Az évfordulóra a napló könyv formájában is megjelenik. Társkiadója a lublini Majdanek Emlékmúzeum. A kéziratot ebben a koncentrációs táborban találták meg egy-két évvel a láger 1944-es felszabadítása után. Két füzet és pár különálló fehér lap volt eldugva az egyik barakkban. A füzeteket gondos, iskolázott kézírással, művelt lengyelséggel írta a szerző. Drámai és zaklatott, érzelmekkel teli szöveg. A kutatók arra jutottak, hogy a naplóírónak középiskolai végzettsége volt, de lehet, hogy egyetemre is járt. Lengyel volt az anyanyelve – ez nem volt általános a lengyelországi jiddis kultúrájú zsidóság körében. Maryla volt a neve, volt férje, de feltehetően gyermektelen volt, legalábbis semmilyen utalás nincs gyerekre. Egy gettóüzemben dolgozott kényszermunkásként. (Ezekben a manufaktúrákban sokezer rabszolgasorban tartott munkás ruházatot, cipőt és egyéb tárgyakat készített a német hadsereg számára.)
A szöveg leírja a gettó mindennapjait, a kapcsolatot a külvilággal. Maryla nem tett kísérletet a szökésre – úgy érezte, a külseje lebuktatná. Beszámol a naplóban azokról rettenetes tapasztalatokról, amelyeket az „árja oldalon”, tehát a gettó falain túli szabad világban próbálkozó sorstársai megosztottak vele. „Az ismerősök, akiket említettem, pár napja tértek vissza. Amikor bementem hozzájuk, hogy üdvözöljem őket, az volt a benyomásom, hogy kísérteteket látok. Sápadt, elgyötört arcok, rettegő és zavart tekintetek. Amikor megismertek rendszertelen szózuhatagot zúdítottak rám, egymás szavába vágva. A kaotikus mondatokból annyi jutott el hozzám, hogy ha velük tartottam volna, ami a szándékom volt, biztos beveszem a nálam tartott luminált. Te már biztos nem élnél Maryla, és ha nekünk lett volna ciánunk, nem látnál most minket.”
A megdöbbentő beszámoló folytatásában leírja, milyen volt a gettó falain túli élet. A szerző nem csak beszámol a megszállt Varsóban történtekről, de nagyon szigorúan ítéli meg az emberi magaviseletet. Így ír: „Vörös fal, demarkációs vonal választ el minket, halálra ítélteket, tőlük, akiknek megengedik, hogy emberként éljenek. Van egy másik szélesebb fal, amelyen sokkal nehezebb áttörni - ez a közöny és megértés hiányának fala.” Megdöbbentően személyes dokumentuma ez a holokausztnak. A napló a gettó felszámolása előtti év eseményeiről számol be, s Maryla így írja le a sorsát: „Kijelölt pályán csúsztam le: szabad, életerős ember voltam, majd a sárga csillag, a gettóba terelés, a kényszermunka vezetett ki az életből a sírig.”
Hol volt ez a sír? Lehet, hogy meghalt a felkelés alatt, használta luminált, lehet, hogy a Majdanekbe deportáltak között volt. Azt sem tudják, hogyan rejthették el a füzeteket a barakkban. Most végre a nagyobb közönség is megismerheti a naplót. A szöveget már hatvan éve kiadásra rendezte a majdaneki emlékmúzeum egyik munkatársa. Úgy tervezték, hogy a varsói Zsidó Történeti Intézet kis példányszámú folyóiratában publikálják, amit az állampárt akkor megakadályozott. Illetékesei lengyelellenesnek minősítették a szöveget, amely beszámolt a részvétlenségről, a nácikkal való suskusról, a menekülő zsidók kifosztásáról.
Ugyanazokat az érveket használták publikálást tiltó kommunista funkcionáriusok, mint ma a jobboldali kormányzat emlékezetpolitikai zsandárjai. Nyolcvan évvel az események után Lengyelországban továbbra is megosztó kérdés a nácik által megszállt terület lengyel zsidóságának szinte totális kiírtása. A kommunista és a jelenlegi emlékezetpolitika "lengyelellenesnek" nyilvánított minden emlékezést, kutatást, amely leírta a lengyelek közönyét, antiszemitizmusát, esetleg tevékeny részvetelét zsidók elpusztításában.
A pártállam bukása után a múzeum közzétette Maryla naplóját, de most egy népszerű kiadó is beszállt a vállalkozásba.
Infó
Maryla naplója - Élet és halál a varsói gettóban. Pruszynski i spólka. Majdaneki Állami Múzeum