Csontváry Kosztka Tivadar születésének 170. évfordulója alkalmából április 13-án a művész munkáiból kiállítás nyílik a Szépművészeti Múzeumban. A Csontváry-életmű java a festő pécsi múzeumában látható, ezért ezt a 33 festményt Pestre kellett fuvarozni. Harmincegyet március végén elszállítottak Pécsről, ezek ajtón át távoztak, a két legnagyobb kép – a 714-szer 385 centis Baalbek és az alig kisebb Mária kútja Názáretben – miatt viszont kiemelték a neoklasszicista épület első emeletének egyik utcafronti ablakát, és az alatta-fölötte lévő téglafalat is megbontották. Hétfőn délelőtt érkezett meg az a 15 tagú team, ami a daruval beemelt egy acélvázzal megerősített, szivaccsal bélelt ládát a házba, és abba „becsomagolták” a két festményt, majd a daru trélerre rakta a faalkotmányt. A művelet nyolc órán át tartott, kellett hozzá rutin és türelem, hisz a múzeum előtti fák miatt szlalomozni kellett a darusnak a teherrel, s a böjti szél bele-belekapaszkodott a láda vitorlányi oldalába.
A két kép sértetlenül kijutott a házból, ki az M6-osra, s ott már 80-nal csapathatta tréler sofőrje. A szállítók nem kértek rendőri védelmet, hisz nincs olyan banda, aki ilyen nehezen mozgatható „szajréval” boldogulna, és nem tartottak a rongálóktól sem. Mellesleg érte már vandál támadás a Csontváry-festményeket, a hatvanas években egy, a Szépművészeti Múzeumban teremőrként fungáló, skizofrén asszony öt képet késsel felhasított. (A tettes nevét nem írjuk le, nem gyártunk belőle celebet!)
A művészettörténészek és a restaurátorok közül többen úgy vélik: nem a rongálóktól kell félteni a Csontváry-képeket, hanem azoktól, akik ide-odacipelnék őket. Mert minden szállítás rizikós. Az elmúlt évtizedekben a képek kétszer is megtették a Pécs-Budapest utat, és több országban megfordultak. E kiállítások célja az volt, hogy a világ fedezze fel Csontváry izmusokba besorolhatatlan művészetét, s ezzel pozicionáljuk jobb helyzetbe a magyar képzőművészetet az internacionális térben. Ismert, hogy Csontváry 1949-es párizsi kiállításán Picasso ekképp csodálkozott el: „nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is volt a századunknak”. Ez az elismerés azonban kevés volt a világhírnévhez, s a későbbi, nagy reményekkel megrendezett, nem pécsi tárlatok sem hoztak áttörést.
A művészettörténészek szerint az a gond, hogy Csontvárynak csak száz festménye van, s a legjobbakat állami múzeumok őrzik. Már pedig egy festőből akkor lesz világsztár, ha rendszeresen lehet a képeire aukciókon licitálni, s ha ez izgalomba hozza a képzőművészetbe beleszerelmesedett, értékcentrikus vagy épp sznob gazdagokat. Ám ehhez az kellene, hogy legyen több száz vagy akár ezer Csontváry-kép a szabadpiacon, akkor árverésekkel fel lehetne építeni a művész imázsát – enélkül nem. Néha ugyan kalapács alá kerül egy-egy Csontváry-kép, a hazai árverési rekordot is a mester egyik műve tartja, amit 2021-ben 160 millióról 460-ra srófoltak fel a licitálók, ám egy kép nem csinál imázst. Főleg, hogy az említett festmény, a Titokzatos sziget – finoman fogalmazva – nem mérhető Csontváry nagy műveihez.
A lokálpatrióta pécsiek nem örülnek annak, hogy a képeket időnként elviszik a városból, attól tartanak, hogy egyszer majd nem tér vissza ide a gyűjtemény. Az állami tulajdonban lévő Csontváry-képeket a Magyar Nemzeti Galéria letétbe adta Pécsnek, s ezt a kontraktust a közelmúltban tíz évre meghosszabbították. Ám a 2015-ös fővárosi kiállítás kapcsán felmerült az ötlet, hogy Csontvárynak Budapesten lenne a helye. A pécsiek tiltakoztak az ötlet ellen, a képek elszállításakor tüntettek is akkor. A fővárosi tárlatot fél év alatt több mint százezren látták, miközben Pécsett évente 30 ezer nézője van a múzeumnak. Ez erős érv a Pestre telepítés mellett (igaz, a fővárosi érdeklődés az újdonságnak is szólt, amikor Pécsen megnyílt a múzeum, 80-100 ezren váltottak jegyet évente). A kiszivárgott információk szerint a fővárosi galériások és aukciós házak lobbiznak Csontváry Pestre költöztetéséért. Abban bíznak, hogy a tárlat sok olyan külföldi, képzőművészetre áldozni tudó látogatót vonzana Budapestre, akik aztán betérnek majd az ő üzleteikbe és költekeznek.
A pécsiek viszont úgy érzik, megérdemlik, hogy Csontváry itt maradjon, mert az fontos eleme a város identitásának. A gyűjteményt a város legendás, múzeumalapító művészettörténésze, Romváry Ferenc szerezte meg Pécsnek. A hatvanas-hetvenes években Budapesten nem volt igény arra, hogy állandó kiállítást kapjon Csontváry, ezt használta ki Romváry: remek szakmai kapcsolatot épített ki a Csontváry-képek megmentőjével, Gerlóczy Gedeon építésszel, és megnyerte ötlete támogatására a kulturális kérdésekben megkerülhetetlen pártvezért, Aczél Györgyöt, így 1973-ban megnyílt a Csontváry Múzeum a baranyai megyeszékhelyen. Az immár 88. évét taposó Romváry ma is úgy érzi, Pécsett kiváló helye van Csontvárynak, felesleges utaztatgatni a képeket, az erre fordított pénzeket az állam inkább a pécsi múzeum reklámozására-menedzselésére fordíthatná, az tenne jót Csontvárynak, Pécsnek, a vidéknek, a kultúra és az idegenforgalom egészséges decentralizációjának.
Amúgy Pécs nem jár rosszul a fővárosi tárlattal, mert három hónapon át Toulouse-Lautrec plakátjait állítják ki a Csontváry Múzeumban, ezzel, az itt még nem látott mutatvánnyal kárpótolja a pécsieket a Szépművészeti. Júliusban visszatér a Csontváry-kollekció, kiegészülve tíz, eddig csak a Magyar Nemzeti Galériában kiállított Csontváry képpel. Ez a komplettebb, 24 milliárd forintra biztosított anyag három hónapig lesz megcsodálható.
Mindez jól hangzik, a kormányszkeptikus pécsi lokálpatrióták (sok van ilyen az ellenzéki mentalitású városban) mégis aggódnak, azt mondják, csak a bizonytalanság a biztos. Mert – ugye? – 15 éve ki gondolta, hogy az oroszokhoz bújva kihátrálhatunk az unióból, törvény lesz a melegek ellen, szétkergetik az orvoskamarát, satöbbi… Úgyhogy: hiába a tízéves Csontváry-szerződés, nálunk bármi megtörténhet.
