Korábban játszott a színészválogatottban, focizik még?
Nagyon szeretünk Attival (ifj. Vidnyánszky Attila) focizni, de a színészválogatottba már nem járunk, én legalább négy éve voltam ott utoljára, őrzünk viszont onnan több barátságot.
Az utóbbi időben sok időt töltöttek ifj. Vidnyánszky Attilával Kolozsváron. Ott sem fociztak?
Kolozsváron egyszer sem fociztunk, dolgoztunk keményen.
Kolozsvárra Tompa Gábor igazgató hívta önöket. Hogyan találkoztak?
Visky András író, dramaturggal együtt rendeztek nekünk II. Richárdot a Pesti Színházban. Én játszottam II. Richárdot, Attila pedig Bolingbroke volt. Korábban ezt az előadást Marton László is megrendezte a Vígszínházban, ily módon mi ezzel az előadással búcsúztunk tőle, a Szerelmek városával pedig az emlékének adóztunk. Ez volt a kedvenc filmje. Emlékszem a II. Richárd olvasópróbáján felcsapta Tompa és Visky a Bibliát, megmutatta, hogy a Shakespeare által megírt történet hol szerepel benne. De nem misszionárius narratívából, számukra ugyanis a szakrális dimenzió és a színpad nem elválasztható. Fontosnak érzik, hogy az anyagok szakrális gyökerét, a szavakon túli dimenzióját megkaparjuk.
A Bibliában miként jelenik meg ez a történet?
Szavakban, szimbólumokban, például a ló szimbolikájában, abban, hogy mit is jelent az életünkben a ló. Ma a magyarországi színházi közegben kicsit ciki szakralitásról beszélni, mert sok minden rárakódott ezekre a szavakra. Sok álszentség, illetve mindkét politikai oldalról bizonyos előítélet. Mindjárt besorolnak valahová, valamelyik oldal magáénak szeretne tudni. Tompa és Visky ezzel már nem foglalkozik. Letettek már annyit, hogy nem kell óvatoskodniuk, bátran hihetnek magukban. Hozzánk közel áll az ő megközelítésük, azt éreztük, jó lesz velük dolgozni. Ezután hívott meg minket Tompa Gábor, hogy készítsük el a mi Rómeó és Júlia verziónkat, majd jött a Hamlet és legutóbb a Kodályról és Bartókról szóló Ifjú barbárok. Ezek az állomások fontossá váltak a színházi pályánkon, már csak azért is, mert az a magyar színházi közeg, amely Attilát különösen érinti édesapja révén és mindig is nehéz benne pozicionálni magunkat és csak a munkára koncentrálnunk, illetve minden nap számba kell vennünk, hogy jókor szólalunk-e meg, ez a furcsa, ambivalens környezet, nem ér el olyan intenzíven a határon túlra.
Tehát Kolozsvár egyfajta menedéket is jelentett?
Mondhatjuk így is. Nálunk már egy darabválasztást is meghatároz a prekoncepció, miért abban a színházban, miért azokkal valósul meg? Ily módon most szerintem ezek miatt a lényegét veszíti el a színház, illetve napi politikává hígul. Ez szerintem egy átmeneti korszak, amelyből mindenki keresi a kiutakat, vagy próbál belekapaszkodni abba, amit hidaknak vél. Kolozsvár sokkal több, mint egy menekülő útvonal. Egyrészt mindkettőnknek fontos, hogy határon túli gyökerű a családunk, pláne azért is, mert Kolozsváron hihetetlenül erős a magyar értelmiség reprezentációja.
Minden ott töltött este felér egy intellektuális utazással.
Kötetbemutatók, jazzkoncertek, a generációnkat érintő magyarok és románok közötti párbeszédek követik egymást. Megfigyelhető a transzilvánizmus egyfajta reneszánsza is, amelyben újra egyetemes értékek dominálnak és nem az az évszázados vita, hogy ki a magyar, ki a román.
Nálunk viszont nem működik a párbeszéd, hiszen a különböző oldalakhoz soroltak már le sem ülnek egymással.
Valóban, a magyar színházi élet odáig silányult, hogy különböző jelentős művészek egymásnak üzengetnek az interneten. Felvetődik a kérdés, hogy ők szeretnének különböző morális kérdésekben számunkra drámákat, darabokat létrehozni, miközben alapvető emberi értékeket árulunk el? Kolozsváron nem érződik ez a fajta kettészakítottság. Léteznek persze ott is nagyon kemény megoldatlan konfliktusok, de a párbeszéd nem szűkül le a kettészakítottság szintjére.
Kolozsváron milyen megoldatlan konfliktust tapasztalt, amely nyomasztja az ott élőket?
Elsőre azt mondanám, hogy a magyar kultúra helyzete a román kormányzás által. Ahány román választás, annyiszor inog meg a magyarság pozíciója. Soha nem lehet előre tudni, hogy olyan kormány kerül-e hatalomra Romániában, amely betiltja a magyar nyelven való oktatást vagy nem ad több támogatást a magyar nyelvű színházaknak. Egy választás után akár az identitásvesztésig megváltozhat az ottani magyar kisebbség élete. De mondjunk pozitív példákat is, például a kolozsvári magyar színház Tompa Gábor és Visky András vezetésével világhírű rendezőket hív meg, az egy óriási fegyvertény és nyilván szükséges hozzá a román állami támogatás, és sértettség nélküli, állandó kapcsolat a helyi döntéshozókkal.
A magyar állam, a mostani kormány előszeretettel hivatkozik, sőt ki is használja az erdélyiek szimpátiáját, erről is beszélgettek?
Nem szeretnék különösebben politizálni, de úgy érzem, hogy az első kettős állampolgárságról történt szavazás nemlegességét nagyon komoly érvágásként élték meg Erdélyben a mai napig.
Az máig egy szerencsétlen esemény, amely nagyon komoly kisebbségi érzést okoz ott sok emberben. Az a tapasztalatom, hogy nem beszéljük a politikusok nyelvét. Nem tudjuk őket megszólítani. Ők valamit eldöntöttek, akkor afelé megy az ország. Ez mindig így van, de most a magyar közélet lesüllyedt az ő szintjükre. Úgy beszélünk egymással, ahogy a politikusok üzengetnek. Komoly emberek, akik valaha József Attilát tűzték a zászlajukra, azok most NER vagy O1G szinten üzengetnek és ez egy nagyon komoly elcsúszás. Egyszerűen rossz pályán focizunk, ha már a focis allegóriával kezdtük, én legalábbis ezt élem meg.
Miért lépett távolabb a Vígszínháztól?
Nagyon tisztelem Rudolf Péter igazgatót, akivel hármasban többször is leültünk. Kikérte a véleményünket a Vígszínház múltjával, jelenével és jövőjével kapcsolatban is, de nem az ő igazgatása volt az én döntésemnek az origója, hanem a magyar színházi szakmának a kettéosztottsága, ami kívülről ad indentitást egy társulatnak. Én nem akartam ebbe a kiszolgáltatottságba belekerülni, hogy megbélyegzik mind a társulatot, mind a benne lévő embereket, illetve az együttes bizonyos témák mentén kénytelen kettészakadni. Ez engem már nagyon feszélyezett. Megosztotta a társulatot a Marton és az Eszenyi-ügy is. És amiről már beszéltem, hogy hol mikor nyilatkozunk, milyen eseményen vagyunk jelen. Annyi olyan dolog van, ami egyszerűen azt követeli az embertől, hogy oldalt válasszon. Ez nekem fáj, tehetetlenné tesz, és azt éreztem, hogy ez a mostani szabadság az, amiben tisztán lehetek jelen.
Úgy érezte túl elöl, túl szem előtt van?
Egyszerűen azt éreztem, hogy valami szorít, ezért az az egyenes, ha magam maradok.
Ifj. Vidnyánszky Attila viszont maradt a Vígben is. Ez okozott önök között problémát? Hiszen évek óta nagyon összekapaszkodva dolgoztak. Most is sokszor kettőjük nevében beszél.
Minden döntésünk önálló, de ugyanakkor sohasem mulasztjuk el megkérdezni a másikat. És én ott vagyok mellette mindig, ha szövegíróként vagy dramaturgként szüksége van rám, ily módon valamilyen formában ott maradtam én is a Vígszínházban.
Szó volt már a kolozsvári és gyulai koprodukcióban létrejött Ifjú barbárokról, amely Budapesten is látható lesz majd a MITEM-en. Miért éppen Kodályról és Bartókról írtak darabot?
Már három évvel ezelőtt Attila bedobta nekem ezt a témát. Aztán elkezdtem ezen gondolkodni, dolgozni. Viszonylag hamar előkerült az a kodályi sor, hogy minden magyar ember olvassa a szolfézs nyelvét. Ezért akkor abba is hagytam ezt a munkát, mert képmutatónak éreztem volna, hogy úgy írok egy darabot Bartókról és Kodályról, hogy én nem ismerem a szolfézst. Elkezdtem szolfézsra járni és megismerkedni a Kodály-módszerrel. Ezt csináltam vagy másfél évig, hogy eljussak egy alapszintre és mellette elkezdtem zenélgetni.
Korábban tanult zenélni?
Nagyon alapszinten gitároztam, azóta sok minden történt.
Mennyire jól kutatható a két életmű?
Nagyon jól, szinte napról napra ismerhetjük a döntéseiket, a leveleiket. Nem csak a szobám polcai teltek meg anyagokkal, hanem ha a konyhában kinyitok valamit, még mindig mindenhonnan ezek a dokumentumok esnek ki. Az ötlettől a megvalósításig három év telt el. Az intenzív munka pedig bő egy évet vett igénybe. Latinovits Zoltán azt mondta, hogy a színházat a körülvevő világ tempójában kell csinálni. A színház igyekszik tükröt tartani, de figyelni kell arra, hogy a tempót a világ határozza meg.
És milyen most a világ?
Klipszerű, Attilának jó érzéke van ahhoz, hogy ezt megmutassa a színpadon.
Vezetnének együtt színházat?
Én nem szeretnék vezetői szerepben működni, teljesen más az alkatom. Még nagyon fiatalok is vagyunk, egyébként sem vonz az intézményi lét, annyi bürokratikus velejárója van, hogy nagyon burokba szorítja az embert. Van olyan, aki szereti a helyhez kötöttséget, engem inkább a témák, a szövegek varázsolnak el, amikkel foglalkozhatunk, azok sokkal szabadabbak, minthogy letelepedjünk valahol.
Március 12-én lesz egy estjük a Magyar Zene Házában, a most alakuló QJÚB csoportosulással, amelyben Pilinszky és Csoóri szövegek is szerepelnek. Pilinszky régóta fontos önnek?
Hívő, de nagyon botladozó családban nőttem fel. Ahhoz, hogy a hit és a bűnök találkozását jól elhelyezze az ember az életében Dosztojevszkijen kívül talán Pilinszky tud a legtöbb segítséget adni. Számomra ő nagyon fontos pillér, aki mindig tud újat mondani. A mai magyar közéletben is fontos az ő hangja, mert ő képes a lényegről beszélni. Az esten, amely alapvetően lemezbemutató, illetve koncertszínházi esemény lesz, elhangzanak Csoóri anyagok is, ők a népi és urbánus formavilágban különbözőképpen léteztek, de mégis csak egy irányba néztek.
A Semmelweis-filmben nemrég forgatott Koltai Lajossal, aki tanít a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, ezért sok támadást kapott. Beszéltek erről?
Koltai Lajost nem ismertem korábban. Az első beszélgetésünk egy telefonhívás volt, hogy ő szeretne engem erre a szerepre. És soha másról nem beszéltünk, csak a Semmelweis-filmről. Nagy élmény volt Koltai Lajost megismerni, látni az ő családját, mert egy nagyon családcentrikus ember. Az az ő igazi világa.
Az SZFE-ről nem beszélgettünk, engem egyébként hívtak oda tanítani, de épp az előbb említett okokból nekem nem szabad szerepet vállalnom semmi ilyenben.
Fogalmam sincs, kinek hol van az igazsága és mi is az igazság. Mind a két oldalon vannak emberek, akiket nagyon szeretek és tisztelek. Ez a téma teljesen máshol játszódik, mint ami az újságokból és a médiából kirajzolódik. Attilával, ha mi erről beszélünk, csak arról van szó, hogy mi jó a színinövendékeknek. Nem látunk bele a múlt sérelmeibe, Attilát mindig próbálják azonosítani az édesapjával. Ez egy alaptévedés, ő egy másik ember. Mi a tanításról szoktunk beszélgetni. Én hét évig vittem a Sztalker sulit több száz gyerekkel. Nagyon tanulságos volt.
Nem beszéltünk még a Hamletről, amit Kolozsváron játszott. Nem ijedt meg a feladattól?
Az összes színházi szerepem meghalt eddig vagy megőrült. Rómeó, Nemecsek, József Attila, Miskin herceg, II.Richárd és Hamlet is. Általában az általam játszott figurák megőrülnek, aztán meghalnak és ezt át kell élni, Én lenyomtam úgy a pálya első tíz évét, hogy minden este olyan labilis idegállapotba voltam, amivel nem egészséges hazamenni. Ezért is fordulok most komplexebb dolgok felé, mint a zene, hogy ezen kicsit könnyítsek és a környezetem, például a szerelmem vagy a testvéreim egy biztos pontot láthassanak a személyemben.
Infó: QJÚB - a kocka kibontása. Vecsei H. Miklós és csapata koncertszínházi előadása Pilinszky János és Csoóri Sándor életműve alapján. Vendég: Platon Karataev Duo. Március 12., Magyar Zene Háza
Névjegy
Vecsei H. Miklós 1992-ben született. 2015-ben végzett színészként Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában a Színház-és Filmművészeti Egyetemen. Főszerepeket játszik, zenél, költők életműveit középpontba állító esteket készít. Átdolgozásokat, szövegkönyveket ír és megjelent két verseskötete is. Junior Prima-díjas.
