Vasárnap-villanella
Kinézek most az ablakon:
jelenre és a múltra látok.
Gesztenyék koppannak vakon.
Üveg tükrözi alakom.
A lehelet, akár a hályog.
Kinézek most az ablakon.
A múlt lehullt avarhalom,
a jelen levél, ami szálldos.
Gesztenyék koppannak vakon.
Itt van, mi hiányzik vajon,
és az is, amire nem vágyom?
Kinézek most az ablakon
egy átlagos vasárnapon.
Nincs itthon feleségem, lányom.
Gesztenyék koppannak vakon.
Hiányoznak kicsit, nagyon.
Múlnak és kezdődnek hiányok.
Kinézek most az ablakon,
gesztenyék koppannak vakon.
Idő-villanella
Egyszer a tél is véget ér,
ahogy véget ért már az ősz is:
minden idő csak ennyit ér.
Nem szálldos már a denevér,
bogárral fent nem kergetőzik.
Egyszer a tél is véget ér.
Átdereng, mint bőrön az ér,
a fák között borongva ködlik,
hogy minden idő ennyit ér.
Elérve novemberi cél:
lehullatta lombját a kőris.
Egyszer a tél is véget ér,
vagy jövőre, vagy még idén,
és jön majd utána a többi:
minden idő csak ennyit ér.
Lányom lassan aludni tér,
reggel ovi, sálat kell kötni.
Egyszer a tél is véget ér,
minden idő csak ennyit ér.
Áttelelő nap
címmel jelenik meg a szerző új verseskötete az Ünnepi Könyvhétre: a hétköznapok világa a világirodalom klasszikus versformáiban.
