A fél világon a befektetők, kormányzati tisztviselők azon aggódnak, hogy nehogy (mély) recesszióba essenek a nagy gazdaságok. Ez érthető, hisz ha nincs növekedés, akkor nincs megszerezhető jövedelem, nincsenek bónuszok, elégedetlenek a választók. Fél évvel ezelőtt még valós forgatókönyv volt Európa számára, hogy az orosz gázcsapok elzárása miatt mély recesszióba esik a gazdasága. Mára ezt sikerült elkerülni, s bár a növekedés 2022 utolsó negyedében gyakorlatilag leállt, de a kockázatok mára kiegyensúlyozottakká váltak. A lassú, nulla közeli növekedés segíti a 10 százalékos infláció csökkentését, majd a gazdaság beindulását – Európában.
Ezzel szemben idehaza nem recessziós félelem, hanem egyfajta pánik uralkodott el a kormányon. Ez az őrület már tavaly elkezdődött, amikor Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter arról értekezett, hogy a kormány számára nem az infláció, hanem a recesszió a fő veszély. És azóta is következetesen ragaszkodnak ehhez.
Nem akarok vitatkozni Európa legnagyobb, 25,7 százalékos inflációjának spiritus rectorával (választási osztogatás, különadók, ársapkák), de félő, hogy a kormány mostani több száz milliárdos hitelprogramja nem a recessziótól fogja megmenteni az országot, hanem az infláció csökkenésétől. A vezető erő bármennyire is próbálja elhallgatni, a recesszió már itt van: az emberek – jobb híján – csökkentik fogyasztásaikat, a cégek nem fejlesztenek, de ami a fő, nem zuhan a mélybe a magyar gazdaság!
Míg a Covid idején, amikor átmenetileg 12 százalékkal is csökkent a GDP, helye lett volna a kkv-k segítésének – ami akkor elmaradt –, mert Lőrinc hoteleire kellett a pénz, most az 1 százalékos átmeneti visszaesés idején ez hiba. A recesszió nem ördögtől való: a gazdaság önvédelmi reflexe a megromlott egyensúlytalanságok (infláció, ikerdeficit) csökkentésére, helyretételére. Láthatóan a kormány számára a plusz 1,5 százalékos növekedés elérése a fő kérdés, nem pedig a szegények adójának letörése. Pedig enélkül nem lesz növekedés sem.