Már nyolc éve járja Budapest utcáit, vagy ahogy Ön fogalmaz, a Betondzsungel ösvényeit. Milyen tapasztalatokat vont le a kutatása során?
Hogy a dzsungellakók világító üveglapjaival nem tudok mit kezdeni. Vagyis azokkal a gépezetekkel, amit önök mobilnak neveznek.
Emlékszem, amikor először jártam Budapesten, úgy harminc éve, akkor ezek az üveglapok vagy világító fültámaszok még nem is léteztek.
Manapság viszont mindenki használja őket, főleg a fiatal egyedek. Ők szinte belerévednek a lapokba, amik össze vannak kötve egymással, így bárki elérhet bárkit. A Betondzsungel lakói persze azt hitték, mindezzel majd időt nyernek. Miközben úgy tűnik, hogy többnyire leépülnek tőlük.
Ön használ világító üveglapot?
A serpámnál mindig kéznél van egy. Így tőle nagyjából tudom, mi történik az árnyékvilágban, amit önök úgy hívnak, internet. Nem vagyok oda az üveglapokért, de látom az előnyüket is, hisz ezeken önök számára is elérhetők a filmjeim, amiket a serpám tölt fel.
Beszéljünk a műsoráról. Miért pont Budapestet választotta?
Valójában több betondzsungelt is kutattam, de Önökhöz csak az itt forgatott epizódok jutnak el az üveglapok geográfiai korlátozásai miatt. Amúgy ide azért érkeztünk, mert kisebb betondzsungeleket is akartunk vizsgálni, ez a terület meg a nyelve miatt speciálisnak tűnt.
Szerettem volna megtanulni a magyart, de ezt a serpám rengeteg erőfeszítése ellenére sem sikerült.
Hol kutatott még?
A Berlin nevű betondzsungelben. Ott a lakók legnagyobb tisztását, az úgynevezett Alexander Platz-ot vizsgáltam meg a zubogó gyógyforrásával, és azzal a csodálatos masinával, ami a világ többi betondzsungelének idejét mutatja.
Önt sokan északinak, legfőképp svédnek vagy norvégnak gondolják. Árulja el, honnan érkezett.
Tudom, ez a kérdés az itteni nézőket erősen foglalkoztatja, de a múltamat még nem fedhetem fel. Bár lehet az életrajzi könyvembe ezt az információt is beleírom, mert akkora az érdeklődés. A kötetet amúgy – persze, ha megjelenik –, az önök nyelvére is lefordítjuk. Annyit elárulhatok, hogy abban még alaposabban beszámolok a kutatásokról. Kitérek benne például a világító üveglaposok törzsére, ahogy a papirusztekercs olvasók törzsére is.
Útja során a Betondzsungel számos csoportjával találkozott már, köztük deszkásokkal, bringásokkal, celebbekkel és kutyásokkal is. Egyeseknek még ajándékokat is visz, hogy így férkőzzön a közelükbe. Kiket volt a legnehezebb megközelíteni?
Egyértelműen a kidobók törzsét volt a legnehezebb, mivel nem számítottam rá, hogy a nekik átadott ajándékok negatív hatást váltanak ki. Pedig vittem nekik kardot, husángot (újságírói megjegyzés: baseballütőt) és gépfegyvert.
Veszélyes helyzetbe is kerültem, hisz a kidobó egyedek egy szűkös szobába hurcoltak, majd a rendőrök törzsének kezére adtak, így az egész éjszakát egy cellában töltöttem.
Hála azonban a serpám közbejárásának, sikeresen kiszabadultam. Azóta sokkal óvatosabb vagyok az ajándékok kiválasztásával.
Kik fogadták be a legkönnyebben?
Talán a celebek törzse volt a legbefogadóbb. Őket a legnagyobb ünnepük alatt (Story Gála) látogattam meg, amikor a többségük már fogyasztott lőrét, amitől sokkal nyíltabbak lettek. És mivel nagyon vonzódnak a fényhez, ezért vittem nekik ajándékba egy lámpát. Ennek átadása után a többségük nyitottabb lett felém, szájuk enyhe mosolyra húzódott, és a szemükben apró csillogást véltem felfedezni, ami tapasztalom szerint a bizalom jele a Betondzsungelben. Egyes celebek azonban nehezen viselték a közeledésemet, gyanakvóak voltak, az egyikük pedig papíralapú tallért is adott nekem, csak hogy menjek már arrébb.
Volt olyan celeb, aki nagy hatással volt önre?
Igen, a nagy, fehér hajú varázsló (Somló Tamás), aki egy érdekes törzsi játékot mutatott be nekem: az levegőbe dobott egy mandarint, a villájával pedig elkapta. Emlékszem, a varázslóval kölcsönösen a szívünkbe zártuk egymást. Azon az estén viszont én is sokat fogyasztottam a lőréből, ezért ott kellett hagynom a kutatási helyszínt.
Hogyan álcázza magát? És mitől lesz jó egy álca?
Az álcázásnál fontos, hogy az adott törzs legjellemzőbb attribútumaival leplezzük magunkat. Amikor például a motorosok törzsét látogattam meg, a kezemben egy harcisisakkal (bukósisakkal) érkeztem, így amint meglátták, azt hitték, közéjük tartozom. De persze fontos az ajándék is, így vászontáskámból adtam nekik sült zsírgolyót (töpörtyű), míg egyiküknek nyers húst nyújtottam át, aki azt a motorháztetőre helyezte.
Van, amikor az álca nem válik be?
Igen, történt már ilyen is. Amikor a futók törzsét vizsgáltam, akkor például az úgynevezett futós fejpántot helyeztem a fejemre. Egy futó nő nagyon is megijedt tőlem, és hangosan reagált. Pedig az eszközt a serpám tanácsai szerint helyeztem a fejemre. Neki pedig e téren hiszek, mivel az ő családjában is vannak futó egyedek.
Előfordult már, hogy a kutatása során tévedett?
Persze, elvégre a tudomány tévedéssel is jár. Ez még legnagyobb természettudósok esetében is előfordul. Mondhatni, csak az nem téved, aki nem dolgozik. Ennek ellenére én mindig próbálom a forrásaimat ellenőrizni, a serpám pedig folyamatos segít nekem. De sajnos,
mivel a hazámban én vagyok az első betondzsungel kutató, ezért tudományos forrásokra nem alapozhatok.
Csak a saját szimatomban bízhatok meg, és abban, hogy a Betondzsungelben mindig a helyes ösvényre lépek.
Elmélyedni a dzsungelben
Dr. Jivens O. Breewenses kutatásairól bővebben A Betondzsungel Ösvényein című sorozat Facebook- és Instagram-oldalán tájékozódhatunk.
