Már erősen sötétedett a mediterrán égbolt, amikor két, német katonai egyenruhát viselő férfi leintette a kanyarban közeledő gépkocsit Kréta szigetén, 1944. április 26-án este.
Az autó utasa Heinrich Kreipe tábornok (1895–1976) volt, a görög szigetet megszálló Wehrmacht 22. gyalogoshadosztályának parancsnoka; a főhadiszállásról tartott lakhelyére, a knósszoszi Ariadné-villába. A tábornok csodálkozott, és mérgesen rákiabált az integető egyenruhásokra. Másra már nem maradt ideje. Abban a pillanatban görög partizánok rontottak elő az út menti bozótosból. A sofőrt megölték.
A „járőrök” a II. világháborúban Churchill által létrehozott titkosszolgálat, a SOE (Special Operations Executive) különlegesen képzett ügynökei voltak.
Az őrvezetőnek öltözött főnök, Sir Patrick Leigh Fermor (1915–2011) – a Magyarországot is megjárt kalandor nyelvzseni, aki sok más mellett görögül és németül is kitűnően beszélt – ejtőernyővel landolt Krétán, és magát birkapásztornak álcázva irányította az ellenállást.
Egy vakmerő terv
A foglyul ejtett tábornokot összekötözött kézzel visszakényszerítették a hátsó ülésre, oldalához pisztolyt szorítottak, így haladtak át jó néhány ellenőrző ponton. Szerencséjükre katonái között az a hír járta az újonnan kinevezett parancsnokról, hogy türelmetlen ember, utál várakozni, ezért mindenhol sietve utat adtak zászlóval megkülönböztetett kocsijának. Az álruhás sofőr, Stanley Moss ügynök feltűnés nélkül elhajthatott lakatlan területre. Mire a németek észrevették a tábornok eltűnését, már messze jártak. Az autót a tengerpart közelében hagyták, tele szándékosan félrevezető nyomokkal. Azt a látszatot keltették, mintha tengeralattjárón menekültek volna. Valójában gyalog indultak tovább, a hegyekbe. A brit márkájú cigaretták szétszórt csikkjei azt a célt szolgálták, hogy eltereljék a gyanút a helyiekről.
A különleges műveletekért felelős brit titkosszolgálat, a SOE kairói irodájában már másfél év óta tervezgették, hogy elkapják a földközi-tengeri sziget kegyetlenségéről elhíresült urát, Friedrich-Wilhelm Müller tábornokot (1897–1947), aki habozás nélkül lövetett agyon parasztokat és gyújtatta fel otthonaikat, ha akár a legcsekélyebb gyanúba keveredtek, hogy segítik a partizánokat. Abban bíztak, hogy a gyűlölt német helytartó személye elleni akció vakmerőségével demoralizálja az ellenséges erőket, egyúttal felszítja az ellenállás harci szellemét. Egyedül egy Bickham Sweet-Escott nevű ügynök ellenezte a tervet, mondván, ha sikerül is végrehajtani, túlságosan nagy árat kell majd fizetniük érte a krétaiaknak, mert a megszállók rajtuk fognak bosszút állni.
Müller helyett Kreipe
Az előkészítés elhúzódott, addig-addig vártak a kedvező alkalomra, hogy a nácihű Müllert váratlanul átvezényelték Hitler személyes tartalékához 1944 februárjában. A helyére érkező Kreipe frissen kapta tábornoki előléptetését. Előtte megjárta a keleti front poklát, részt vett Leningrád ostromában. Hivatásos katona volt, egy lutheránus lelkipásztor tizenharmadik gyermeke. Verdunnél szolgált az első világháborúban, bátorságáért vaskeresztet kapott. A weimari időkben katonai akadémián tanított. Nem rajongott Hitlerért; azon régi vágású, művelt Wehrmacht-tisztek közé tartozott, akik lenézték a felkapaszkodott Führert, és a háború előrehaladtával egyre lesújtóbb véleménnyel voltak önjelölt hadvezéri képességeiről; látták, hogy katasztrófába vezeti Németországot – mégis engedelmeskedtek végzetes parancsainak.
Kreipe tábornok még csupán néhány hete volt Krétán, és ahogy az elrablását irányító Sir Patrick, azaz Paddy utóbb maga is elismerte: személy szerint nem ártott semmit a helyieknek, sőt enyhített hírhedt elődjének terrorján. Csakhogy a brit elöljáróknak nem akarózott az utolsó pillanatban lefújniuk a dédelgetett presztízsműveletet, amelytől jelentős propagandasikert reméltek.
Úgy döntöttek, „parancsnok – parancsnok, tábornok – tábornok” alapon Müller helyett Kreipére csapnak le. Könnyű célpontnak bizonyult: nem holmi gyáva diktátor volt, hanem harcedzett frontkatona, testőrök nélkül járt. Néhány órával a túszejtés után riadóztatták mind a harmincezer, Krétán állomásozó német katonát, a megszállók lázas kutatásba kezdtek. Röpcédulákon megtorlással fenyegették a lakosságot, ha a parancsnok nem kerül elő három napon belül.
Horatius a barlangban
A szökevények útja tizennyolc éjszakán át kanyargott nyaktörő hegyi ösvényeken, éles sziklák között, sötétben, esőben és szélviharban. Napközben barlangokban rejtőzködtek; a várakozás óráiban
Sir Patrick és foglya néha Horatiust idézgetett egymásnak fejből, latin eredetiben.
Lovagiasan bántak a tábornokkal, ezt ő maga erősítette meg 28 évvel később, amikor egy görög tévéműsor felvételén találkozott egykori elrablóival (lásd keretes írásunkat).
Lábát gyaloglás közben véresre törte az utcai cipő, ezért öszvérre ültették. Amikor leesett, és megsérült a válla, az egyik partizán ellátta a sebet. Megosztották vele kevéske élelmüket is. A veszedelmes út során a fogoly is kedvező benyomást tett az előkelő angol őrnagyra, aki végül meglepő következtetésre jutott:
„jó ember”.
„Mire elértük a tengerpartot Rodakinónál, krétaiak százai pontosan tudták, hogy kik vagyunk, de egy sem árult el minket” – emlékezett Leigh Fermor. Végül Kreipét a sziget déli oldaláról, motorcsónakon csempészték ki május 14-én, és a tengeren épségben átjutottak Egyiptomba. Az egykori fogoly úgy nyilatkozott: „El kell ismernem, igen bátor akció volt. Bátor és kockázatos. De nem hiszem, hogy praktikus volt. Egyáltalán nem használt a partizánoknak.” Hitler ugyanis dühében visszaküldte Krétára a véreskezű Müllert, aki – ahogyan az megjósolható volt – a polgári lakosságon torolta meg az emberrablást. Hat faluban 176 embert öltek meg, házakat gyújtottak fel (más források más számokat említenek). Kréta csak az európai háború legutolsó napján, 1945. május 9-én szabadult fel. Müller altábornagyot a görög bíróság golyó általi halálra ítélte, és a német invázió hatodik évfordulóján kivégezték.
Kreipe ellenben hadifogolyként értéktelennek bizonyult az immár minden fronton előrenyomuló, a normandiai partraszállásra készülő szövetségesek számára. Nem ismert hadititkokat, nem volt híres, nem volt náci, nem követett el háborús bűnöket – az egyszerű hivatásos katona fölöslegessé vált. Egyiptomból előbb egy angliai fogolytáborba szállították, onnan tovább Kanadába. A fegyverletétel után még két évig vizsgálati fogságban maradt, azután szabadon engedték. Életének hátralévő három évtizedét visszavonultan élte le az NSZK-ban, Hannoverben. Leigh Fermor ezalatt kitüntetéseket kapott, világutazóként számos sikerkönyvet írt. Büszke volt leghíresebb háborús akciójára, amelyben önként kockáztatta életét – ám ismerői szerint lelke mélyén kísértette a bosszúból legyilkolt görögök emléke: vajon igazán megérte-e?
