Néhány napig a tehetetlen düh uralkodhatott el azokon a török ellenzéki szimpatizánsokon, akiknek a leghőbb politikai vágyuk a 20 éve hatalmon lévő Recep Tayyip Erdogan török elnöknek és az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) a leváltása. A sokszínű - ideológiailag a balközéptől jobbszélig terjedő, iszlamistákat is soraiban tudó - összefogás ugyanis úgy tűnt, hogy szétesik, és elszúrja a kormányváltásra kínálkozó történelmi lehetőséget.
Erdogannak számos dolog van a rovásán: a demokrácia felszámolásától kezdve az idén 100 éves atatürki szekularista köztársaság iszlamizációjára tett lépéseken át, az inflációt elszabadító és a török lírát gyengítő unortodox monetáris politika erőltetéséig. Az államfő az utóbbi években hozott döntéseivel képletesen romba döntötte a gazdaságot, de Délkelet-Törökországban még ennél is súlyosabb, kézzelfogható károkat okozott: az illegális építkezésekre vonatkozó, 2018-ban meghirdetett amnesztiája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a februári földrengés akkora pusztítást okozott.
A török elnök az egyenlőtlen versenyfeltételeknek - köztük az igazságszolgáltatás és a média nagy része felett gyakorolt kontrolljának - köszönheti, hogy egyáltalán esélye lehet a győzelemre a május 14-i előrehozott parlamenti- és elnökválasztásokon - magyarázta lapunknak Karabekir Akkoyunlu, a Londoni Egyetem Távol-Keleti és Afrikai Tanulmányok Intézetének (SOAS) Közel-Kelet-szakértője.
“Erdogan hatalmas PR-gépezettel rendelkezik, amely a földrengés óta minden csatornán azt a narratívát terjeszti, hogy ez volt »az évszázad katasztrófája«, amelyet még a legfejlettebb országok sem tudnák megúszni jelentős károk nélkül. Ezzel párhuzamosan elhallgattatással fenyegeti a bírálóitt, bezáratja a kritikus médiumokat, és még a Twittert is korlátozni meri, hogy megfékezze a népharag felerősödését. A kormánypárti sajtó minden krízis után hasonló narratívát terjeszt, amely a felelősséget bizonyos külföldi hatalmakra és azok »hazaáruló belföldi ügynökeire« hárítja, és felmenti a kormányt minden felelősség alól” - mutatott rá Akkoyunlu, akit a napokban a Fidesz-párti Magyar Nemzet is hiteles szaktekitélyként idézett.
Erdogan túlhatalmával a török ellenzék a 2019-es helyhatósági választásokon bevált széleskörű összefogással kíván szembe szállni. A hatpárti szövetség, az úgynevezett “Hatok Asztala” sok egyeztetés után végül kidolgozta kormányprogramját. A közös elnökjelölt személyéről azonban sokáig nem született megállapodás, múlt pénteken pedig egyenesen úgy tűnt: az erről szóló vita megpecsételi az összefogás sorsát.
A legerősebb ellenzéki erő, a baloldali-kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke, Kemal Kilicdaroglu saját jelöltségét ajánlotta, amit négy szövetséges pártvezér is támogatott. Az összefogás második legnagyobb pártja, a konzervatív Jó Párt (IYI) vezetője, Meral Aksener viszont elutasította a javaslatot. Indulatos beszédben jelezte: kilépnek a szövetségből, amelyet azzal vádolt meg, hogy az már nem a “népakaratot” képviseli. Olvasatában azzal, hogy Erdogan kihívójának a nem túl karizmatikus Kilicdaroglut szemelték ki, “a halál és a malária” közötti választásra akarják kényszeríteni pártját. Askener egyben felkérte alternatív elnökjelöltnek a szintén CHP-s Mansur Yavas ankarai, illetve Ekrem Imamoglu isztambuli polgármestereket. Arra hivatkozott, hogy ők népszerűbb jelöltek lennének, ám az is közrejátszhatott, hogy politikailag mindketten közelebb állnak a Jó Párthoz, mint Kilicdaroglu. Yavas és Imamoglu azonban közölte, hogy saját pártelnöküket támogatják.
Askener hétfőn végül visszakozott és visszatért a Hatok Asztalához, amely hivatalosan is bejelentette a 74 éves, kinézete miatt Kemal Gandhiként is emlegetett Kilicdaroglu elnökjelöltségét. A Jó Pártnak tett gesztusként Yavas és Imamoglu a hatpárti szövetség alelnök-jelöltjei lettek. Karabekir Akkoyunlu úgy vélte: a kínos vitát lezáró összefogásnak van esélye megnyerni a közelgő választást.
“A döntő tényező az lesz, hogy ki irányítja a narratívát. Ha az ellenzéknek sikerül a gazdaságról, a kormány földrengés miatti felelősségéről és hibáiról, a fojtogató társadalmi és politikai elnyomásról beszélni, és a fiataloknak egy reményteljesebb jövőképet adni, akkor van esélye a győzelemre” - fogalmazott a kutató. Hozzátette: a kormány populista intézkedésekkel és ígéretekkel próbálja megakadályozni vereségét, Erdogan ennek jegyében törölte el tavaly például a kötelező nyugdíjkorhatárt.
A szakember arra számít, hogy a török elnök piszkosabb trükköket is bevet majd. “Az ellenzék csak úgy nyerhet ezen a tisztességtelen és nem szabad választáson, ha a legszélesebb körű, minden etnikai és vallási törésvonalat áthidaló koalíciót hoz létre és tart fenn. Ez azt jelenti, hogy a török nacionalistáknak és a kurdoknak ugyanazon jelölt mögé kell felsorakozniuk Erdogannal szemben. A kormány számára viszont a hatalom megtartásának módja éppen az, hogy kihasználja ezeket a törésvonalakat és megosztja az ellenzéket. Lehetséges forgatókönyvként felmerül a kurdbarát HDP bezáratása, vagy egy újabb katonai művelet indítása Szíria kurdok által ellenőrzött területei ellen” - mondta Akkoyunlu, aki emlékeztetett: 2015-ben Erdogan részben Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) való konfliktus újraélesztésével szerezte vissza a néhány hónappal korábban elveszített parlamenti többségét.
Riasztó jel ebből a szempontból, hogy a hétvégén Bursában futballhulligánok uszító molinókkal és szlogenekkel, valamint vizespalackok, kövek és késejbedobolásával zavarták meg a diyarbakiri Amedspor zömében kurd focistáinak vendégjátékát. Tervezett provokációra utal, hogy a másodosztálybéli meccset a rendbontás ellenére nem fújták le, sőt, az Erdogannal szövetséges nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártjának (MHP) elnöke, Devlet Bahceli kedden még méltatta is a randalírozó szurkolókat.
