Hogyan ütköztek bele a témába?
Sztáray Kézdy Éva: – Néhány évig külföldön éltem, és az ottani ismeretségi körben sorra tűntek fel magyar és nem magyar apák, akiknek a családjában a feleség dolgozott, és ők voltak otthon a gyerekükkel. Ilyennel korábban nem találkoztam idehaza. Én csaknem tíz évig voltam otthon a három gyerekemmel, és nagyon más volt ez az életforma, mint amit a családomban tapasztaltam. Nagyon inspirált a jelenség, és a hazatérésem előtti hónapokban el is készítettem néhány interjút. Zsófia már régóta foglalkozik családszociológiával, megtetszett neki a téma, és belevágtunk egy közös kutatásba.
Drjenovszky Zsófia: – Ha családról van szó, főleg az anya helyzete kap hangsúlyt a vizsgálatokban. Az apákkal ritkábban foglalkozunk, az otthon lévő apákról pedig még egyáltalán nem készült idehaza kutatás, mert nálunk ez nagyon ritka jelenség. Érdekes volt külön csoportként megnézni, kik ezek az édesapák, mik a motivációik, miért jutottak ilyen döntésre.
A vizsgált minta milyen általános képet mutatott ezekről a családokról?
SZ. K. É.: – Szembetűnő volt, hogy az otthon lévő apáknak ugyanolyan problémáik, nehézségeik vannak, mint az anyáknak. Nagyon egybevágott a tapasztalatuk még az enyémmel is, akár az időbeosztást illetően. Sokan mesélték, hogy mikor belevágtak, óriási terveik voltak. Hogy most átmenetileg kilépnek a munkaerő-piacról, és majd mennyi mindent fognak csinálni. Aztán észrevették, hogy mennek a napok, hónapok, és a mindennapi teendők, gondok lekötik minden figyelmüket, energiájukat. Többen szinte alig tudtak valamit megvalósítani az elképzeléseikből.
D. ZS.: – A legtöbb apának ez nem is volt célja, egyszerűen örömmel vállalták, hogy egész nap a gyerekkel legyenek.
Maguktól kezdeményezték ezt a megoldást, vagy közös döntés eredménye volt?
D. ZS.: – Azt láttuk, hogy ezek a párok egységként működtek, közösen döntöttek az otthon maradásról. Fel szokott merülni, hogy az anyagi kérdések mennyire befolyásolják a döntést, de itt egyértelmű volt, hogy ezek az édesapák azért maradnának otthon, mert ugyanúgy szeretnék kivenni a részüket a gyereknevelésből, mint az édesanya. És ha ez anyagilag nem megy olyan simán, inkább azt számolják ki, mennyi ideig tudnak otthon maradni.
SZ. K. É.: – A konkrétabb motivációk persze különbözőek. Foglalkoztunk azzal is, hogy a munka-magánéleti konfliktusok milyen hatással vannak a döntésre. A megkérdezett apák egy része valamilyen munka-magánéleti konfliktusból lépett ki, és próbálta az otthonmaradással enyhíteni. Egyébként sikeresen.
D. ZS.: – Ezt az anyáknál is látjuk. Ha a munkahelyén problémái vannak, menekülő útvonal, hogy otthon babázzon. Ami az apáknak is B-terv lehet, hiszen ugyanúgy mehetnek GYES-re.
SZ. K. É.: – A nemzetközi szakirodalomban a munka-magánélet konfliktust elsősorban az anyákkal kapcsolatban vizsgálják. Hiszen a munkaerőpiacra való tömeges belépésük óta kettős elvárás jelentkezik velük szemben: helyt kell állniuk teljes értékű munkaerőként, közben az otthoni háztartási-gyermeknevelési feladatokat is el kell látniuk. Mi azt láttuk, hogy ez a kérdés ma már az apákat is érinti. Néhány évtizede változóban vannak a velük szembeni elvárások.
Ma már a magyar társadalom jelentős része is elvárja, hogy az apák aktívan vegyenek részt a háztartásban, elsősorban a gyereknevelésben. Így számukra is komoly kihívás a munka és a magánélet egyeztetése.
D. ZS.: – Kétségtelen a szemléletváltás, az apa részvételének elvárása, pozitív megítélése, ám korábbi kutatásokban olvasható, és magunk is tapasztaltuk, hogy ha az apa otthon marad, fő tevékenysége lesz a gondoskodás, az nem vált ki akkora elismerést. Ez a kérdés külön vizsgálatot igényel, szerepel is a terveinkben.
Egyáltalán, a szoptatáson kívül van más nemre szabott kompetencia a szülői feladatokban? Kimutatható valamilyen sajátos vonása az „apai anyaságnak”?
D. ZS.: – Leginkább a külső kapcsolattartásban jelentkezett kimutatható különbség. Az anyák szeretnek közösségbe menni, internetes fórumokon tájékozódni, ruhákat csereberélni, játszótéren beszélgetni más édesanyákkal. Jelentős eltérés, hogy az édesapák inkább tartózkodnak ettől. Nagyon ritka, hogy babás foglalkozásra mennének. Inkább kirándulnak a gyerekkel, nem igénylik, hogy megosszák tapasztalataikat, tanácsot kérjenek. Ha valamit nem tudnak megoldani, az anyukához fordulnak. Nem is ismertek más otthon maradt apát.
A házimunkát is elvégzik? Mosnak, főznek, vasalnak?
SZ. K. É.: – Ez nagyon fontos kérdés, mostanában jelent meg róla egy tanulmányunk. Azt láttuk, hogy az otthonmaradó apukák teljes mértékben átveszik a házimunkát. Nem mondhatjuk, hogy mindenki szívesen főzött, de megcsinálták, vagy találtak más megoldást. Egyedül talán a mosáshoz viszonyultak, mondjuk úgy, hogy távolságtartóan. Főleg a szennyes szétválogatásának nehézségei miatt. Ezen kívül mindent csináltak, a takarítástól kezdve a bevásárlásig. A vizsgált családok egy részénél az anya munkából való hazatérését követően nagyon intenzíven bekapcsolódott az otthoni teendőkbe, míg másoknál esténként és hétvégén is az apa végezte nagy részben a házimunkát.
Arról kiderült valami, hogy az anyák mennyire léptek át apaszerepbe? Kialakultak netán fordított konfliktusok, hogy az apa dühös, sértett, mert nem értékelik a háztartási munkáját?
D. ZS.: – Az anyákat is vizsgáltuk, bár velük nem interjúztunk. Többféle minta van, de egyértelműen látszik, hogy ebben a felállásban az apák jobban belelátnak az anya otthoni teendőibe, az anya pedig a munka világába, így sokkal inkább megértik egymást, a korábbi működésük problémáit, és igyekeznek támogatni egymást. Hozzá kell azonban tenni, hogy ezek a családok alapvetően egyébként is egalitárius szemléletűek voltak. Jó pár édesanya tudatosan építette karrierjét, többen is vezetői pozíciót töltöttek be. Számukra különösen nyerő szituáció volt, hogy az apa szívesen maradt otthon, ők pedig mehettek vissza nyüzsögni, pörögni a munkahelyre. Kialakulnak persze előre nem látható dolgok. Az anyának lesz időhiánya, későn ér haza, kevesebb időt tölt a gyerekkel, aki az apához kezd jobban kötődni, ami fájhat az anyai szívnek. De összességében azt láttuk, hogy ez a modell pozitívan hatott a házastársi kapcsolatra.
SZ. K. É.: – Általánosítani persze nem mernénk, de valóban nagyon egységes véleménye volt a pároknak, hogy ez az egymás iránti megértést, empátiát erősítette.
A vizsgált minta a GYES-időszakhoz kötődött, vagy foglalkoztak olyan esetekkel is, ahol később történt a „szerepcsere”?
D. ZS.: – Az apák többsége három év alatti gyerekkel maradt otthon, de volt köztük olyan is, aki négy egymás után születő gyereket gondozott 11 évig.
SZ. K. É.: – A külföldön élők között voltak családok, ahol nem az első 3 évre esett az apa otthon maradása. Ebben a helyzetben a gyerekek integrációjához nagy szükség van az egyik szülő intenzív, aktív jelenlétére.
Nem lehet, hogy az apák kicsit játékként élik meg ezt a feladatot? Belekóstolunk, segítünk, de úgyse fogunk hosszú évekre beleragadni.
SZ. K. É.: – A büszkeség valóban markánsan jelentkezett. Rákérdeztünk az apáknál, hogyan hatott ez a szerep saját férfiasságuk megítélésére. Voltak, akik azt mondták, attól leszek igazán férfi, hogy én mindent meg tudok csinálni. Ezt is.
D. ZS.: – Ami az anyák számára természetes, az apák még nem érzik kötelességnek. Úgy élik meg, hogy felvállaltak valamit. Volt, aki úgy definiálta, ez egy projekt, aminek az elvégzése később még az életrajzában is jól fog kinézni. Ezzel együtt a többség azt vallotta, hogy az apának legalább az anyával egyenlő mértékben részt kell vállalnia a szülői feladatokból, és a vele járó otthoni munkákból.
Bár említették, hogy ez további kutatás tárgya lesz, kaptak most valamilyen jelzést a környezet reagálásáról?
D. ZS.: – Kérdeztük róla az apákat. És amire nem számítottunk: abszolút pozitív visszajelzést éreztek mindenkitől. Ezért is lubickolnak a szerepben. Holott a szakirodalom nem látja ennyire kedvezőnek a társadalmi megítélést. Még körbe kell járnunk, hogy is van ez. Elképzelhető, hogy a játszótéren vagy az orvosnál nem volt világos, hogy ők otthon lévő, „főállású” édesapák. Azért így is ütköztek nehézségekbe. Volt például olyan védőnő, aki nem akart tudomást venni arról, hogy az apa van otthon a gyerekkel, és mindig azt kérdezte, mikor beszélhet az anyával.
SZ. K. É.: – Hallottunk ilyen óvónőről is, de ezek egyedi esetek. Fogalmazzunk úgy, hogy az apák általában nem kaptak negatív visszajelzést. Sem a családi, sem a baráti, sem a munkahelyi környezetben. Inkább aggodalom jelentkezett: hogy fogod te ezt bírni? És mindig számíthattak segítségre, elsősorban persze a nagyszülőktől.
D. ZS.: – Itt azért megint ki kell térni arra, hogy a vizsgálati mintánkat alapvetően városi, és felsőfokú végzettségű szülők alkották. Nem szándékos szűrés miatt, de bizonyára nem véletlenül. Feltételezésünk szerint
az otthon maradó édesapák többsége nálunk ma a városi értelmiségből
kerül ki.
Az említetteken túl melyek voltak a kutatás további fontos tanulságai?
SZ. K. É.: – Feltűnő, hogy Magyarországon nagyon kevés ilyen család van. Komoly kérdés, mi ennek az oka, hiszen a magyar családtámogatási rendszer gyakorlatilag egyforma jogokat biztosít mindkét szülőnek. Szinte minden gyermeknevelési támogatást ugyanolyan mértékben tudnak igénybe venni. Ugyanakkor, szemben például a skandináv országokkal, a hazai rendszer nem premizálja, nem ösztönzi ezt a modellt. Norvégiában például meg kell osztani az otthonlét idejét, és az apa csak akkor kapja meg a családtámogatási ellátást, ha az anya főállású munkát vállal, vagy nappali tagozaton tanul. Ehhez képest Magyarországon az apa és az anya is igénybe veheti a GYED-et úgy, hogy közben főállásban dolgozik. Több országban létezik „apakvóta”, egy garantált időtartam az apa számára az otthon maradásra, és bevezettek ösztönző adókedvezményeket is. Családszociológiai szempontból fontos gátló tényező az anyai „kapuőr” jelenség, mikor az anyák nem akarnak átengedni szülői feladatokat. Még a nemi szerepekről egalitáriusan gondolkodó egyetemi hallgatók is sokszor ösztönösen elutasítják, hogy a szülés utáni első hónapok elmúltával az apa maradjon otthon a gyerekkel. Bár, attól még messze vagyunk, hogy a férfiak többsége ilyen kéréssel gyötörje őket.
D. ZS.: – A legbiztosabb alapot az egalitárius párkapcsolat jelenti, amikor a férfi és a nő egyformán részt vállal a házimunkából. Aki meglátja a mosatlan edényt, elmosogatja, az vásárol be, aki hazafelé éppen ráér. Több pár ugyanezt vitte tovább a gyerek születése után is, szervesen illeszkedhetett bele az apa otthon maradása. A vizsgálatok azt mutatják, hogy ez egy harmonikusan működő családmodell. Az interjúk végén több édesapa ezt meg is fogalmazta: mindenkinek ajánljuk, hogy próbálják ki, csak nyerni tudnak vele.
