„Pontosan tudják, hogy gyerekeket bántanak, de ez nem zavarja őket. Az Orbán-rendszer akkor is gyerekeket bánt, amikor szétveri az oktatásunkat, elveszi a jövőnket, és bosszút áll a tanárainkon. A bosszú eszköze, a státusztörvény továbbra is elfogadhatatlan, követeljük a teljes tervezet azonnali visszavonását!”
E szavakkal hívta utcára a tüntetőket az EDF. A tömegek támogatása ezúttal sem maradt el, ahogy az összecsapás sem a demonstrálók és a készenléti rendőrök között. Könnygáz ezúttal nem hullott, de könny igen.
Irány a Fidesz-székház
– Sziasztok, az Átriumtól vagyunk és törlőkendőket osztunk a várakozóknak, elfogadtok egyet?
– Igen, nagyon szépen köszönjük. Ha már itt vagyunk, nem kértek ti is egy szórólapot?
– De igen, szívesen elfogadjuk.
Az Egységes Diákfront aktivistái és az átriumosok közötti beszélgetés idején a tömeg még csak gyülekezett, de már ekkor is látszott, hogy ez a tüntetés lesz a legnagyobb az idei hullámban. A tél az EDF törekvéseit is hátráltatta. A Tisza-emlékműnél beszélgetve többen elégedetten nyugtázták, hogy a jó időnek hála, végre újra többen vannak.
– Légyszi, menjünk egy kicsit beljebb, nem férnek be az új emberek!
A megafonból érkező jó híreket többen mosolygással fogadták. A résztvevők számát taglaló híradások több ezertől egészen tízezerig szórtak. Az Oktogon felé haladva vettem észre a négyszázezer feliratkozóval rendelkező, IceBlueBird nevű youtubert. Rövid beszélgetésünkből kiderült, elkötelezett az ügy mellett, és bízik benne, hogy a demonstráció megfelelő eszköz a változások eléréséhez. A tömeghez időközben csatlakoztak a Momentum aktivistái, kezükben zászlókkal. Miután a Diákfront kommunikációjának egyik sarokpontja, hogy a rendezvények pártpolitika-mentesek legyenek, rögtön megkérték őket, ne használják a jelképeket. A zászlók leereszkedtek, amit a szervezők és a demonstrálók tapsa fogadott. Közben folyamatosan skandált a tömeg: „Pintér, takarodj!”, „Státusztörvény = Bosszútörvény”, „Gyerekeket bántasz!” – néhány a visszatérő rigmusok közül.
Az étterem-tulajdonosok az ajtóból nézték az elvonuló tömeget, néhányan tapsoltak. Olykor még egy-két rendőr is elmosolyodott a skandáló diákokon. Az Oktogonnál felhangzott a Grund, majd egy tanár beszélt. A színpad mellett öt-hat ellentüntető jelent meg „Segícség, elnyomnak!” feliratú pólóban, többen bohócorrt viseltek. A tüntetők erős dobolással igyekezték elnyomni a hívatlanok skandálását. (Az akciót végrehajtó szélsőjobboldali Identitás Generáció szerint az oktatásügyért tüntetők „politikai piócák”, akik rátelepednek a pedagógusok ügyére. A szervezet máskor utcát nevez el Horthyról, Mandelát kommunista terroristának tartja, de az elítélt terrorista Budaházy elnöki kegyelmét ünnepli – A szerk.)
– Ha igazi diktatúrát akartok látni, menjetek el az Andrássy út 60-ba, ott megnézhetitek, milyen egy igazi diktatúra! – kiabált a megafonba egyikük, mielőtt a rendőrök őt és társait elvezették a tömeg mellől. A szervezők blokádot álltak, jelezve, a tüntetés területén kívül történnek az események. Ezután Gajzágó József, az EDF elnökségi tagja beszélt kordonkormányról, a hétigenes népszavazásról.
A nap attrakciójaként kifeszítettek egy 40 méter hosszú magyar zászlót a tömeg fölé; a tüntetők elénekelték a himnuszt.
Mihalics Lili bejelentette: az EDF ezerötszáz aktivistát toboroz, hogy a népszavazás kiírásához szükséges kétszázezer aláírást összeszedjék.
A beszédek idején egy lap járt körbe a szöveggel: ,,Psszt! Fidesz-székház – add hátra!”
A könnygázszerelő
A kézről-kézre járó papírdarab megtette hatását. A tüntetés után nagyjából ezerötszáz ember indult el a Lendvay utcai Fidesz-székház felé. A diákok már az Andrássyn vonulva arról beszélgettek, vajon hol állhat a rendőrsorfal. Egyesek a Hősök terére tippeltek, amikor azonban odaértek, világossá vált, hogy szinte mindenhol rendőrök védik a területet. A Dózsa György úton egyfajta blokádhangulat alakult ki, az emberek leültek és blokkolták a forgalmat.
A rázósabb események a Lendvay utca sarkán történtek. Az ideérkező diákok és tanárok szemben álltak a sorfallal, a feszültség pedig egyre csak nőtt mindkét oldalon. Az egyik erkélyről idősebb hölgy követte a bontakozó eseményeket. A ,,Mocskos Fidesz!” skandáláshoz maga is csatlakozott.
– Hallod, én ott legalább hét mikrobuszt látok...
– Én többet számoltam, szerintem ez van legalább tíz is.
A Dózsa György úti oldalról sétáltam vissza, amikor az este további kimenetelét latolgató beszélgetés egy foszlányát elcsíptem. Az utca elején ekkor nagyjából húsz egyenruhás posztolt, miközben a tömeggel szemben megjelentek a rohamrendőrök.
– Ezek most komolyan körbe akarnak keríteni minket? – tudakolta valaki a nagyon is reálisnak tűnő forgatókönyv esélyét.
– Nem érnének vele semmit, csak jobban felhergelnék a tömeget! – jött a válasz.
– Mi van, ha éppen ez a cél...
Az események egyértelműen arra utaltak, hogy a tömeget körbe fogja keríteni a rendőrség. Ám az utca elején állomásozó csapat nem mozdult, leszámítva azt, hogy néhányan rágyújtottak egy-egy cigarettára. A rohamrendőrök oldalán más volt a helyzet. A diákok dobálózásba kezdtek. Papírrepülőket, majd palackokat hajigáltak a rendőrök felé, és a rendőrség későbbi állítása szerint egy vascsavart is. A szokásos eseménysorozat kezdődött ezután, a diáksereg lökött egyet, mire a rohamrendőrök visszalöktek.
A könnygáz viszont ezúttal elmaradt. A Karmelitánál történt események után sokan mentes vízzel érkeztek a tüntetésre, hogy legyen mivel kimosni a szemüket vagy másokét a fújás után.
Néhányan arra tippeltek, hogy a rendőrség parancsba kapta, ne használják a kellemetlen kényszerítőeszközt.
– Nem akarnak rossz PR-t. Nem veszi ki jól magát, ha a gyerekeket nap nap után könnygázzal oszlatják – konstatálták.
A várt kényszerítőeszköz végül nem jelent meg, pedig tovább folytatódott a lökdösődés. Folyamatosak voltak a felszólítások. A tömeg ezt hangos pfujolással igyekezett elnyomni, legtöbbször sikeresen. Új skandálások is megjelentek ekkor. A ,,Könnygázszerelő” vitte prímet: az egyik demonstráló szerint ez most hangzott el először. Az új tüntetői leleményt hangos nevetéssel fogadta a tömeg.
Szétszakított tömeg
A rendőrök ezúttal tehát más taktikához folyamodtak. Ahelyett, hogy könnygázt fújtak volna a tömegbe, a sorfaluk kinyílt, s egy lendületes oszlopban szinte késként hasítottak a meglepett fiatalok közé. Elkezdték egyre kijjebb tolni a diákokat, a kereszteződésben állókat három részre szakítva. A sorfal és a tömeg hosszú percekig feszült egymásnak. Ekkor még nem igazán lehetett tudni, mi a művelet célja. Valaki közben rosszul lett. Amikor segíteni próbáltak volna neki, akkor szabadult el igazán a pokol. Erősen lökdösni kezdték a hátrafelé araszolókat, így éppen azt is, aki leguggolt segíteni, így jó néhányan eldőltek az első sorban. Többen jelezték, hogy a rendőrök rájuk léptek, megrúgták őket. Volt, aki szerint ennél ezerszer jobb a könnygáz. Ezzel azért nem mindenki értett egyet, persze attól függően, hol állt a tömegben. Az akció végére a készenléti egységek uralták a teret a Lendvay sarkán. Ekkor egy furcsa hangra lettem figyelmes. Személyi sérülés lett volna kézenfekvő a taktikus rendőrattak okozta tömegnyomorban.
Jött a rendőri roham, három részre szakították a tüntető tömeget a Lendvay utcánál – Percről percreA megszólalás azonban egészen prózai volt.
– Adjátok vissza a cipőt!
Az egyik tüntető, az első sorból épp kiszállva, elmesélte a történetet. A lökdösődésben bennmaradt valakinek a cipője a rendőrsorfalnál, a tulajdonosa pedig nem szeretett volna félcipővel hazamenni. Hatalmas üdvrivalgás jelezte, a cipő és gazdája újra egyesült.
Abszurd fejlemény kissé, miközben a beavatkozás rosszabbul is elsülhetett volna.
Később, a tömeg szelídülésével a rohamrendőrök levették a sisakjukat. E gesztus szintén tapsot kapott. A szétszakított tömeg jelentős része ekkora haza indult. Pár tucat egyenruhás maradt az egyre fogyatkozó tömeggel szemben. Utcabálhangulat lepte el a helyszínt, néhányan táncoltak, énekeltek. Többen sikerként könyvelték el az eseményeket, mások úgy érezték, nem mentek elég messzire.
Hogyan tovább? – adódik a kérdés a demonstráció után. Pintér Sándor egyeztetett a státusztörvényről az ellenzéki pártokkal, miközben a szakszervezeteknek szót sem adott. Ez tovább hergeli a tanárokból és diákokból kovácsolódott ellenállást. A következő lépés az EDF számára egy virrasztás lesz a Karmelitánál. A folytatás nem egyszerű. Azzal az állásponttal kell szembe szállniuk, miszerint az ilyen akciókkal semmit nem lehet elérni. Az apátia legalább olyan ravasz ellenfél, mint az erre bazírozó oktatási kormányzat...
Kudarc lett a nagy Pintér-féle oktatási egyeztetésből, a diákok szót sem kaptak a hatalomtól