Az irányelv célja érthető, ugyanakkor eszközei vitathatók, hiszen a közösség tagjai közötti bizalmatlanság növelését szolgálhatják - ez a mondat áll Novák Katalin köztársasági elnök levelében, amelyet Kövér László házelnöknek címzett. Az ominózus irományban azt a döntését indokolja, amiért nem írta alá „panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról” címet viselő törvényt. A köztársasági elnök „idegen testként” hivatkozott a szocialista időket idéző, házmesterkultúrát felelevenítő tervezet III. fejezetére, aminek értelmében bárki feljelenthet bárkit, mert az kétségbe vonja „a házasság és család alkotmányjogilag elismert szerepét”. Noha kimondva nincs, a törvényt értelmezők szerint a sorok közt olvasva világossá vált, a szivárványcsaládokat vették célba a jogalkotók.
Novák Katalinnak egyértelműen igaza van. Ezt nem szabad aláírni, mert rosszindulatú, kirekesztő, tovább növeli a közösségen belüli bizalmatlanságot, ami már így is hatalmasra nőtt, hiszen évek óta egyre szélesedik a lövészárok, ami elválaszt sokszor a rokonunktól, a gyerekkori barátunktól is. Ugyanakkor ne legyenek illúzióink, ezt a törvényt egy sima többséggel, akár változtatás nélkül átengedheti az országgyűlés, ha akarja. Ezzel a ténnyel Novák Katalin is tökéletesen tisztában van, ahogy azzal is, hogy ellenvéleménye egy perc alatt válhat porhintésé, látszattá. Mert azt sem szabad elfelejteni, hogy a jelenlegi államfő nemrég még a kormánypárt alelnöke volt, családokért felelős tárca nélküli miniszter, és több Fidesz feliratú fülbevaló büszke tulajdonosa.
Természetesen a valós okokról csak sejtésünk lehet, de tény, hogy az Európai Unióval jó ideje tartó jogállami vita és egyezkedés szempontjából nem túl előremutató lépés beemelni a törvénybe egy – ismét – az LMBTQ közösség ellen uszító fejezetet. Teszem hozzá mindezt úgy, hogy az eredeti cél a korrupcióellenes küzdelem elősegítése, és az európai uniós vállalások és a jogharmonizációs kötelezettség betartása. Szóval értelmezhető egy gesztusként Brüsszel felé, nálunk dúl a demokrácia, és az államfő nem a kormányt, hanem a magyar embereket képviseli, beleértve a szivárványcsaládokat is.
Bármi is történt, a hatása sajnos nem biztos, hogy elmarad, mivel beszélünk róla, életben tartjuk. Miközben az országban több olyan szivárványcsalád él, akikben ez félelmet kelt. Nem csak a törvény, hanem önmagában az is, hogy a fejük felett róluk beszélünk. Tisztázzuk! Itt családokról van szó, ahol az a gyerek hall, lát, érez és gondol. Egy szülőnek pedig kutya kötelessége megvédeni a gyermekét, felkészíteni arra, ha bántják. meg tudja magát védeni. De mit tegyen abban az országban a szülő, ahol maga az állam legitimálja a szorongást? Akik pedig ellenszegülnek, vállalják, hogy céltáblává válnak, akik hallgatnak, azok kényszerűen visszabújnak a csigaházba. A többségi társadalom meg, vagy így vagy úgy, de beletörődik, egészen addig, míg sorra nem kerül…