat, a kereszteződésben állókat három részre szakítva. A sorfal és a tömeg hosszú percekig feszült egymásnak. Ekkor még nem igazán lehetett tudni, mi a művelet célja. Valaki közben rosszul lett. Amikor segíteni próbáltak volna neki, akkor szabadult el igazán a pokol. Erősen lökdösni kezdték a hátrafelé araszolókat, így éppen azt is, aki leguggolt segíteni, így jó néhányan eldőltek az első sorban. Többen jelezték, hogy a rendőrök rájuk léptek, megrúgták őket. Volt, aki szerint ennél ezerszer jobb a könnygáz. Ezzel azért nem mindenki értett egyet, persze attól függően, hol állt a tömegben. Az akció végére a készenléti egységek uralták a teret a Lendvay sarkán. Ekkor egy furcsa hangra lettem figyelmes. Személyi sérülés lett volna kézenfekvő a taktikus rendőrattak okozta tömegnyomorban.

A megszólalás azonban egészen prózai volt.

– Adjátok vissza a cipőt!

Az egyik tüntető, az első sorból épp kiszállva, elmesélte a történetet. A lökdösődésben bennmaradt valakinek a cipője a rendőrsorfalnál, a tulajdonosa pedig nem szeretett volna félcipővel hazamenni. Hatalmas üdvrivalgás jelezte, a cipő és gazdája újra egyesült.

Abszurd fejlemény kissé, miközben a beavatkozás rosszabbul is elsülhetett volna. 

Később, a tömeg szelídülésével a rohamrendőrök levették a sisakjukat. E gesztus szintén tapsot kapott. A szétszakított tömeg jelentős része ekkora haza indult. Pár tucat egyenruhás maradt az egyre fogyatkozó tömeggel szemben. Utcabálhangulat lepte el a helyszínt, néhányan táncoltak, énekeltek. Többen sikerként könyvelték el az eseményeket, mások úgy érezték, nem mentek elég messzire.

Hogyan tovább? – adódik a kérdés a demonstráció után. Pintér Sándor egyeztetett a státusztörvényről az ellenzéki pártokkal, miközben a szakszervezeteknek szót sem adott. Ez tovább hergeli a tanárokból és diákokból kovácsolódott ellenállást. A következő lépés az EDF számára egy virrasztás lesz a Karmelitánál. A folytatás nem egyszerű. Azzal az állásponttal kell szembe szállniuk, miszerint az ilyen akciókkal semmit nem lehet elérni. Az apátia legalább olyan ravasz ellenfél, mint az erre bazírozó oktatási kormányzat...

A holokauszt emlékezetét vizsgálja két magyar dokumentumfilm, mely egy társadalomtudományi kutatás vizuális dokumentációjából született. Csepeli György szociálpszichológus és Papp Richárd antropológus, illetve Surányi András filmrendező és Kiss Richárd operatőr a náci népirtás mai értelmezéseit dolgozták fel tragikus történésekhez köthető helyszíneken. A „Már csak az van, ami nincs” című film Budapesten, Kőszegen, Ricsén és Nagyváradon, míg a „Hamu alatt parázs” Miskolcon forgott. Csepeli György és Papp Richárd beszélt az öröklődő csönd megtöréséről.