Alex Katz művészete kimért és precíz: a képeken az alakok elegáns ruhákban és érzelmeiket elrejtve jelennek meg, a műveken mégis van valami érzékiség. Ezt tapasztalni a bécsi Albertina Múzeumban rendezett tárlaton, melyen az amerikai művész ismerőseiről és természeti képekről festett nagy méretű munkái sorakoznak. A műveket elnézve olyan érzésünk lehet, mintha filmkockákat látnánk vagy divatmagazinok felnagyított fotóit. Ami nem véletlen, hisz a kilencvenöt éves Alex Katz vonzódik a divat világához, a műveire pedig hatással vannak a filmek – nem hiába festi alanyairól a közeliket a szélesvásznú, CinemaScope filmek képarányának megfelelően.
Alex Katz 1927-ben New Yorkban született, és a pop-art művészeti irányzat előfutárának tekinthető. Ő azonban a fő képviselőkkel – például Andy Warhollal – szemben nem fogyasztói cikkeket ábrázol, hanem közvetlen környezetéből inspirálódik. Képein a családtagjait festi meg, illetve barátait és modelleket a New York-i művészeti és divatvilágból, míg egyes művein a Maine államban található nyaralójának környezete is megjelenik.
Katz portréi másrészt letisztultak és színesek, az alakokon kívül kevés, vagy szinte semmilyen képi elemet nem tartalmaznak. Mindez hasonlít az ötvenes évektől megjelenő óriásplakátok ábrázolására, melyeken az arcok szintén közelről jelentek meg, így fosztva meg őket a személyiségüktől, kiemelve azonban a reklámozni kívánt terméket és nem mellesleg az amerikai életérzést.
A tárlat egyik fő művén is egy fekete kalapos, napszemüveges nőt látunk, aki mögött csupán a mattsárga háttér világlik. Az alany személyéről tehát nem tudunk meg semmit, ehelyett úgy tűnik fel, mint egy mozisztár, akárcsak Audrey Hepburn az Álom luxuskivitelben című filmből. Egy másik, 1973-as képen a művész felesége, Ada Katz látszik narancsszínű kalapban, mögötte az impozáns családi nyaralóval. A hangsúly ezúttal sem a hölgy személyére esik, inkább a megjelenésére, az elegáns kalapjára és a kellemes napsütésre.
Mindez persze szándékos. Katz látásmódját nagyban befolyásolja a divatfotózás és a reklámok világa, illetve a filmekben használatos közelik, melyek a szereplők arcát és apró rezdüléseit mutatják meg. A művész is közelről ábrázolja alanyait, de lélekben távolságot tartva, így nem engedi a nézőt „közelebb” férkőzni hozzájuk. Ehelyett a hangsúly a divatos ruházatukra és a státuszszimbólumként is funkcionáló kiegészítőikre esik. Katz pedig a szó szoros értelmében szélesvásznú képet készít, így idézve fel a filmek világát – a művekről akár eszünkbe juthatnak a modernista filmművészet két mestere, Michelangelo Antonioni és Ingmar Bergman filmjei.
A művészet világát azonban Katz nemcsak általánosságban mutatja meg, de azok konkrét alakjai is feltűnnek a képeken, mint Anna Wintour, a Vogue divatmagazin főszerkesztője, vagy Kate Moss és Christy Turlington modellek. A divat másrészt a műveken mindig a jelen pillanatot, az itt és most világát mutatja be.
A kiállításon Katz portréi mellett a tájképei is fontos szerepet kapnak, melyekre szintén a redukált látásmód jellemző. Ilyen az 1999-es Szürke éjszaka (Gray Night) című festmény, melyen a Central Park tűnik fel, de a sötét tónusú képen csak a fák ágait és a távoli épületek fényes ablakait láthatjuk. Szintén „szűkszavúan” fogalmaz egy 1989-es borús hangulatú kép, melyen csupán a szitáló esőt és egy, a fák között megbújó kék színű házat látunk. A portrékhoz hasonlóan ezek a képek is pőrén ábrázolják tárgyukat, de minél tovább nézzük őket, felsejlik bennük valami költőiség.
Info: Alex Katz: Cool Painting. Kurátor: Gunhild Bauer. Albertina Museum. Megtekinthető május 29-ig
Papírmunkák és lapos szobrok
A tárlaton a nagy méretű festmények mellett kisebb papírmunkákat is találunk, például Alex Katz fiatalon, a New York-i metróban és jazz klubokban készített tollrajzait, illetve szitanyomatait, melyek alanyai – akárcsak a festményeken – divatos ruhákban és expresszív színekben jelennek meg. Emellett a 2020-ban készült fekete-fehér munkái is helyet kaptak, melyek a portrék közül a legredukáltabbak. A múzeum tereiben pedig feltűnnek a falemezből kivágott, emberalakokat ábrázoló szobrai, melyeket a művész időnként a saját festményei elé helyez.
