A recenzens már azon is törheti fejecskéjét, kis vagy nagy „m”-mel írja a „magyart”, mert még a gyártó oldalán is belebotlik mindkét változatba.
Kicsit hasra ütve a terjesztői felületen látható címhez igazodtam. Online sorozatról van ugyanis szó, amit szintén sikerült kisebb szenzációként megpengetni, bár messze nem ez az első ilyen vállalkozás idehaza sem. Az viszont egyértelmű, hogy a Magyar Telekomnak a Marsra Magyar! az első saját gyártású sorozata, amelyet a kreatív oldalt képviselő KMH Filmmel közösen követett el. A terjesztő pedig az Index. Ezen is lehet szemet meresztgetni egy sort. Mint ahogy a keletkezéstörténet sem mondható érdektelennek. A produkciót egy kommunikációs tréninghez készült miniszkeccs ihlette. A KMH Film tulajdonosa, a sorozat producere, Pusztai Ferenc kereste meg a Telekomot és az alkotó triót, Stefanovics Angélát és a két későbbi rendezőt, Végh Zsoltot és Kálmánchelyi Zoltánt, mondván, lehetne ebből egy sorozatot csinálni, és célba ért.
De bármennyit csámcsogunk is mindezen, csipetnyi súlyt adva neki a hazai médiapiac átalakulásáról szóló töprengéssel, a végeredmény jó esetben az, hogy elkezdünk nézni egy új szitkomsorozatot. Amely egyelőre nem okoz csalódást. Derűs, jópofa, szabadon lehet kedvelni és utálni. Ahogy a pillanatnyi hangulat hozza. Talán jobb huszonöt percnyi időtöltés, mint elszívni két cigit, vagy végezni egy sütivel meg egy kávéval. Talán nem. Vagy mondjuk úgy: hol igen, hol nem.
Hova is csöppenünk hát, ha a lejátszás ikonra kattintunk? Bakra, a Hajnal-Vasad Kft.-be. Ez egy hengerelő és lemezelő üzem, amelyet apjától örökölt igazgatója, ifj. Hajnal Károly (Csőre Gábor). Csak hát nehéz örökség ez, nem biztos, hogy neki való, a cégnél több a válságstáb, mint az üzleti siker. A főnökhöz hasonlóan egyetlen munkatárs sincs feladata magaslatán. Pedig van operatív vezető (Gyöngyösi Zoltán), marketingvezető (Edvi Henrietta), főmérnök (Badár Sándor), hegesztőmunkás (Stefanovics Angéla, Keresztes Tamás), még gyakornokok is jelentkeznek (Német Klára, Földi Csenge). Ám egy napon levélben mégis megkeresi őket a NASA, amely Mars-kolonizációs terveihez keres megbízható fémmegmunkáló céget.
Mindebből talán ki lehet találni, hogy afféle bénázós sorozatról van szó, nevezhetjük vállalkozásszatírának is, amely nem ritka példány manapság. Az időben visszanyúlva eljuthatunk olyan mintákig, mint a Munkaügyek, vagy Szőke András filmjei, vagy akár Jancsó Miklós Kapa és Pepe szériája (Pepe séfként tért nemrég vissza egy TV2-sorozatban). Az alapképlet annyi, hogy embereknek végezniük kell valamit, amire nem alkalmasak, vagy nincsenek rá felkészülve. Nem csoda, hogy a rendszerváltás óta divatba jöttek az efféle helyzetekre épülő történetek, hiszen a társadalomnak, a munka világának el kellett sajátítania a mai piacgazdaság szervezeti-működési formáit, a hierarchiájából következő alá- és fölérendeltségi viszonyokat. És még ma is annyi ebben a csikorgás (főleg kezdő vállalkozásoknál), hogy lehet min nevetni. Akár kritikai éllel, rávilágítva, hogy maguk a minták is torzítják a hétköznapokat, az emberi kapcsolatokat, tele vannak hivalkodó mesterkéltséggel, hazug önfényezésre késztetnek.
Mindez természetesen akkor igazán izgalmas, ha kidomborodik benne az átalakulás komikus, helyenként abszurd fájdalmassága, a régi és új normák ütközése. A Munkaügyeknél ez remekül sikerült. A Marsra Magyar! alkotói nehezebb helyzetben voltak,
mert a jelenben kellett olyan felállást találniuk, amelyben felvillantható ez a folyamat. Ma egy Hajnal-Vasad szinten suta cégnek rövid idő alatt csődbe kell jutnia. De Károly apja nagyon megalapozta létét és működését. 1940-ben hozta létre az üzemet, az államosítás után munkásként dolgozott benne, majd visszaprivatizálta, és újra sikerre vitte. A fia kezében inog meg minden, akit nem éppen cégvezetőnek teremtett a sors. Ráadásul az apa idején is továbbéltek szocialista formák, embertelennek nem mondható beidegződések. Például a dolgozók képviseltetik magukat a vezetésben, tud nagy szájuk is lenni. De senkinek nincs fogalma arról, mi kell a továbbéléshez. Üresen konganak a kor követelte státuszok, feladatkörök, az üzleti tevékenység csúszik vissza a provinciális ügyeskedés szintjére.
Ez egy érdekes, akár eredetinek is nevezhető alapszituáció. Ám egyelőre elég felszínesen van kihasználva. Jó ötletek kidolgozása helyett, mintha végtelen ötletelés zajlana. Ha egy patron előkerül, azonnal elsütik. Üresjáratok nincsenek, de teret kap a rutinbohóckodás, a színészek manírjaik villogtatására éreznek ösztönzést. Stefanovics Angéla, Badár Sándor vagy Thuróczy Szabolcs eszköztárát egyszer talán épp a Marsra Magyar!-ral fogják szemléltetni. Jó lenne, ha a későbbiekben kiderülne, az első részek csak laza bemelegítést jelentettek. De ha minden így marad, akkor sem lesz nagy baj. Kapunk szórakoztatást a huszonöt perceinkért.
