- Álnéven soha! - Mészöly Ágnessel áldozatokról és diszkriminációról sokszínűen

„Hirtelen felindulásból elkövetett sorozatgyilkosság” – írta a közösségi oldalán magyarázatképpen az új könyve kapcsán. Amihez még azt is hozzáfűzte, hogy egy „krimipályázat zsűritagjaként annyira besokalltam a női áldozatok túlreprezentáltságától, hogy muszáj volt írnom egy sztorit, ahol férfiak hullanak, mint ősszel a legyek, és doktor Szabó Ágota újra nyomoz”. A 2018-as, Rókabérc, haláltúra című krimijének főszereplője kalandjai tehát folytatódnak. Mások ezt talán a műfaj iránt kialakult olthatatlan szerelemként reklámozták volna… De mi ütötte ki mégis ennyire a biztosítékot? Hiszen a valóságban is nagyobb számban esnek erőszak áldozatául nők.

Nagyon távol állok az önmagát tudatosan felépítő szerzőktől, ha jobban odafigyelnék erre – de nem akarok –, biztos hatékonyabban lehetne megalkotni a brandemet krimiíróként is. Ami a családon belüli erőszak elszenvedőit illeti, ott valóban kiugróan magas a női áldozatok száma, ám az egyéb erőszakos bűncselekmények, mint például gyilkosságok terén a női áldozatok százalékos száma nem nagyobb a férfiakénál. Főleg nem olyan kimagaslóan, mint ahogy az a krimipályázat műveiben megmutatkozott. Ebben a mégoly kis merítésben olyan mennyiségben követtek el perverz szexuális indíttatásból nők ellen gyilkosságokat, hogy az már a zsűri egészségére is ártalmas volt – muszáj volt ezt valahogy kompenzálnom.

De remek műveket is olvashattunk, melyek közül tavaly már megjelent Gráczer L. Tamás A háromfa hölgye című középkori krimije (interjúnkat lásd: „Tudja a hóhér!”, Nyitott mondat, 2022. július 29.), Bánhidi Lilla Sorsod Borsod című könyve pedig idén tavasszal kerül az olvasók kezébe.

Ismét csak egy Facebook-bejegyzésével piszkálom: „Szolgálati közlemény – írja a regénye megjelenése után nem sokkal. – A Megrajzolt gyilkosságok spoilerezi a Rókabércet. Akit ez zavar, ne olvassa! Csak a RBérc után.” Ennek ellenére a recenziók azért rendre kitérnek erre a tényre. Nem lehetett volna elbeszéléstechnikailag megoldani, hogy ne ez az „egyet fizet, kettőt kap” szituáció álljon elő?

Ezt bizony elcsesztem. Amatőr hiba, kétségtelen. Nem láttam ki a saját fejemből, egyszerűen eszembe sem jutott. Csak utólag. Épp ezért az újranyomásnál az inkriminált mondatok eltűnnek vagy másként lesznek megfogalmazva a regényben.

Egyik rendőr szereplője, Kádárné Pósa Szilvia titokban sikeres thrillerszerző Sylas P. Cooper álnéven. Tőle hangzik el az az állítás, hogy „az angolszász férfi szerzők még akkor is sikeresebbek a piacon, ha valójában magyar nők”. Agatha Christie minden bizonnyal kivétel a zsánert tekintve, de ha igaza van Kádárnénak, akkor ön miért ír mégis a saját nevén?

Mert büszke vagyok az írásaimra, és szeretem is őket, ahogy a gyerekeim mellett is lelkesen kihúzom magam: milyen jó, hogy ennyire ügyes!… Soha nem jutott eszembe, hogy álnéven írjak. Miközben tudom, hogy az olvasóközönség egy része, éppúgy, mint a filmek esetében, finnyáskodva ódzkodik a magyar szerzők műveitől. Az ifjúsági irodalom terén is van ilyen tapasztalatom; többen nyilatkoztak úgy, hogy félve vették a kezükbe a magyar szerző könyvét, aztán meglepődtek, milyen jó. De miért gondolják azt, hogy egy magyar szerző nem tud jó fantasyt vagy krimit írni?

Ön milyen krimiket olvas szívesen?

Az úgynevezett „okos krimiket” szeretem, amikor a szöveg úgy van felépítve, hogy ha elég figyelmesen olvasom, elvileg ki tudom találni, ki a gyilkos. Nem vezeti meg az olvasót, nem él a deus ex machina eszközével az utolsó fejezetnél, egy teljesen új szálat beillesztve. Persze az is olvasásélményt okoz, ha a végén rácsodálkozom, miért nem tudtam rájönni, ki az elkövető, miközben gyakorlatilag „minden ott volt az asztalon”. Az, hogy az alzsáner szerint mindez az űrben vagy a víz alatt játszódik, vagy milyen praktikákkal él a szerző, már nem számít.

A könyvéből kiderül, a rendőrök is olvasnak krimiket. De ön mennyire kutatott a rendőrök, a közjegyzők, az ügyészek munkája tekintetében a hitelesség érdekében? Hányszor járt a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a Teve utcában?

Egyszer sem. Viszont a szociális hálóm révén mégis sokat tudok róla. Az unokabátyám éveken keresztül a Teve utcai intézmény energetikai menedzsere volt, így csak fel kellett hívnom, és máris tudtam, melyik szobában milyen színű a szőnyeg. Egyik volt osztálytársnő-barátnőm közjegyző, vele is átolvastattam a munkájukat leíró passzusokat. A másik exosztálytársam pedig immár húsz éve helyszínelő, azaz a rendőrség bűnügyi technikai osztályán dolgozik, tőle is sokat kérdezősködtem. Szeretem, ha a fikción belül a realitás is megmutatkozik. Persze mindig vannak, akik a könyvet olvasva hitetlenkednek, hogy ez aztán biztos nem így megy a rendőrségen – miközben nekem belső infóm van róla, hogy de. Nem lehet mindenki kedvére tenni.

A szerzőség terén tárgyalt diszkrimináció mellett számos társadalmi előítélet és ezek nyelvi kifejezésmódja kerül – nemegyszer humoros formában – elő a regényben. Az alacsony – pardon, „vertikális kihívásokkal küzdő” – cigány rendőr százados például a legélénkebb „buzizó”. Mennyire volt célja a társadalomkritikai attitűd és az érzékenyítés?

Ez nem cél volt, de annyira benne van a mindennapjainkban, sajnos, mint a metrófelújítás, kihagyhatatlanul része a világunknak. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ettől majd bárki abbahagyja a szexista viccek mesélését a munkahelyén, ugyanakkor erre mégis reflektálni kellett. Vannak szerzők, akik kifejezett célként tekintenek az érzékenyítésre, tudatosan így építik fel a regényeiket. Én sokszínűnek látom a világot, és ha már így látom, akkor sokszínűnek írom le. Nem hiszek a direkt érzékenyítésben – a történetek erejében jobban hiszek, mint a didaxiséban.

Különlegessé teszi a Megrajzolt gyilkosságokat, hogy a nyomozók mindennapi élete, apró-cseprő tevékenységei is az elbeszélés részét képezik. Ez nem annyira szokványos.

Számomra viszont ezektől az apróságoktól lesz élő a történet, ami a fikciót a valóság felé mozdítja. Az én krimihőseim hibáznak, fáradtak, éhesek, összevesznek, pszichológushoz járnak, hol rosszul érzik magukat, hol jól. A főhősöm ugyan poszt­stressz-szindrómával küzd, mint malac a jégen, ám közben fel kell nevelnie a lányát, nem hagyhatja el magát…

A szereplői között ott van a főváros is, a hajléktalanjaival, a már említett metrófelújítással, a dugóival, a peremkerületeivel. Valaki a világ egyik legszebb városának nevezi. Ön milyen viszonyt ápol Budapesttel?

Szerintem is a világ egyik legszebb városa, és én a konduktori munkám miatt rengeteg helyen jártam – Norvégiától Kínán át Trinidad és Tobagóig – szinte minden kontinensen, hónapokat eltöltve egy-egy városban. Most is épp Normandiából tértem haza, áprilisban pedig utazom az Egyesült Államokba. Budapest tényleg gyönyörű, nagyon szeretek ide megérkezni, itt élem az életem nagy részét. Ez a könyv szerelmi vallomás is a városhoz.

És a krimijében fontos szerepet játszó japán rajzfilmek, az animékhez kapcsolódó szubkultúra mennyire állt közel önhöz?

E tekintetben nem volt szükségem kutatómunkára. Négy gyerekem van, és régen rengeteg japán rajzfilmet néztek – aztán én is, és rájöttem, mennyire érdekes műfaj is ez. Elkísértem őket a MondoCon fesztiválra is, és noha cosplayes nem voltam, nem viseltem cicafület, élveztem az egészet. A Fekete nyár című ifjúsági regényemben azonban sokkal hangsúlyosabban írok a mögötte levő filozófiai vonulatról.

A spoilerezés mellett – ismét filmes kifejezéssel élve – cliffhangerrel is él a könyve végén, megelőlegezve a folytatást. Mi(re) készül?

Valóban, már három-négy további kötet ötlete itt van a fejemben, a hőseim magánnyomozóként folytatják pályájukat. A szervezeti keretek között folyó nyomozás miatt kissé kötve éreztem magam íróilag. Elkalandoznak a popzene világába, népszerű bulihelyekre, de a szintén szubkulturális szerepjátéktáborok is nyomozati helyszínül szolgálnak majd.

+1 KÉRDÉS
Úgy tudom, korábban szenvedélyes motoros volt. Száguldozik még?

Valóban volt egy közös motorunk az egyik fiammal, de aztán eladtuk. Már jó ideje nem motorozom, nehéz visszaülni. De bármi megtörténhet, és ha úgy alakul, ismét nyeregbe pattanok.