Ritka az olyan könyv, amely már megjelenése előtt nagy vihart kavar, de Francois Krug újságíró munkája a párizsi irodalmi életben viták forrásává vált. A múlt pénteken napvilágot látott műben ugyanis a szerző azt a kérdést feszegeti, mennyire fonódott össze a szélsőjobb az irodalom neves alakjaival. Egyebek mellett a Magyarországon is ismert íróról, Michel Houellebecq-ről is felfedi, milyen radikális jobboldali kapcsolatokkal rendelkezik. Munkájában rajta kívül két másik, nálunk kevésbé jegyzett íróval, Yann Moix-val és Sylvain Tessonnal foglalkozik, s bemutatja, hogy a szélsőséges ideológiák már a kezdetektől fogva nagy hatással voltak rájuk.
Houellebecq, Moix és Tesson stílusa különböző, mégis összeköti őket, hogy fenntartották, és mind a mai napig fenntartják a kapcsolatokat a szélsőjobboldallal, anélkül, hogy ezt valaha is vállalták volna. Sőt, inkább mindannyian igyekeztek eltüntetni az ezzel kapcsolatos nyomokat. A legapróbb erre utaló jeleket is megsemmisítették, mint a L’Obs című liberális lap rámutat, nyilván karrierjüket féltették, hiszen kisiklásaik napvilágra kerülésével aligha kaphatnának bármilyen rangos elismerést.
Mint Francois Krug a L’Obsnak adott interjújában elmondta, egy életrajzi műben olvasta, hogy Houellebecq 1991-ben egy Marc-Edouard Nabe tiszteletére rendezett partin találta magát. Nabe ismert író, jazzgitáros hazájában, de megosztó személyiség, a 2010-es években már nyíltan holokauszttagadó és összeesküvés-elméleteket terjesztő munkákat írt. „Aztán 2022-ben Nabe az interneten írta meg, hogy Yann Moix, aki akkor még csak 23 éves volt, ugyanezen a partin bukkant fel. Mulatságosnak találtam, hogy így vonzotta magához ezt a két leendő írót. Mit csináltak Nabénél? Már régóta szerettem volna a szélsőjobboldal kulturális aspektusát vizsgálni, és ez az este lett a könyvem nyitójelenete” – magyarázta.
Valójában a Houellebecq-et érintő vádak nem újak, de nemrég saját magát is gyanúba hozta a Front populaire című magazinnak adott, tavaly év végén megjelent interjújával, amelyben olyan klisék is elhangzottak tőle, amelyeket elsősorban a szélsőjobb, a populista Nemzeti Tömörülés (Marine Le Pen pártja), vagy a tavaly az elnökválasztáson is elindult, Le Pentől is jobbra álló Éric Zemmour is sokszor hangoztatott. Eszerint a franciák elvesztik identitásukat a "muszlim fenyegetés” miatt.
Houellebecq regényeiben is sötét portrét fest a francia társadalomról. A karakterek antifeminizmusa vagy az iszlám nyílt elutasítása, ami a Behódolás című 2015-ben megjelent művében jelenik meg, már komoly figyelmet keltett. Ám irodalmi műről lévén szó a kritikusok úgy értékelték, hogy a társadalom hű képét adta vissza. Ugyanakkor, amint a Le Monde egy tavaly decemberben megjelent cikkében rámutatott, az író arra használja fel hírnevét, hogy rendszeresen beavatkozzon a nyilvános vitákba, „ezzel lebontva minden irodalmi távolságtartást”. A Front populaire című folyóirat különszámában adott interjújával is ilyen tabut döntött le, kendőzetlen észrevételeket tett a franciaországi társadalmi és politikai helyzetről. Mint a Le Monde írta, ezek a megjegyzései tovább sodorták az írót a szélsőjobb felé. Az interjúban igen őszintén fogalmazott, talán azért is, mert régi ismerősével, a lap alapítójával, Michel Onfray esszéíróval beszélgetett, aki szintén „a kereszténység bukása” témakörének megszállottja és előszeretettel foglalkozik azzal a gondolattal, hogy az „öngyűlölő” franciák bűnrészesek identitásuk elvesztésében.
A beszélgetés során Michel Houellebecq úgy vélte, Franciaország elveszett, hanyatlása elkerülhetetlen, a rossz értelemben vett modernitás „pusztulását generálja". A "nagy csere" "nem elmélet, hanem tény". Ez azért volt figyelemreméltó kijelentés a részéről, mert a „nagy (lakosság)csere” elméletének főideológusa Éric Zemmour. A szélsőjobboldali összeesküvés-elmélet lényege az, hogy a keresztényeket más civilizációkból érkező felnőttekkel, menekültekkel cserélik.
Michel Houellebecq ugyanakkor árnyalja mondandóját, szerinte nem egy „magas helyen” kigondolt összeesküvésről van szó (ez a magas hely voltaképpen arra utal, hogy sötét erők állnak a lakosságcsere mögött): Afrikában gyorsan gyarapszik a népesség, sokan haladnak Európa felé, s telepednek le kontinensünkön, mert "a bevándorlás kérdésében senki nem ellenőriz semmit". Mindazonáltal "már most azt látjuk, hogy az emberek felfegyverkeznek, mecseteket, valamint muszlimok által látogatott kávézókat vesznek célba. A franciák egyelőre csak azt szeretnék, ha a muszlimok abbahagynák a rablást és a támadásokat" – hangoztatta.
Houellebecq szolgalelkűséggel is vádolta Európát, mivel túlzottan az Egyesült Államok nyomában halad. „Az egyetlen esélyünk a túlélésre az lenne, ha a fehérek vezető szerepének gondolata divatossá válna az Egyesült Államolban". (Az Amerika-ellenesség szintén a jobboldali populisták egyik kedvenc témája.)
Krug művében az az új elem, hogy bebizonyítja, a szélsőjobboldal nem véletlen vagy késői sodródás a bemutatott három szerző számára. Azért is fontos rámutatni, hogy neves írók kerültek az ideológia bűvkörébe, mert a populisták választási sikerei elválaszthatatlanok a kulturális téren elért győzelmeiktől. Houellebecq, Moix és Tesson könyveikkel, de különösen a nyilvános vitákban való gyakori közreműködésükkel hozzájárultak ahhoz, hogy ezek az eszmék elfogadhatóbbá váljanak. Mint Krug rámutat, könyvében a szélsőjobboldal harmincéves történetét meséli el. S azért tartotta fontosnak műve megírását, mert ugyan nem a politikai struktúrákról szól, mégis „egy olyan szellemi ködről, amelyet hajlamosak vagyunk alábecsülni”.
