- Utazó rajzok

A kortárs rajzművészet erejére és személyes hangvételére hívja fel a figyelmet az Evocations című nemzetközi kiállítássorozat, melynek első állomása Budapesten, a Faur Zsófi Galériában látható. A tárlat kurátora, a külföldön is elismert művészettörténész, Hegyi Lóránd arra törekedett, hogy harmincöt művész munkáját mutassa be Európában és a világ más országaiban is. A galéria vezetője, Faur Zsófi elmondta, a szakember már évek óta tervezte a kiállítást, de a covid közbeszólt a megvalósításba. Az Evocations így idén indult, Budapest után Salzburgba, Bécsbe, Párizsba, Brüsszelbe, Nápolyba, Bologna-ba, illetve még több nagyvárosba fog elutazni. A tárlaton számos érzékeny vonalvezetésű munkát láthatunk, többek közt az izraeli Melanie Daniel meztelen nőalakjait, a mongol Odonchimeg Davaadorj emberarcait vagy az orosz Anya Belyat-Giunta akvarellel festett szürreális tájképeit.

Hegyi Lóránd a projektről elmondta, hogy a covid jelentőségét nem szeretné túlhangsúlyozni, hisz a kiállítás nem a covid alatt született meg, és nem az motiválta – igaz, a pandémia belejátszott az alkotók munkájába és életébe, ahogy mindenkiébe. A tárlat koncepciója ehelyett a művészet felől közelít, és ellenpontot nyújt az elmúlt tíz-tizenöt évben mindenütt felerősödő tendenciának. E szerint a nagy kulturális intézmények óriási, közönségsikerre számító kiállításai megnehezítik, hogy ezekben a terekben megjelenjen a kortárs művészet, amely a jelenkor problémáira spontán reagál. Hegyi Lóránd szerint a másik gond, hogy míg az intézményekben a kultúrára fordított büdzsé mindenütt csökken, illetve a háborúk és a válsághelyzetek miatt az emberek elfordulnak a kultúrától, épp, hogy a valódi, mély kultúra képes a problémákra választ keresni, azokat tematizálni és tudatosítani.

A mostani tárlat tehát erre a helyzetre reagál, így annak anyagát két esztendőn át bemutatják profit és non-profit intézményekben, magángalériákban és múzeumokban is. A kiállítás azonban mindenhol eltérő lesz, hisz mindig az adott kurátor és intézményvezető dönti el, hogy mi kerül a falakra. – Egy permanensen változó kiállításról van szó. Nem egy anyagot viszünk tíz különböző helyre, hanem tíz különböző helyen újjászületik ez a kiállítás más konstellációban, ami lehetőséget ad arra, hogy bizonyos művek más művekkel kerüljenek dialógusba – mondta Hegyi Lóránd.

De miért éppen a rajz lett a kiállítás médiuma? A kurátor szerint mindennek tágabb művészettörténeti vonatkozása van, hisz a rajz bizonyos korszakokban egyáltalán nincs jelen – például a román vagy bizánc kori rajművészetben –, míg más korszakokban igen. Ennek oka, hogy a rajz általában egy monumentálisabb munka előkészítő vázlata, mely nem feltétlenül számít önálló művészeti alkotásnak. A reneszánsz viszont nem véletlenül fedezi fel a rajzot, illetve az nem hiába lesz része a korabeli művészeti diskurzusnak, hisz a korszak a humanista filozófiával a személyességre koncentrál. A manierizmus a rajzot már a festészetnél és a szobrászatnál is magasabb rendű művészeti formának tekinti, míg a romantika ehhez hozzáadja a fantáziát, vagyis a művész nem azt jeleníti meg, ami a valóságban látható, hanem az elképzeléseit egy második realitásról. A huszadik században a műfaj aztán a szürrealizmusban és a szimbolizmusban megint csak fontos szerepet játszott.

– A rajz mint szubjektív, törékeny forma egy beszédszerű kifejezés, mellyel kommunikálunk. Nem egy kinyilvánítás, hanem egy sejtés, amit a művész gondol, lát, érez. Az első megjelenítése egy víziónak – mondta a kurátor, hozzátéve, a kortárs rajzművészet manapság egyre jelentősebb szerepet kap. A huszonegyedik században ugyanis egyszerre van a jelen egy monumentális, látványosságra törekvő művészet, és a rajz, mely noha árnyékban marad, megmutatja, hogy az életünk bizony sebezhető, a korszakunkban pedig általános a bizonytalanság. Hegyi Lóránd szerint a nagy narratívák elvesztették az érvényességüket, a rajzok azonban a személyes látásmódjukkal és mikrotörténeteikkel felmutatják az emberi értékeket, és segítenek szembenézni a valósággal.