- Fantázia és lázadás magyar világpremierrel

A Műanyag égbolt pont száz évvel később játszódik Budapesten.

Bánóczki Tibor: Ez szimbolikus döntés volt, úgy gondoltuk ez egy olyan időintervallum, mellyel a közönség tud rezonálni. Belátható, ám soknak is tűnik ennyi idő.

Szabó Sarolta: Elég ahhoz, hogy a filmben ábrázolt katasztrófa lejátszódhasson és az új társadalmi rendszer kialakulhasson, valamint a befogadó átélhesse azt, hogy a családjának egy tagja – az unokája – már megtapasztalhatja ezt.

B. T.: Amikor elkezdtük a film fejlesztését, a média tele volt olyan cikkekkel, hogy a Föld összeomlása 2060-ra várható. Hét év alatt készült el a Műanyag égbolt, és a helyzet annyival rosszabb, hogy a világvége, a bolygó kiszáradása egyes kutatók és tudósok szerint akár tíz-tizenöt év múlva is bekövetkezhet.

Az eredeti tervekben még egy meghatározhatatlan kupolaváros szerepelt, amely túléli az armageddont. Az, hogy végül ez Budapest lett, markáns üzenet az éppen megélt politikai kultúrában.

B. T.: Amikor úgy döntöttünk, hogy Magyarországgal és Budapesttel foglalkozunk, úgy éreztük, hazaértünk a történettel. Nagyon csábító volt, hogy kitaláljuk a város történetének elkövetkező évszázadát és nyilvánvaló volt, nem tudunk eltávolodni vagy bármit is függetleníteni a mai átpolitizált világunktól. Ha meglátsz egy kiszáradt Balatont, akkor ma teljesen mást jelent, mint tizenöt éve. Buda elpusztulása is sok áthallást hoz magával, miképpen az is, hogy egy város, mely Magyarországot szimbolizálja, izolálja magát a világ többi részétől.

Sz. S.: Egyértelmű volt, hogy több oldalról is izgalmas lesz. Nézői szempontból is, hiszen a magyar közönségnek sokkal érdekesebb a Balaton, mintha csak egy különös formájú ismeretlen tó lenne – jó gesztusnak tartottuk, hogy egy igazán magyar sci-fit készítsünk.

Ahol a jövőben nincsenek külföldiek, csak magyarok.

B. T.: Mindenki belegondolhat abba a helyzetbe, kit engednénk be, ha lezárnánk a hazánkat és szelektálni kellene a populációt – egyébként most mi épp láthatatlan búrát építünk az ország fölé. Sokat gondolkodtunk azon, ha a kormány bejelentené, hogy csak ötven évig lehet élni, akkor kimennénk-e az utcára, mint mondjuk most a franciák, akik két év nyugdíjkorhatár-emelés miatt felgyújtják a bordeaux-i városházát. Nem vagyok benne biztos, hogy mi magyarok egyáltalán tüntetnénk-e.

Franciaországban van kultúrája a tiltakozásnak. Ellenben, nagyon találó, hogy a Műanyag égboltban csak külön engedéllyel, effektíve a kiváltságosoknak lehet átmenni a Széchenyi lánchídon.

B. T.: Volt egy korai látványtervünk, melyen az Erzsébet hidat hagytuk meg, de aztán rájöttünk, csakis a Lánchíd maradhat, mert az a legikonikusabb.

Sz. S.: Illetve az Alagúttal együtt tudtuk létrehozni azt a zsiliprendszert, mely az egyetlen ki- és bejárat a városból és úgy kell védeni, mint egy katonai objektumot.

B. T.: Amikor elkezdtük a filmet, még sehol sem volt a Lánchíd felújítása.

A főpolgármester, Karácsony Gergely is ott volt a díszbemutatón. Nem kérte fel önöket a városkép formálás kapcsán egy feladatra?

Sz. S.: Nem, de nagyon boldog volt, hogy a Lánchíd megmaradt.

B. T.: De nálunk újfent megkopott, ezért újabb felújítást igényel. A koncepciónk az volt, hogy Budapest utcaszintjét meghagytuk és felfele kezdtünk el építkezni. Jóval magasabbak az épületek a mi jövőnkben, mint a MOL-torony – igaz, nálunk az is elpusztult.

Sz. S.: Fontos volt, hogy megőrizzük a klasszikus homlokzatokat, hogy a sci-fi környezet ellenére meglegyen a pesti belvárosi feeling.

Vagy a miskolci. Az direkt irónia, hogy a Tiszai pályaudvar a világvége után körülbelül olyan állapotban van, mintha csak ma játszódna a Műanyag égbolt?

B. T.: Sokat gondolkodtunk azon, hogy a Tiszai pályaudvar méltán híres art deco csillárjait megtartsuk-e a filmben, de aztán arra a döntésre jutottunk, hogy igen, mert annyira váratlan és egyedi ez a design. Sokan pont a lámpák miatt ismerték fel, hogy a hőseink éppen Miskolcon vannak.

Sz. S.: Néha olyan részletek működnek, melyekre nem is számítottunk volna. Ám abban biztosak voltunk, hogy ha Miskolcon járnak a szereplőink, akkor mindenképpen el kell jutniuk az Avasra. A Tiszai és a Kossuth mozi romantikus belseje mellett kontrasztként szerettük volna ezt a helyet megmutatni. Na meg persze azért, mert Tiborral mindketten lakótelepiek vagyunk és szerettünk volna emléket állítani a szocialista panelnek egy sci-fiben.

A Műanyag égbolt élőszereplős film és animáció elegye. Hogyan találták meg az egyensúlyt a kompozíció terén?

Sz. S.: A Műanyag égbolt első vágata százharminchárom perc hosszú volt. Fő alkotótársaink – köztük Czakó Judit vágó – nagyon sokat segítettek abban, hogy lássuk, mi a lényeg és mi a felesleges. Mi egy szekvencia ritmusa, mi egy jelenet hossza, vagy mik azok a szükségtelen jelenetek, amelyek eltérítik a néző figyelmét a történetről.

B. T.: Mivel sci-firől van szó, bele kell helyeznünk a nézőt egy olyan világba, melyet nem ismer: mik a törvények, hogy épül fel a rendszer. Be kell avatni a nézőt, ám mégis ügyelni kell arra, hogy a részletek között ne vesszen el. A Műanyag égbolt hosszabb, mint egy átlagos animációs film, de a sci-fi zsáner megkövetelte ezt a játékidőt.

Sz. S.: A vizualitás terén is visszafogtuk magunkat, például a propaganda jellegű jeleneteket eleinte úgy képzeltük el, mint Az ember gyermekében: nagy kivetítőkön. Aztán maradtunk egy lánynál, aki kézi hangosbeszélőn keresztül hirdeti a propagandát.

Pedig én ebben eddig biztos voltam, hogy a sci-fi és az animáció két nagyon közeli zsáner.

B. T.: Mindenki azt gondolja, hogy az animáció zsáner, de nem, ez egy médium. A szakma igyekszik hangsúlyozni, hogy az animáció valódi mozi, és nem kizárólag gyerekeknek szól. Guillermo del Toro is elmondja ezt minden díjkiosztón, köztük az Oscaron, miközben a Pinokkiót adaptálta. A Műanyag égbolt abszolút felnőtteknek szóló film, mi nem tettünk engedményeket a családi szórakoztatás irányába, így egy olyan terepre kerültünk, ahol kevesen vannak. Ez a forgalmazást is megnehezíti, de reméljük, hogy a filmünk tud kapudrogként szolgálni és kedvet hoz a szokatlanabb animációs művek felé.

Sz. S.: A mi gyerekkorunkban annyira más volt ez, mindkettőnknek az egyik első meghatározó animációs élménye Az idő urai volt, ami akkor gyerekfilmként ment, miközben a világ egyik legfélelmetesebb alkotása. Ma már sokkal szűkebbek a lehetőségek és szigorúbbak a határok, amikor nézői célcsoportról beszélünk.

B. T.: Az animáció esetében nagyon szoros a produceri kontroll annak kapcsán, hogy melyik korcsoportnak készülhet el ma egy film, a tévésorozatok esetében pedig még inkább. Amikor megjelent Magyarországon a Teletubbies, senki sem értette, mi az, pedig ez egy pszichológusok segítségével óvodásoknak készült produkció – annyit kapnak, amennyit megértenek. Mi ilyen idős korunkban a Doktor Bubón szocializálódhattunk.

A Berlinálén a világpremier után egy neves kritikus mondta, hogy a Műanyag égbolt annyira jó film, hogy immár probléma, hogy magyar. Remake formájában talán több esélye lenne. Miközben egy magyar csodáról van szó, mely az Inkubátor programból indult ki.

Sz. S.: A Műanyag égboltot, így, ebben a formában csak magyar filmként lehetett elkészíteni: elindítani és befejezni. Elsőfilmes rendezőként, egy ilyen témájú, felnőtt korosztálynak szóló sci-fit nem lett volna lehetséges elindítani a normál pályázati rendszerben. Bár relatíve kis költségvetéssel dolgoztunk, végig megvolt a művészi szabadságunk. Nem tudom, ez a helyzet bármilyen következő film esetében újra meg fog-e történni velünk.

B. T.: Volt egy francia partnerünk, aki nagyon szeretett volna benne lenni a produkcióban, de nem jött össze, mert a francia finanszírozási rendszer nem tudta értelmezni az Inkubátor program gyártási ütemét, büdzséjét. Amikor a francia producer kiszállt, úgy éreztük, most mi, kelet-európaiak megmutathatjuk, hogy a francia animációs nagyhatalom nélkül, önállóan képesek vagyunk-e valamire. Magyar-szlovák koprodukcióként külföldön egzotikumként tekinthetnek arra, hogy a világnak ezen a részén hogyan képzeljük el a jövőnket. Ha remake készül valaha belőle, egyáltalán nem fogjuk bánni. Sőt!

Említettük, a Műanyag égbolt Inkubátoros produkció. A Nemzeti Filmintézet nemrég öt nyertes produkció esetében háromnak mégsem adta oda az automatikus gyártási támogatást és a Döntőbizottság semmissé tette a szakmai zsűri által megítélt győzelmeket. Az alkotók nyílt tiltakozó levelet írtak Káel Csabának, melyet önök is aláírtak. Viszont sokan nem.

B. T.: Azért írtuk alá, mert azt gondoltuk, hogy az Inkubátor program elindítása zseniális ötlet volt a Magyar Nemzeti Filmalap részéről. Nemcsak azért, mert fiatal pályakezdőknek adott lehetőséget, hanem mert a sokat szidott egyablakos rendszert háromablakossá alakította át, mivel önálló szakmai zsűri és a közönség is választott nyertest. Ebbe belenyúlni tragédia, elveszik minden, ami miatt az Inkubátor jó volt. Miért pályázzak alacsony költségvetésre, ugyanabba az egyablakos rendszerbe? Külön bánatunk, hogy néhány évvel ezelőtt az animációs produkciók kikerültek az Inkubátor programból a szakmai párbeszéd abszolút hiánya miatt, noha a helyzetet meg lehetett volna oldani. Most az egészet kiherélik és ez ellen szólni kell. Erre volt jó ez a levél.

De lesz ennek bármi hozadéka? Kétlem. Retorzió annál inkább.

Sz. S.: Egy normális országban egy ilyen levelet alá lehet írni. Ha nem mondhatom el a véleményemet, nem segíthetem a pályatársaimat vagy a kezdő fiatalokat, akkor egy olyan sötét verem felé tartunk, melynek a tényét nem könnyű feldolgozni. Elfogadhatatlan, hogy olyan nyertes pályázatokat fel lehet rúgni, melyeken az alkotók már egy éve dolgoztak. Ha a levélnek nem lesz semmi hozadéka, ha nem jön létre egy párbeszéd, akkor az Inkubátornak szerintünk vége.

B. T.: Épp Kovács Gellért Filmszerésznek a Fábri-vetítéssorozatára járunk és figyeljük, hogyan tudott ő a rendszerrel valamilyen szinten együttműködve sok filmet, köztük mesterműveket létrehozni. Jó, hogy ezek a filmek megszülettek, de nem voltunk ott, nem tudjuk, milyen kompromisszumok, megállapodások voltak a háttérben. Lehet, hogy Fábri Zoltán sem írta volna alá ma ezt a levelet. De előállhatnak olyan helyzetek, amikor nem kell, nem lehet filmet készíteni. Ha mi aláírunk egy levelet, aminek bármiféle retorzió lesz a következménye, akkor ott a filmművészet már nem fontos. Ezek nagyon fájdalmas kérdések és döntések, de számunkra az a legfontosabb, hogy tükörbe tudjunk nézni.